Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2003.03.04.







📰   Yonhap News - 인기가수 10팀, 대구 참사 추모콘서트




030304 SBS 좋은아침_연예특급 유민 팬미팅 中
030304 EtN 연예스테이션_유민 팬미팅 현장
030304 mooto.com_연습,인터뷰,김사범 평가
030304 mooto.com_극진가라데 한국지부 출범식 中






[030304-001]
jolinwng
030304 Mix Vid-S Gd Morning_Yumi FMTK love story
FLV









YONHAP NEWS
연합뉴스



인기가수 10팀, 대구 참사 추모콘서트

기사입력 2003-03-04 17:11 최종수정 2003-03-04 17:11


서울=연합뉴스) 홍제성 기자 = 대구 지하철 화재 참사의 희생자를 추모하고 유가족을 위로하는 인기가수 10팀의 콘서트가 오는 10일 오후 7시 대구 경북대학교 대운동장에서 열린다.

`우리의 노래가 힘이 될 수 있다면'이란 제목으로 꾸미는 이번 콘서트에는 최초 제안자인 가수 신형원을 비롯, 안치환, 이승철과 부활, 박진영, god, 비, 별, 인순이, 설운도, 주현미 등 10팀의 신세대 및 중견 가수들이 고루 참여할 예정이다.

신형원은 "아픔을 겪고 있는 대구 시민들께 노래로써 힘과 용기를 북돋아 드리고자 동료 가수들에게 콘서트를 제안했고 가수들과 무대, 음향을 비롯한 스태프들의 자발적인 참여에 스스로도 놀랐다"고 밝혔다.

모든 가수와 스태프는 자비를 들여 자원봉사로 참여하고 자선 행사의 취지를 살리고자 일체의 기업 후원금도 받지 않을 예정이다.

2002 월드컵 개막식과 부산 아시안게임을 기획한 김관호 작가가 구성을 맡고 월드컵 플라자, 2002년 전국체전을 연출한 이준명 감독이 연출자로 나선다.

이번 공연은 크게 `천국에서 쓰는 편지'(신형원, 인순이, 비, 별) `어머니에게'(안치환, 주현미, 설운도) `희망의 싹을 틔우며’(박진영,이승철과 부활, god) 등 3부로 나뉘어 진행된다.

가수들은 사회자 없이 릴레이로 공연하며 희생자들이 천국에서 보낸 것으로 가정한 영상편지, 대구 지하철 화재 참사 관련 테마영상, 희망을 담은 촛불의식 등 다양한 추모행사를 마련한다.

무료 입장으로 모금함을 통해 관객의 정성을 모아 수익금을 유가족에게 전달할 예정이다.

jsa@yna.co.kr 
























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése