Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2020.03.19.

CSÜTÖRTÖK / THURSDAY




MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A NAP ESEMÉNYEI, HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):

📸   healthhelper.kr
🎥   healthhelper.kr



🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


Projekt / Project:

BRAND AMBASSADOR OF

HEALTH HELPER

G-STEMMA MAX SWITCH

헬스헬퍼 - G-스템마맥스 스위치

💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



healthhelper.kr

정지훈이 선택한 #스템마맥스
운동을 하고 식단을 바꿔도
변함없는 분들은 집중하세요

#헬스헬퍼 #G스템마맥스스위치 #스템마맥스 #체지방감소 #healthhelper

20200319-0001
 
20200319-0002

20200319-0003



💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



 healthhelper.kr

정지훈도 하루에 두 알!
#정지훈 과 함께 G-스템마맥스 스위치

#헬스헬퍼 #G스템마맥스스위치 #스템마맥스 #체지방감소 #healthhelper 

[200319-001]

 




💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦















RAIN KRÓNIKA: 2020.03.18.




BUSINESS KOREA
비지니스코리아





가수 겸 배우 정지훈, 철저한 자기관리와 함께 에너지 포뮬러 브랜드 ‘헬스헬퍼’ 엠버서더로 선정

승인 2020.03.18 09:00
[비지니스코리아=정민희 기자] 월드클래스 가수 겸 배우 정지훈이 ‘헬스헬퍼’ 엠버서더로 선정되었다.

정지훈은 선천적인 노력과 굳건한 의지를 바탕으로 데뷔 때부터 지금까지 변함없는 자기 관리를 보여주고 있다. 작품촬영에 임할 때에는 엄격한 식단 관리와 운동을 통해 역할에 최적화된 체지방 0%라는 꿈의 몸매를 현실화 하기도 했으며, 그 후로도 흐트러지지 않는 모습을 유지하며 많은 사랑을 받고 있다.

에너지 포뮬러 브랜드 헬스헬퍼는 “평소 에너지 넘치는 매력과 완벽한 자기관리로 알려진 정지훈이 실제 G-스템마맥스 스위치로 건강한 몸매를 유지하고 있다는 사실을 알게 되었고, 이에 엠버서더로 선정하게 되었다”라며 이 같은 사실을 알렸다.




헬스헬퍼의 G-스템마맥스 스위치는 식약처로부터 체지방 감소에 도움을 주는 기능성을 인증 받은 건강기능식품이다. 돌외잎주정추출물을 주원료로 사용하고 키토산분말, 핑거루트 추출분말, 레몬밤 추출분말 등 14가지의 부원료가 함유되어 있으며, 12주간의 인체적용시험을 통해 체중과 체지방, 허리둘레 및 엉덩이둘레 감소가 확인되었다.

또한, 헬스헬퍼 측은 “G-스템마맥스 스위치로 관리하고 있는 정지훈이 헬스헬퍼 엠버서더로서 소비자들에게 보다 믿을 수 있는 제품 경험과 몸매 관리 노하우 등을 공유해줄 수 있을 것이라 생각한다. 한결 같은 자기 관리로 호평을 얻고 있는 정지훈씨와 헬스헬퍼의 만남이 자아내는 시너지 효과를 기대해 달라.”라고 전했다.

공식 홈페이지에서는 G-스템마맥스 스위치 외에도 면역력과 피로개선에 도움이 되는 리커버리뉴, 고농축 프리미엄 운동에너지 아르기맥스+5,500, 여성들의 균형 있는 바디를 위한 아르기맥스 +active 등 소비자들이 필요한 순간에 도움을 주는 제품들에 대해 프로모션을 진행하고 있다.

현재, 첫 구매 고객에 한해 5% 할인 혜택이 적용되는 프로모션을 놓치지 말자. 자세한 프로모션 내용은 헬스헬퍼 공식 홈페이지를 통해 확인 가능하다.
저작권자 © Businesskorea 무단전재 및 재배포 금지
































RAIN KRÓNIKA: 2020.03.05.




CUCKOO International

CUCKOO World Water Day

 

A wave of surprise is coming. 🌊

'BI' READY

Stay tuned #SAMASAMA

 

 

[200305-001]