Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: KBSMusicAwards. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: KBSMusicAwards. Összes bejegyzés megjelenítése

RAIN KRÓNIKA: 2001.12.30.

VASÁRNAP / SUNDAY




MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


Háttértáncosként lépett fel JYP mellett a KBS éves zenei díjkiosztó gáláján.


🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧

A NAP ESEMÉNYEI, HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):

🎤LB    KBS MUSIC AWARDS - PARK JIN-YOUNG: I HAVE A GIRLFRIEND

           🎥   011230-001 RAIN 비 as backup dancer - rehearsal with JYP
                   (KBS Music Awards)[fancam]
           🎥   011230-002 RAIN 비 as backup dancer - rehearsal with JYP
                   (KBS Music Awards)[fancam]
           🎥   011230-003 RAIN 비 as backup dancer - JYP: I Have A Girlfriend
                   (KBS Music Awards)[fancam]
           🎥   011230-004 KBS Music Awards


 #BackupDancer   #JYP   #KBSMusicAwards   #Trainee

🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


KBS MUSIC AWARDS
KBS 가요대상



PARK JIN-YOUNG: I Have A Girlfriend


Location: KBS Hall




A fellépés próbáin elkészült az első két olyan rajongói felvétel, mely attól függetlenül, hogy maga "a nagy JYP" állt a színpadon, csupán egyetlen alakra koncentrált: a háttértáncos Rainre.







[011230-002]






JYP előadásának felvétele:


[011230-003]







A gála teljes műsora is megnézhető:



[011230-004]














🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


MEGJEGYZÉSEK / NOTES:


[011230-001]
RainSammi
Rain 01年为朴振英伴舞 我已有女友(Fancam)
Fixed by Harudo11 (Yadif, Bitrate)


[011230-002]
jolinwng
2001-BIJYP-2
Fixed by Harudo11 (Yadif, Bitrate)


[011230-003]
Again 가요톱10 : KBS KPOP Classic


[011230-004]
KBS Entertain: 깔깔티비



🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


















RAIN KRÓNIKA: 2000.11.22. - ???






A fellépéseit keresve előjött egy találat, melyből kiderült, hogy Park Ji-yoon ezen a napon szerepelt a Song Of The Moonlighttal a KBS 가요대축제 (KBS Music Awards) műsorában, melyet újságcikk is megerősít.

A műsorból a Fin.K.L., a G.O.D. és BoA előadásáról megtekinthetők a felvételek, sajnos azonban Park Ji-yoon videóját nem lehet lejátszani, mert a feltöltő csatornáját azóta törölték.

Bár a fellépés tényét újságcikk is megerősíti, Ji-hoon fellépésében mégis bizonytalanok lehetünk, mert több díjátadó gála videója is őrzi Park Ji-yoon olyan fellépését, anelyre nem vitte magával a férfi táncosait. A lehetőség miatt viszont mégis szerepeltetem az eseményt az időrendben.



KBS MUSIC AWARDS
KBS 가요대축제

PARK JI-YOON - SONG OF THE MOONLIGHT
박지윤 - 달빛의 노래


Ji-hoon fellépése bizonytalan.



20001122-0001






#BackupDancer   #Trainee   #ParkJiYoon   #SongOfTheMoonlight   #KBSMusicAwards



💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



MAEIL BUSINESS NEWSPAPER
매일경제

20001121-0001


 

[방송가] KBS, '2000 한국 가수 대축제'

기사입력 2000.11.21. 오후 2:42    최종수정 2000.11.21. 오후 2:42

KBS 2TV는 22일 저녁 6시 제34회 가수의 날 특집으로 `2000 한국가수 대축제'를 방영한다.

`2000 한국 가수 대축제'에는 고운봉, 금사향, 남진, 태진아, 송대관등 한국을 대표하는 원로 및 중견가수와 GOD, H.O.T, 핑클, 엄정화,김현정, 박지윤, 보아 등 인기절정의 신세대가수가 함께 출연해 우리에게 익숙한 노래들을 선사한다.

가요계의 역사를 한 눈에 볼 수 있는 `가요기네스' 등의 흥미로운 순서도 마련된다.





🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


MEGJEGYZÉSEK / NOTES:

Screenshots by Harudo11


🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧