Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2012.05.23.



FELTÖLTÉS ALATT



CONSOLATORY TRAIN



A KFN Tv adásában az eseményről, 2012.06.27-én itt:

Forrás: KFN TV // Ratoka @ YT

vagy itt:


Credit: rainmaker // onlyone0625 @ youtube

Forrás: http://forums.soompi.com/discussion/346/rain-_-%EB%B9%84-_-bi-official-thread/p1312
This was his performance on May 23, 2012. [06-27] 12-06-27 KFN TV - Consolatory Train_Hip Song & It's Raining
2012.06.30.
Szerző: ricemegatron expert 




















RAIN KRÓNIKA: 2004.03.30.






FELTÖLTÉS ALATT










RAIN KRÓNIKA: 2004.03.29.




FELTÖLTÉS ALATT



040329 MNET 와이드연예뉴스_백상예술대상+사랑나눔콘서트
040329 KMTV 사랑나눔콘서트
040329 EtN 연예스테이션_사랑나눔콘서트현장+백상예술대상현장
040329 EtN 투데이_가수 비 승용차 절도당하다










RAIN KRÓNIKA: 2004.03.28.




FELTÖLTÉS ALATT




RAIN KRÓNIKA: 2004.03.27.




FELTÖLTÉS ALATT




소아암 어린이돕기 나눔 콘서트@과천종합청사 잔디마당 19:00+안산행사
























RAIN KRÓNIKA: 2004.03.26.





FELTÖLTÉS ALATT




제40회 백상예술대상 TV부문 인기상 수상@리틀엔젤스 회관
040326 SBS 제40회 백상예술대상_갤러리아신인연기상+무비OK인기상+축하공연(나쁜 남자remix)
040326 etn연예스테이션_중국 프로모션
[직캠]040326 백상예술대상





















RAIN KRÓNIKA: 2004.03.25.





FELTÖLTÉS ALATT



040325 MNET 와이드연예뉴스_린나이cf 지면촬영




























ÍRJÁTOK ALÁ A PETÍCIÓT! (2012.06.27.)




Többen is megtaláltuk a koreai CLOUD PETÍCIÓJÁT, aminek angol szövegét feltettem ide, és készítem a magyar fordítást is, nézzetek vissza érte később. (Közben elkészült, lásd az elválasztó vonal alatt.) A Cloud USA is támogatja az aláírását, tehát kérem, hogy aki egyetért azzal, hogy felemeljük a szavunkat a PR-katonák hadsereg általi túlzott kihasználása ellen (pl. nem katonai rendezvényeken való, vagy helyi vezetők népszerűségének növelése érdekében történő felléptetésével, pihenőidő nélküli, éjszakai utaztatásával stb.) az feltétlenül írja alá a beadványt. 
A legegyszerűbb megoldás, ha a facebook azonosítással beléptek az alábbi linken a Cloud USA honlapjára, és a cikk alá a hozzászólásokba (comments) bemásoljátok a nevetekkel kiegészítve a következőket:

Please attache my signiture to the Cloud's petition about Rain and other PR soldiers. Thank you.
Country: Hungary
Name: (ide írjátok a neveteket ékezetek nélkül, fordított sorrendben, tehát: keresztnév családnév)

Ők továbbítják azt majd a megfelelő helyre. Köszönet érte.

http://cloudusa.wordpress.com/2012/06/27/cloud-usa-concerning-the-petition-to-the-defense-agency-for-information-services/



NE FELEDJÉTEK, HOGY KB. ÉFJÉLIG VAN MÉG AZ ALÁÍRÁSRA IDŐTÖK!
_________________________________________________________________________________

Elkészültem a hivatalos Cloud petíciójának magyar fordításával, elnézést, hogy az események felsorolását a kevés időre való tekintettel nem magyarítottam, de az időtábla így is értelmezhető.

Illusztrálásul néhány kép, ahol Rain holtfáradtan látható június 13-án. A videófelvétel, amelyből a képek lettek kifotózva sajnos néhány óra múlva eltűnt a netről:








Tehát @huhuhuhu írása  és a petíció magyarul:

Azt hiszem, mindannyian fájó szívvel látjuk hercegünk eltúlzott, túlterhelt időbeosztását. A Cloud közleményt adott ki, arra ösztönözve a rajongókat, hogy gondunknak hangot adva írjanak a Honvédelem Nyilvános Információs Szolgálatának. A koreai Cloud lépéseket tett, és reméli, hogy a tengerentúli rajongók is csatlakoznak erőfeszítéseikhez. A koreai Cloud által közölt információk alapján fogalmaztam meg a kérelmező levelet. Ha támogatni szeretnéd az akciónkat és nincs elegendő időd az információk összegyűjtésére és saját levél megírására, akkor csoportos petíciós levelet is küldhetünk. Ha van időd, akkor írj a Honvédelmi Ügynökség Információs Szolgálatának. Ők válaszoltak a megjegyzésekre.

A panaszos levél a következőket tartalmazza. Kérlek, tudasd velem, ha a nevedet szeretnéd adni a levélhez.





Címzett: Védelmi Ügynökség Nyilvános Információs Szolgálata


Tisztelt Uram!


Mi Rain (Jung Ji-hoon őrvezető) tengerentúli országokban élő támogatói vagyunk.

Rendkívül aggaszt minket a Védelmi Ügynökség Nyilvános Információs Szolgálata alá tartozó Jung Ji-hoon őrvezető és PR-katonatársai számára elrendelt hektikus időbeosztás. Elérkezett az a pont, amikor nem hallgathatunk tovább, és reméljük, hogy komolyan fogadják petíciónkat.

Jung Ji-hoon őrvezető PR-katonaként 2012. március 13-án kezdte meg szolgálatát. Időbeosztásáról az alábbiak ismeretesek 2012. június 24-ig.

March, 2012
120313 홍보지원대원 근무 시작
120319 한국 베트남 군 우호 친선 콘서트 소리 그 이상의 하모니 (사회)
120320 베트남 하노이 한국국제학교 (방문)
120321 베트남 한국문화원 (방문)
120321 한국 베트남 수교 20주년 기념행사 - 2012년 베트남 한국 우정의 밤 콘서트 (사회)
120322 Korea-Vetnam Friendsip Concert-베트남 군 예술음악대학 (방문)
120326 서울 평화 음악회 (용산)

April 2012
120402 국방FM 국방광장-오늘의 인터뷰 07:20 (인터뷰)
120405 특집공연(국군방송 라디오 공개방송) 향토 예비군의 날 행사
120407 국방FM 2시의 휴게실-특집공연14:00 게스트
120409 2012 위문열차 홍보대사 위촉식
120409 국방FM 박효신의 주고싶은마음 듣고싶은얘기 게스트
120410 제9대 병무홍보대사 위촉식
120414 장애인의 날 행사 장애우들과 동반 청계산 산행 (밀알천사)
120418 국방FM 박효신의 주고싶은마음 듣고싶은얘기 게스트
120419 KFN TV 군대재발견 나레이션
120421~0505 TV조선 다큐 '디펜스 리포트 2012' MC

May 2012
120502 국방FM 박효신의 주고싶은마음 듣고싶은얘기 게스트
120503 건강골 행사 참여
120505 어린이날 기념행사 무대 인사
120508 2012년 현역 병입영문화제 (의정부)
120508 국군방송 위문열차@포천 육군8사단 (포천)
120512 국방FM 질주본능 12:00~14:00 생방
120513 국방FM 질주본능 12:00~14:00 생방
120517 국군방송 위문열차@진해 해군사관학교 (진해)
120519 국방FM 질주본능 12:00~14:00 생방
120520 국방FM 질주본능 12:00~ 생방
120523 국군방송 위문열차@육군3공수여단
120524 계룡시민과 함께하는 3군 합동 연주회 (계룡)
120526 국방FM 질주본능 12:00~14:00 생방
120527 국방FM 질주본능 12:00~14:00 생방
120529 국군방송 위문열차@육군수도방위사령부 (남태령)
120530 3군사령부 군악대 정기연주회 (용인)

June 1 – 24,2012
120601 국군방송 위문열차 KTV '2012 디지털케이블 쇼_국군방송 콘서트 (제주)
120602 국방FM 질주본능 12:00~14:00 녹방
나눔TV걷기대회@사려니숲길(행사장까지 갔다가 버스에서 8시간 대기)
120603 국방FM 질주본능 12:00~14:00 생방
120604 현충원 방문 (군대재발견 촬영)
120609 국방FM 질주본능 12:00~14:00 생방
120609 제6회 포천 일동 오뚜기 한마음 축제@일동고등학교 (포천)
120610 국방FM 질주본능 12:00~14:00 생방
120612 306보충대 입영문화제 (의정부)
120615 2012년도 병역명문가 시상식 사회
120616 국방FM 질주본능 12:00~14:00 녹방
국방홍보원 여수 엑스포 K-POP 특집콘서트
120617 국방FM 질주본능 12:00~14:00 생방
120618 국군방송 위문열차@수도기계화보병사단 (가평)
120620 부천시민과 함께하는 군악연주회@부천시민회관 (부천)
120621 국군방송 위문열차@국군기무사령부
120622 라디엔티어링 대회 (현충원)
120623 국방FM 질주본능 12:00~14:00 생방
밀리터리 뮤직 페스티벌 (공주)
120624 국방FM 질주본능 12:00~14:00

Ezek csak a közzétett programok, tudjuk, hogy ellátnak egyéb feladatokat is, amelyeknek nem vagyunk ismeretében. Sok eseményt rendkívül későn és rövid idővel a megkezdés előtt jelentettek be. Ennek következtében Jung Ji-hoon őrvezetőnek és másoknak is az ütközések miatt szokásos menetrendszerinti programjukat is át kellett szervezniük.

A program annyira zsúfolt, hogy bizonyos esetekben (különösen a regionális közösségi rendezvények esetében) Jung Ji-hoon őrvezetőnek és másoknak naponta utazniuk kellett a különböző régiók között, és rögtön a fellépéseket követően éjszaka útra kellett kelni, hogy másnap reggelre visszaérjenek a bázisra, ahol azonnal munkához kellett látniuk.

Látva ezt az időbeosztást, úgy tűnik, hogy Jung Ji-hoon számára június hónapban nem lett elegendő pihenés biztosítva.

Természetesen mi teljes mértékben támogatjuk, hogy Jung Ji-hoon és mások részt vegyenek a valóban katonai rendezvényeken, hogy növeljék Korea 500.000 fős katonaságának morálját.

De sok külföldi rajongó is részt vett ezeken a rendezvényeken, és felfedeztük, hogy azok nem katonai események voltak. Azt is megállapították, hogy Jung Ji-hoon őrvezető különösen ki volt használva. 
Néhány konkrét példa erre:
120609 Ildong Ottogi Unison Fesztivál @ Ildong Gimnázium (Fortune)

Ennek semmi kapcsolata nem volt a katonai ügyekhez. Valójában a múlt évben ez a fesztivál mint önálló, magánszektorhoz tartozó esemény zajlott Pocheon városában, a Védelmi Ügynökség Információs Szolgálata PR támogató csoportjának részvétele vagy támogatása nélkül. Nem értjük, hogy ebben az évben a PR-katonákat miért kellett mozgósítani ehhez a fesztiválhoz. Tengerentúli rajongók jártak ott és a közönség körében uralkodó teljes zűrzavarnak voltak tanúi, az ülések elfoglalásáért rohanó emberek között elesőket látva, néhányan meg is sérültek eközben.


120616 A Védelmi Ügynökség Információs Szolgálata az EXPO K-POP koncertjén vett részt

Egy PR-katona a hadsereg szolgálatának hivatalos tagja, és nem előadóművész híresség.

Nem tudjuk, hogy a Yeosu Expo hogyan kapcsolódik a hadsereg tevékenységéhez. Minden előzetes azt sugallta számunkra, hogy egy civil esemény várja az Expo látogatóit. Az a tény is, hogy csak Jung Ji-hoon őrvezető lett felkérve a sajtótájékoztató megtartására, azt a benyomást keltette, hogy ez az ő szólókoncertje lesz.

A hírverés nagyon sikeres volt, hatalmas számú látogató érkezett aznap, sokan közülük a tengerentúlról, akik a média híradásai alapján csak ezért a különleges eseményért utaztak ide.

Ez jó, és boldogok vagyunk a Yeosu Expo sikerét látva. De mit keresett ott a hadsereg? Mi volt a szerepe ott Jung Ji-hoon őrvezetőnek? Egy PR-katona volt vagy előadóművész híresség? Ez nem egy civil eseménynek álcázott katonai koncert volt? Létezik olyan leírás, amely meghatározza egy katonai esemény értelmezését?


120620 Bucheoni polgárok autogramgyűjtése

Bizonyítható, hogy Jung Ji-hoon őrvezetőt kihasználták Bucheonban.

A média híreiben láthatóak voltak a helyi vezetők, akik fotókat készíttettek Jung Ji-hoon őrvezetővel (nem katonai egyenruhában). A rajongók látták, hogy Jung Ji-hoon őrvezető olyan autogramkérők váratlan rohamának lett kitéve, akiknek ismerősei voltak a katonaságnál.


És ez csak néhány példa.


Miközben üdvözöljük azt a tényt, hogy a művész Rain, akit mi segítünk és támogatunk, megkapta azt a megtisztelő feladatot, hogy növelje Korea katonáinak morálját, és minden előadásában láthatjuk, hogy megtesz minden tőle telhető legjobbat ezért, nagyon szomorúak vagyunk érzékelve azt, hogy saját fizikai kondíciója láthatóan megszenvedi a túlzottan túlfeszített időbeosztását. Aggódunk, hogy ez a túlterhelt menetrend nem engedi, hogy teljesen felépüljön a betegségéből. A túlhajszoltság miatt néhány nappal ezelőtt elkapott egy influenzát. Tudjuk, hogy más PR-katonák is szenvedtek a fizikai túlterheltségtől, és erős sajnálatot érzünk irántuk is.

Ezért kérjük a Védelmi Ügynökség Nyilvános Információs Szolgálatát, hogy tegye közzé a PR-katonák hivatalos feladatainak ütemtervét. Jelenleg a hivatalos események közül csak a "Consolatory Train" programja érhető el nyilvánosan. Helyénvaló és egyértelmű lenne, hogy a PR-katonák maguk is megismerhessék saját feladataikat.

Szeretnénk tudni, ugyanúgy mint "Consolatory Train" esetében, hogy milyen egyéb hivatalos katonai esemény lesz a 2012. évi programban, vagy legalább az elkövetkező három hónapban. Úgy véljük, hogy a rátermett és hatékony Védelmi Ügynökség Információs Szolgálata képes a jó tervezésre, és nem túl nagy kérés egy három hónapos ütemterv. Tudjuk, hogy a program változhat, ezért még fontosabb, hogy előre tudják a menetrendet, mert a megfelelő tervezéssel és irányítással elkerülhetővé lehetne tenni az összeütközéseket.

Végül, de nem utolsó sorban, a Védelmi Ügynökség Információs Szolgálata sem nézheti el a hatalommal való visszaélést, a magáncélú vagy a helyi közösségi események katonai tevékenységnek való álcázását.

Hisszük, hogy egy olyan rendszer van érvényben, amikor a katonáknak ha túl kell teljesíteniük feladataikat, akkor pihenőnapokat kapnak kompenzálásként, és hisszük, hogy ez a PR-katonákra is vonatkozik. Szorgalmazzuk, hogy a Védelmi Ügynökség Információs Szolgálata rendszeresen győződjön meg arról, hogy a PR-katonák időbeosztása megfelelő egyensúlyt biztosít a munka és a pihenés között.

Köszönjük, hogy figyelnek a hangunkra.

Jung Ji-hoon őrvezető (Rain) tengerentúli támogatói.

Country: Hong Kong

Names:

Country: China

Names:

Country: Taiwan

Names:

Country: U.S.A.

Names:

Country: Vietnam

Names:
______________________________________________________

給國防部的請願信。Petition Letter to Defence Agency
credit : huhuhuhu -
rain-cloud.co.kr/


相信大家都對智薰過分的日程感到心痛。官網出了公告,請大家去國防部留言,韓雲已經行動,並希望海外支持智薰的 雲兒也寫信去國防宣傳部,要求他們合理安排演藝兵的日程。根據韓雲提供的資料,我草稿了一封英文請願書。 如果想支持這個行動但自己沒有時間搜集資料寫信的,我們可以寄一封集體請願信。 有時間寫信的,請多多去國防宣傳部留言!國防宣傳部有回應的。希望大家參與支持。

I believe we are all heart broken to see the excessive, overloaded schedules assigned to our prince.  The Cloud has issued a notice to urge fans to write to the Defense for Public Information Services to voice out our concern.  Korean clouds are taking actions now and hope overseas fans can join in their efforts.  Based on the information provided by Korean clouds, I have drafted a petition letter.  If you want to support this action and do not have time to gather information and write your letter, we could send in a group petition letter.  If you have time, do write to  the Defense Agency Information Services.  They have responded to comments.

The following is the content of the petition letter.  Please let me know if you want to add your name in this letter.
以下是請願信內容, 如果想在信上簽名請和我聯絡:

To: Defence Agency for Public Information Services

Dear Sir,

We are supporters of Rain, (pfc Jung Ji Hoon) from overseas countries.

We are extremely concerned about the hectic schedules assigned to pfc Jung Ji Hoon and other PR soldiers attached to the Defense Agency for Public Information Services. It has come to a point we could no longer remain silent, and we hope you will take our petition as serious.

Pfc Jung Ji Hoon started his duty as a PR soldier on 13 March, 2012. The following were his known schedules from then until 24 June, 2012.

March, 2012
120313 홍보지원대원 근무 시작
120319 한국 베트남 군 우호 친선 콘서트 소리 그 이상의 하모니 (사회)
120320 베트남 하노이 한국국제학교 (방문)
120321 베트남 한국문화원 (방문)
120321 한국 베트남 수교 20주년 기념행사 - 2012년 베트남 한국 우정의 밤 콘서트 (사회)
120322 Korea-Vetnam Friendsip Concert-베트남 군 예술음악대학 (방문)
120326 서울 평화 음악회 (용산)

April 2012
120402 국방FM 국방광장-오늘의 인터뷰 07:20 (인터뷰)
120405 특집공연(국군방송 라디오 공개방송) 향토 예비군의 날 행사
120407 국방FM 2시의 휴게실-특집공연14:00 게스트
120409 2012 위문열차 홍보대사 위촉식
120409 국방FM 박효신의 주고싶은마음 듣고싶은얘기 게스트
120410 제9대 병무홍보대사 위촉식
120414 장애인의 날 행사 장애우들과 동반 청계산 산행 (밀알천사)
120418 국방FM 박효신의 주고싶은마음 듣고싶은얘기 게스트
120419 KFN TV 군대재발견 나레이션
120421~0505 TV조선 다큐 '디펜스 리포트 2012' MC

May 2012
120502 국방FM 박효신의 주고싶은마음 듣고싶은얘기 게스트
120503 건강골 행사 참여
120505 어린이날 기념행사 무대 인사
120508 2012년 현역 병입영문화제 (의정부)
120508 국군방송 위문열차@포천 육군8사단 (포천)
120512 국방FM 질주본능 12:00~14:00 생방
120513 국방FM 질주본능 12:00~14:00 생방
120517 국군방송 위문열차@진해 해군사관학교 (진해)
120519 국방FM 질주본능 12:00~14:00 생방
120520 국방FM 질주본능 12:00~ 생방
120523 국군방송 위문열차@육군3공수여단
120524 계룡시민과 함께하는 3군 합동 연주회 (계룡)
120526 국방FM 질주본능 12:00~14:00 생방
120527 국방FM 질주본능 12:00~14:00 생방
120529 국군방송 위문열차@육군수도방위사령부 (남태령)
120530 3군사령부 군악대 정기연주회 (용인)

June 1 – 24,2012
120601 국군방송 위문열차 KTV '2012 디지털케이블 쇼_국군방송 콘서트 (제주)
120602 국방FM 질주본능 12:00~14:00 녹방
나눔TV걷기대회@사려니숲길(행사장까지 갔다가 버스에서 8시간 대기)
120603 국방FM 질주본능 12:00~14:00 생방
120604 현충원 방문 (군대재발견 촬영)
120609 국방FM 질주본능 12:00~14:00 생방
120609 제6회 포천 일동 오뚜기 한마음 축제@일동고등학교 (포천)
120610 국방FM 질주본능 12:00~14:00 생방
120612 306보충대 입영문화제 (의정부)
120615 2012년도 병역명문가 시상식 사회
120616 국방FM 질주본능 12:00~14:00 녹방
국방홍보원 여수 엑스포 K-POP 특집콘서트
120617 국방FM 질주본능 12:00~14:00 생방
120618 국군방송 위문열차@수도기계화보병사단 (가평)
120620 부천시민과 함께하는 군악연주회@부천시민회관 (부천)
120621 국군방송 위문열차@국군기무사령부
120622 라디엔티어링 대회 (현충원)
120623 국방FM 질주본능 12:00~14:00 생방
밀리터리 뮤직 페스티벌 (공주)
120624 국방FM 질주본능 12:00~14:00

These were just known schedules, and we know there were other duties as well which we are not aware of. Many of the events were announced and added at very short notice. As a result, they clashed with the routine schedules that pfc Jung Ji Hoon and others had to carry out.

The schedules were so packed that in some cases (in particular the regional community events), pfc Jung Ji Hoon, and others, had to make day trips between regions and had to travel at night right after a performance, returning to their base only next day morning, and had to work right afterwards.

Looking at the schedules, it appeared that pfc Jung Ji Hoon did not have proper rest days in the month of June.

Of course we fully support pfc Jung Ji Hoon and others to participate in genuine military events to boost the morale of Korea’s 500,000 military members.

But many overseas fans had attended these activities, and we discovered that they were not official military events. We also found out pfc Jung Ji Hoon in particular, had been exploited. To give some concrete examples:

120609 제6회 포천 일동 오뚜기 한마음 축제@일동고등학교 (포천)

This had no relation to military affairs. In fact last year, this festival took place as an independent, private sector event in the city of Pocheon without the participation or assistance from the Defense Agency for Information Services PR support group. We do not understand why this year the PR soldiers had to be mobilized to the festival. Overseas fans went there and witnessed a complete disorder in the audience, with people falling down while rushing to occupy seats and some were injured in the process.

120616 국방홍보원 여수 엑스포 K-POP 특집콘서트

A PR soldier is an official member of the military service, and not a celebrity entertainer.

We cannot see how Yeosu Expo is related to Army activities. All the promotions suggested to us it is a civilian event to attract visitors to the Expo. The fact that only pfc Jung Ji Hoon was being asked to host a press interview even gave the impression it was his solo concert.

The promotion was very successful, with a huge number of visitors on that day, many from overseas who came specially for the concert, as reported by media news.

This is good, and we are happy to see a successful Yeosu Expo. But what has it to do with the army? What is the role of pfc Jung Ji Hoon here? A PR soldier or a celebrity entertainer? Isn’t this a civilian event disguised as a military concert? Are there any guidelines to define the meaning of military events?

120620 부천시민과 함께하는 군악연주회@부천시민회관 (부천

We had evidence that pfc Jung Ji Hoon had been exploited here in Bucheon,.

Media news showed local community leaders taking photos with pfc Jung Ji Hoon (not in military uniform). Fans had seen pfc Jung Ji Hoon being exposed to unexpected onslaughts of autograph requests from people with acquaintances related to the military.



These are just some examples.

While we applaud the fact that Rain, the artist we cherish and support, is given the honorable duty to boost the morale of Korea’s soldiers, and he has been doing his best as we can see in all his performances, we feel very sad and concerned that his own physical condition seemed to suffer because of the excessive, overloaded schedules. We are concerned that the busy schedules do not allow him to recover fully from his cellulitis. He had just caught a flu due to overwork a few days ago. We know other PR soldiers also suffered physically from such work overloads and we feel very sorry for them as well.

We therefore petition the Defence Agency for Public Information Services to disclose the official schedule of duties assigned to the PR soldiers. Currently, the schedule of the official military event “Consolatory Train” is publicly available. This is good and clear to allow the PR soldiers themselves to know their own duties.

We would like to know, other than “Consolatory Train”, if there are other official military events scheduled for 2012, or at least for the next three months. We believe the capable and efficient Defense Agency for Information Services should have good planning, and it is not too much to ask for a 3 month schedule. We know schedules may change, therefore it is even more important to have the schedules in advance, so that proper planning and management could be made to avoid clashes.

Last but not least, we petition the Defense Agency for Public Information Services not to allow the abuse of authority to disguise private broadcast and regional community events as military activities.

We believe a system is in place when soldiers have to perform overtime work, they get compensation holidays, and we believe this applies to PR soldiers as well. We urge the Defence Agency for Public Information Services to review the schedules of the PR soldiers regularly to make sure they have a good balance between work and rest.

Thank you for listening to our voices.

From overseas supporters of pfc Jung Ji Hoon (Rain):

Country: Hong Kong

Names:


Country: China

Names:

Country: Taiwan

Names:

Country: U.S.A.

Names:

Country: Vietnam

Names:





Szerző: Harudo11






RAIN KRÓNIKA: 2004.03.21.



FELTÖLTÉS ALATT







RAIN KRÓNIKA: 2004.03.20.




FELTÖLTÉS ALATT



040320 KBS 연예가중계_중국 쇼케이스















RAIN KRÓNIKA: 2004.03.19.




FELTÖLTÉS ALATT






RAIN KRÓNIKA: 2004.03.18.




FELTÖLTÉS ALATT

RAIN KRÓNIKA: 2004.03.17.





FELTÖLTÉS ALATT





RAIN KRÓNIKA: 2004.03.16.





FELTÖLTÉS ALATT



040316 대만방송tvbsg_11C1























Ma van Rain születésnapja! (2012.06.25.)





생일 축하합니다!


Nagyon sok vidámságot, egészséget és 
az eddigieket is túlszárnyaló sikereket kívánunk 

a mi kedves RAINünknek, 

aki ma lett 30 (vagyis otthoni időszámításuk szerint 31) éves.

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 








Mivel ma világszerte sokan gondolnak Rainre, 
összegyűjtöttünk egy csokornyit a felköszöntésekből.

Rainy Entertainment

Turkish Clouds

A Cloud from USA

Some Clouds from USA

Cloudagota from Hungary :)


A Cloud from USA

A Cloud from USA

A Cloud from Japan

A Cloud from Germany

A Cloud from USA

A Cloud from USA

A Cloud from Romania

Cloud USA

A Cloud from Thailand

A Cloud from Japan

lunaluna

A Cloud from Japan

Cloud Chile

Clouds Champeche (Mexico)

A Cloud from Romania

A Cloud from Indonesia

A Cloud from Brasil








Szerző: Harudo11





RAIN KRÓNIKA: 2004.03.12.





FELTÖLTÉS ALATT




베이징 출국+기자회견@베이징 쿤룬(昆侖)호텔 컨벤션홀+쇼케이스@키스클럽
040312 Etn HEADLINE show_광고계에 내리는 비
040312 사이버 공명 선거 홍보대사 인사
[직캠]040312중국 쇼케이스 기자회견+무대

















RAIN KRÓNIKA: 2004.03.11.





FELTÖLTÉS ALATT




040311 SBS TV연예_1492miles 여름화보촬영 현장(호주)
040311 Etn 연예투데이_비 아시아 진출























RAIN KRÓNIKA: 2004.03.10.





FELTÖLTÉS ALATT






RAIN KRÓNIKA: 2004.03.03.



FELTÖLTÉS ALATT



040303 EtN 소아암 어린이 돕기 나눔 콘서트 예고
040303 아이믹오디션 축하메세지
040303 SKT Speed 010&011_SanFrancisco[CF]


































RAIN KRÓNIKA: 2004.03.02.




FELTÖLTÉS ALATT




040302 EtN 연예스테이션_교보생명CF촬영현장


























RAIN KRÓNIKA: 2004.03.01.

HÉTFŐ / MONDAY

««« 2004.02.29.
2004.03.02. »»»




MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?




🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A NAP HÍREI ÉS ESEMÉNYEI (áttekintés):


📰   Anan Magazine - Be My No.1 Man


🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧




040301 iTV 하이파이브_연예로드쇼_가요계의 COOL Guy 비 CF 촬영현장(교보)



💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



ANAN MAGAZINE

앙앙 2004년 3월호


via Flow Blog 2007.01.01.



BE my NO.1 MAN


그의 웃음은 위협적이었다. 이제 그만 투항하라는 듯 자신만만했다.
폭포처럼 우리에게 쏟아져들어왔던 그 미소와 미적인 감동으로 가득했던 몸.
이제 한참을 볼수 없는 비와의 마지막 인터뷰

THE LAST SCHEDULE

미국으로 떠나기 전날 밤, 그의 마지막 스케줄을 붙잡다
비와의 인터뷰는 전쟁과 같았다.
스케줄은 어딘가 매설되어 있는 대인 지뢰였으며, 수평선 너머에서 날아오는 유도탄이었다.
그는 2집 활동을 급하게 마무리 짓고 있었다.
미국 LA와 시카고로 떠날 비행기 시간이 다가 오던 밤.
비와의 마지막 인터뷰는 그렇게 극적으로 잡혔다.

예정된 시각 10시, 비였다.
매니저 5명, 스타일리스트와 헤어 메이크업 5명.
왕의 호위무사처럼 한 무리의 사람들이 함께 들어섰다.
비는 아주 생생하고 건강했으며 몸은 생각보다 훨씬 크고 단단했다.
TV에서의 몸은 미적인 감동으로 가득했지만,
현실에서의 몸은 좀더 남성다운 우람함으로 두드러졌다.
그는 예의는 차렸지만, 허리를 굽혀 인사하지는 않았고,
유쾌하게 보이지는 않았지만, 카메라 앞에서의 집중된 모습은 성실했다.
해야 할 일이라면, 제대로 해치워야 한다는 걸 누구보다 잘 알고 있는 듯 보였다.

그의 눈을 보고 있으면 절대 흔들리지 않겠다는 결연함이 느껴진다.
그러나, 아직 스물셋의 비는 아직 자신이 만족할 만큼 성장하지 못했다는 것 또한 잘 알고 있다.
2집을 준비하면서는 주위 사람들에게 담금질 안된 연악한 마음을 들키기도 했다.
정말이지 내가 정말 잘할 수 있을까?
정말 그럴 수 있을까?
함께 했던 사람들은 그가 중얼거렸던 혼잣말을 아직도 생생히 기억하고 있었다.
하루에도 몇번씩 마음은 공이질 쳤고, 불안함은 시시때때로 엄습했다.
현명한 안내자이자 충실한 조력자였던 박진영은 한발 물러나, 조용히 지켜보고 있었고,
많은 결정은 그의 판단을 기다리고 있었다.
일종의 테스트였다.
드라마를 찍는 동안 ,
혼자서 안무를 만들어야했고,
혼자서 디자인을 연구해야 했고
컨셉트를 잡아야 했다.
그러나 보기 좋게 모든 일은 그의 예상대로 진행되었고,
완벽하게 테스트는 통과되었다.

참으로 대단한 의지력과 통제력이지 싶다.
하루에 한 시간도 제대로 자지 못하면서 맹렬하게 달려가면서,
어떤 말로 자신을 일으켜 세웠을까?
그건, '그래도'였다.
너무 힘들다... 그래도 해야지..
'그래도'라는 말로 자신을 달굴 뿐이었다.
쉬고 싶다니, 그런 생각은 지나온 날들에 대한 배신이고,
자신에게는 아직 어울리지 않는 사치가 아닌가.
세상의 불편하고 부당한 시선이 쏟아질  때도 단답형이었다.
이번에는 "그러라고 해". 걱정하는 사람이 민망할 정도로 그는 점점 흔들림이 없어져 간다.
그의 표현 방식은 희미하다.
단답형이고, 무뚝뚝하고, 불평불만이 없다.

이런 그가 조금씩 바뀐 건, 드라마 한 편이 끝나가면서였다.
넉살좋은 상두를 보는 사람도, 연기한 자신도 진짜로 착각하게 만들 정도였으니까.
오래된 팬들은 간혹, 점점 능청스러워지는 비를 보고 서운하다는 말도 한다.
그러나 변한 건 없다.
낯을 많이 가리는 건 여전하고, 단지 방송용 멘트가 몇개 늘었을 뿐이다.
연기를 하면서 변한 건, 사람들의 시선뿐이 아니었다.
연기를 하면서, 자신의 작은 눈이 참으로 마음에 들었다고 했다.
한동안 골칫거리였던 쌍꺼풀 없는 작은 눈이 이젠, 그렇게 사랑스러울수가 없다고.
많은 표정을 담을 수 있는 눈이 되고 싶다.
연기는 자신의 새로운 장점을 발견하게 해준 일종의 기회였다.

지난 넉 달, 숨 한번 몰아 쉴 틈 없이 광속을 달려왔다.
이제 몇 시간의 촬영만 마치면 중간 쉼표를 찍을 수 있다.
내일 아침 비행기를 타고 시카고로 날아가
LA와 샌프란시스코를 돌며 촬영과 휴식을 취할  계획이다.
완벽한 해피엔딩이 바로 눈앞에 있는 것이다.

THE PERFECT DAYS
최고, 그에게는 흡사 하나의 이념같은 명제다
끝내지 못한 인터뷰는 2월 13일, 서울에 돌아온 그와 다시 이어졌다.
시카고와 LA에 있었던 두 차례의 공연과 샌프란시스코에서 있었던 CF촬영.
서울에 있었으면 반나절에 소화했을 스케줄이었다.
미국에서 지낸 보름은 그에게 오랜만에 찾아온 꿀맛 같은 낮잠이었다.
잠시도 가만 놔두지 않는 서울을 벗어나니, 그는 아주 평범하고 호기심 많은 또래의 남자가 된다.
LA, 그는 어디든 자유롭다.
피어싱과 타투로 온몸을 휘감은 펑크족이 휘파람을 불며 걸어가는가 하면,
잘생긴 게이 커플들이 손을 꼭 붙잡고 걸어간다.
옆으로 고개를 돌리면 전 주인의 숨결까지 느껴질 만큼, 낡은 유즈드 옷이 걸려 있고.
해줄 얘기가 도서관 장서만큼은 될 것 같은 오래되고 사연 많아 보이는 앤티크 가구가 진열되어 있다.
비가 사랑하는 멜로즈 애비뉴의 풍경이다.

이번에도 제일 먼저 찾아간 곳이었다.
하루 종일 도시를 걸으며 패셔너블하고 이국적이고 도발적인 숍들을 기웃거리고,
또 한 번 아이디어를 충전했다.
'태양을 피하는 방법'의 패션 역시 모두 그가 선택하고 디자인한 것이지 않나.
이곳에서 그는 사람들이 열광할 트랜드의 단초를 또 한번 찾아왔다.
세컨드 핸즈숍을 좋아하는 건, 옷이 사람처럼 나이를 먹었기 때문이다.
옷은 입었던 전 주인의 걸음걸이와 앉는 방식과 움직이는 모양대로 낡고 헐고 닳아 있다.
5달러짜리 티셔츠에도 살아 숨쉬는 사람의 정이 깃들어 있다.
그리고 그 세월이 주는 자연스러움과 안정감은 제아무리 값비싼 명품 브랜드라도
흉내낼 수 없는 것이다.
인간적인 옷, 비는 그런 유즈드의 감성적인 코드가 몸에 잰 듯 편하다.
이미 종종 다른 인터뷰에서 밝혔듯
그는 10년 후, 패션 디자이너가 되고 싶어한다.
그가 만든 옷 역시 50년쯤 뒤에 멜로즈 애비뉴 한 곳에서 사람들의 손을 타고 있지 않을까.
트레이닝 차림으로는 제대로 된 자리를 잡을 수 없는 고급 레스토랑은 처음부터 관심 밖이었다.
평범한 미국 사람들어럼 '인앤아웃'에서 커다랗고 두툼한 햄버거를 먹고,
길거리 줄을 서서 먹는 도너츠 가게에서 흑인들과 함께 도너츠와 함께 커피를 마시고,
도시에 해가 지면, 산타모니카의 젊은 밤으로
발길을 돌렸던 온전한 휴식의 시간.

그러나, 야심이란 젊음의 예의는 그를 그렇게 아득한 휴식 속에 있게 하지만은 않는다.
어느 날 폭포수처럼 쏟아져 내린 비지만, 준비해왔던 시간이 그렇게 호락호락하지 않았던 것처럼,
그 시간 역시 앞을 위한 투자가 되어야 했다.
캐피탈 레코드 타워에 가서 실황 공연이 담긴 DVD를 꼼꼼히 쇼핑했고,
그래미 시상식에 참석해 세계라는 무대의 엄청난 경쟁력을 몸으로 깨우쳤다.
2월 24일, 이제 중국이다.
그곳에서의 쇼케이스를 마치고, 이번에는 일본으로 간다.
3~4개월 정도 머물 예정이다.
이미 서울은 그에게 좁고 답답하고 성에 차지 않는다.
꼭, 중국과 일본에서도 좋은 성적을 올리겠다.
그는 요즘 입버릇처럼 주위 사람들에게 얘기한다.
이건, 일종의 자기 주문이다.
언제나 그렇듯 최고가 되기 위해 노력하고 인내하고 나아가겟다는,
스물 셋, 어린 남자에게는 벅찬 의지력이 아닌가.

비가 한바탕 퍼붓고 간 서울은 이제 텅 비어 있다.




 🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


















































RAIN KRÓNIKA: 2004.02.13.





FELTÖLTÉS ALATT



































RAIN KRÓNIKA: 2004.02.12.






040212 SBS TV연예_샌프란시스코에서 비 만난 비(011 CF촬영현장)




New Couple
12.02.2004 - 3:17:13 AM

Since the New Dimension Tour in LA, California, the new couple was revealed. The drama couple, Bi (Rain) and Gong Hyo Jin are together. They were revealed as a couple when the two came to LA for the New Dimension Tour. Apparently, Bi had come for the concert to sing with his producer, Park Jin Young. But Gong Hyo Jin, on the other hand, needed to take a break. The two ended up coming to LA together to date. The two had gotten close when they were filming Sang Doo, Let's go to School. The two then got together, after the drama filming was done.
Source: Sokorean.com

http://sokorean.com/entertainment/news/index.php?m=200402


(posted by minny1104 re-posted via fiona625)





















































RAIN KRÓNIKA: 2004.02.11.





FELTÖLTÉS ALATT





































RAIN 30 - Születésnapi előkészületek



Rain június 25-én lesz 30 éves, és a felköszöntésére újabb twitter-trend szerveződik.

Ha szeretnétek neki jókívánságokat küldeni, akkor azt a mi helyi időnk szerint


június 24-én, vasárnap

16:00 és 18:00 óra között


tegyétek meg, és az üzenetetekbe feltétlenül írjátok bele, hogy


#HappyBiDay


Addig még van idő, találjatok ki mindenféle szépet és jót neki!










Szerző: Harudo11






RAIN KRÓNIKA: 2004.02.04.




FELTÖLTÉS ALATT


































RAIN KRÓNIKA: 2004.02.03.





FELTÖLTÉS ALATT





































RAIN KRÓNIKA: 2004.02.02.






FELTÖLTÉS ALATT





































RAIN KRÓNIKA: 2004.01.23.



FELTÖLTÉS ALATT




040123 KBS 뮤직뱅크_상반기 가요 캘린더_영상 메세지
040123 SBS 야심만만_신년인사
040123 MNET 스타 리퀘스트_새해인사,뮤비추천투샤이
040123 MTV 스쿨어택 스페셜










RAIN KRÓNIKA: 2004.01.22.




FELTÖLTÉS ALATT



040122 SBS 좋은아침_설특집 스타토정비결
040122 JP_NHK 한글강좌(유민)_압구정종가집촬영현장

























RAIN KRÓNIKA: 2004.01.21.



FELTÖLTÉS ALATT



040121 KBS 설특집 빅스타X파일(비vs권상우vs이효리)