Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: InSearchOfADream. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: InSearchOfADream. Összes bejegyzés megjelenítése

RAIN KRÓNIKA: 1998.09.08.

KEDD / TUESDAY

MIT CSINÁLT JI-HOON EZEN A NAPON?



A Fanclubbal a KBS Music Bank élő tévéadásában lépett fel.





🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A NAP ESEMÉNYEI, HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):


🎤LB   KBS 2TV MUSIC BANK - IN SEARCH OF A DREAM

            🎥   19980908-001 RAIN - FANCLUB - In Search Of A Dream (KBS 2TV Music Bank)
            🎥   19980908-002_Sechs Kies - Blind Love (KBS Music Bank)
            🎥   19980908-003 Uhm Jung Hwa - Poison (KBS Music Bank)
            🎥   19980908-004 Baby VOX - Ya Ya Ya (KBS Music Bank)
            📸   19980908-0001 - 0009


#Fanclub   #InSearchOfADream   #KBSMusicBank

🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧



KBS 2TV MUSIC BANK (뮤직뱅크)


FANCLUB - IN SEARCH OF A DREAM (팬 클럽 - 꿈을 찾아서)




Élő adás / Live

Helyszín: KBS Hall

Időpont: 19:20 (KST)




[19980908-001]






A fiúk ma igen csinosak voltak, szakítottak az eddigi sportos, hip hopos megjelenésükkel, de a vagánysággal nem. Így most nemcsak a táncuk, hanem az ingük is tele volt figyelemfelkeltő részletekkel:



19980908-0001

19980908-0002

19980908-0003


19980908-0004 

19980908-0005

19980908-0006

19980908-0007




💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



A Fanclub enapi előadásának egy részletét már ismertük az Entertainment Weekly évekkel későbbi (2007.03.10.) műsorából. A YouTube-ra 2018. márciusában feltöltötték a teljes fellépést (azóta már törölték is), de az előadók nevén és a dal címén kívül továbbra sem kaptunk semmi kapaszkodót arra nézve, hogy melyik zenei műsor mikori adásának résztvevőit láthatjuk.

A felvételen látható felirat stílusa segített abban, hogy a KBS 2TV Music Bank műsorát be lehessen azonosítani. 



19980908-0008


Ezek után megnéztem egy sor 1998-ra dátumozott és a címében a Music Bank nevét tartalmazó felvételt más előadóktól, és ugyanezt a kör alakú, azonos megvilágítású színpadot kerestem, bízva abban, hogy találok ilyet, és még dátum is lesz hozzá. Bár a teljes adás felvétele nem került elő, ezúttal több produkció is eltéveszthetetlenül ugyanannak az adásnak a része volt, és a melléjük csatolt információk alapján már meg tudjuk mondani, hogy a Fanclub is ezen a napon szerepelt a műsorban.



19980908-0009




A műsor és a dátum beazonosítását segítő videók közül az egyik ismét a Sechs Kies felvétele, amelyen a Blind Love című dalukat éneklik:





[A videótárban is megnézheted: / You can also watch it in the video library: 19980908-002]





Ám a fenti dal előtt a Sechs Kies bevállalt egy közös produkciót Uhm Jung Hwa énekesnővel, a Poison című dalhoz háttértáncoltak neki. Számomra sajnos ez sem mentette meg ezt a produkciót, mint ahogyan az a tény sem, hogy az énekesnő Uhm Tae-woong színész testvére (aki Kim Yu-shin tábornok szerepében sokak kedvence volt a Queen Seondeok c. sorozatban).





[A videótárban is megnézheted: / You can also watch it in the video library: 19980908-003]





A Baby V.O.X Ya Ya Ya c. dalának előadásáról készült felvételen sem lehetett nagyon eltéveszteni a keresett információkat:





[A videótárban is megnézheted: / You can also watch it in the video library: 19980908-004]




🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


MEGJEGYZÉSEK / NOTES:


[19980908-001]
건방진난이


[19980908-002]


[19980908-003]
韩流资料库



[19980908-004]
韩流资料库


19980908-0001 - 0009 Pillanatfelvételek / Screenshots: Harudo11


🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧
















RAIN KRÓNIKA: 1998.08.30.

VASÁRNAP / SUNDAY


MIT CSINÁLT JI-HOON EZEN A NAPON?



A Fanclub tagjaként fellépése volt.





🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A NAP ESEMÉNYEI, HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):

🎤LB     UNKNOWN EVENT - IN SEARCH OF A DREAM
             🎥   19980830-001 RAIN - FANCLUB In Search Of A Dream (Unknown event)
             🎥   19980830-002 RAIN - FANCLUB at an unknown event (enlarged detail)
             📸   19980830-0001 - 0014


#Fanclub   #InSearchOfADream 

🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧




UNKNOWN EVENT 



FANCLUB - IN SEARCH OF A DREAM 
팬 클럽 - 꿈을 찾아서




Televíziós közvetítés, de nem tudni, hogy élő adás-e vagy felvételről sugárzott.

Helyszín: -

Időpont: -




A Fanclubról szóló leírások és a feltöltött videók ennek a felvételnek a dátumát sem tartalmazták. A Naver TV-n a Time Machine TV leírásában azonban szerepel a mai nap, amely vagy az esemény, vagy a televíziós adás dátuma, illetve ha élő közvetítés volt, akkor mindkettőé.

A felvételen látható hatalmas nézőközönség alapján a KMTV Show! Music Tank egyik adására gondolnánk, de a Bilibilin látható a műsor teljes 1998-as évada, és azok között nincs ilyen színpadkép.

A Time Machine leírásában mintha az adás címe szerepelne: "Concert of people who share pain", ami jótékonysági eseményre utal. Ez megmagyarázná a kis képkockában látható jelenetet, amelyben a Fanclub tagjai egy televíziót és a nevükkel ellátott pólóinget mutatnak. Ugyanakkor furcsa, hogy a visszakereshető sajtóarchívumban nem található ilyen koncert említése.

A leírás azonban a dátum mellett még azt is kiemeli, hogy az egyik fiú gyilkos mosolya már akkor kitűnt a csapatból. Vajon kiről lehet szó? 😂


타임머신TV
1998.08.30. 고통을 함께 하는 사람의 음악회
그룹 ‘팬클럽’ 시절에도 눈에 띄었던 살인 미소


19980830-0001




Az első albumát promotáló Fanclub nem nevezhető felkészületlennek sem zenei téren, sem a tánctudásukat, előadói képességeiket tekintve. Sőt, a felvételek arról tanúskodnak, hogy hatalmas lendülettel, kirobbanó jókedvvel és poénos koreográfiával szórakoztatták a közönséget. A tagok egyéni ízekkel rendelkeztek, amit meg is tudtak mutatni a fellépések során.  Láthatóan egyáltalán nem hozta zavarba őket a hatalmas közönség sem, nagyon is rutinos fellépőnek tűnnek, akik képesek megmozgatni tömegeket is.





[A videótárban is megnézheted: / You can also watch it in the video library: 19980830-001]



A kis képkockában látható jelenet kinagyítva kicsit homályos lett. Koreaiul értők bizonyára meg tudják fejteni, hogy mit is látunk valójában. Nyereményt? Jótékonysági felajánlást? :)



[19980830-002]





A pillanatfelvételeken talán még jobban látható, hogy Ji-hoon alig néhány hónap alatt mennyit változott. Ezen a felvételen igazán meglepő, hogy hirtelen nyomát sem látjuk, vagy inkább tényleg már csak nyomait látjuk a kamaszkori átalakulásnak. Egyre több felvételen köszön vissza az az arc, amit mindannyian ismerünk. Nagyjából ez lehet az az idő, amikor Ji-hoon édesanyjával interjú készült, amelyben azt mondja, hogy a fiát inkább ifjú férfinak látja, mintsem a csapat legfiatalabb tagjának. A képeket elnézve nagyon is igaza volt, mert valóban szinte előttünk áll a későbbi felnőtt férfi. Persze még nagyon sokat fog csiszolódni, de a lényeg már mutatkozik. 



19980830-0002

19980830-0003

19980830-0004

19980830-0005

19980830-0006

19980830-0007

19980830-0008

19980830-0009

19980830-0010

19980830-0011

19980830-0012

19980830-0013

19980830-0014





🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


MEGJEGYZÉSEK / NOTES:


[19980830-001, 002]
타임머신TV
【풋풋돋음】비 정지훈, 5인조 ‘팬클럽’ 시절 유물 영상! ‘꿈을 찾아서’
Edited by Harudo11


19980830-0001 - 0014 Pillanatfelvételek / Screenshots by Harudo11


🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧















RAIN KRÓNIKA: 1998.08.22.

SZOMBAT / SATURDAY









MIT CSINÁLT JI-HOON EZEN A NAPON?



A Fanclub tagjaként az MBC Music Camp műsorában lépett fel.



🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧



A NAP ESEMÉNYEI, HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):


🎤LB     MBC MUSIC CAMP - IN SEARCH OF A DREAM

             🎥   19980822-001 RAIN - FANCLUB - In Search Of A Dream (MBC Music Camp)
             🎥   19980822-002 RAIN - As a member of FANCLUB in MBC Music Camp (compilation)
             🎥   19980822-003 RAIN - As a member of FANCLUB in MBC Music Camp (edit 1)
             🎥   19980822-004 RAIN - As a member of FANCLUB in MBC Music Camp (edit 2)
             🎥   19980822-005 RAIN - FANCLUB - MBC Music Camp (FULL)
             📸   19980822-0001 GIF


#Fanclub   #InSearchOfADream   #MBCMusicCamp

🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧



Ez az adás rejtély számomra. Augusztusban járunk, a műsorban pedig jégszarvasok és stilizált karácsonyfák között Mikulásnak öltözött műsorvezetők kívánnak boldog karácsonyt. Meg voltam róla győződve, hogy elírták a dátumot, de nem, mert a műsor felirata is augusztusi karácsonyról szól. Az MBC saját VOD oldala és archívuma is ugyanezt tartalmazza, tehát valóban ez volt a Music Camp 17. adása augusztus 22-én. Megerősíti még továbbá a három MC személye is, akik a namu.wiki szerint csak október 31-ig vezették a műsort.





MBC MUSIC CAMP
MBC 음악캠프



FANCLUB - IN SEARCH OF A DREAM
팬클럽 - 꿈을 찾아서



Élő közvetítés / Live

Időpont: 17:10-18:00 (KST)




[19980822-001]






A Fanclub ismét remek formában volt, és keményen állta a sarat a vetélytársak között. Azonban a mai műsor egyértelmű sztárja Ji-hoon volt. Pedig nem is tett érte semmit, csak ült ott, figyelt és részt vett, a maga teljes valójában.



[19980822-002]





19980822-0001




Ji-hoon kedves - és bizony a legjobb szó rá, hogy bájos - jelensége mások figyelmét is felkeltette, az alábbi kiemelések készítői is gyönyörködtek benne:


[19980822-003]










Aki pedig meg szeretné nézni a teljes műsort, itt megteheti. Láthatja többek között a Sechs Kies, a Shinhwa és a Fin.K.L. előadását.




A teljes program az MBC archívumából:


음악캠프 1998, 17회
00:00- 타이틀
00:25- 전CM
02:12- 패닉: 숨은 그림 찾기
06:22- 오프닝(정은아, 박용하, 김진수), 출연자 소개
07:41- 젝스키스: Road Fighter
11:05- 팬클럽: 꿈을 찾아서
14:28- [캠프 데이트]
         - 가요계의 보석 비쥬와 함께
16:54- 크라잉 넛: 말 달리자
19:59- 페이지: 미안해요
22:50- 이야기 캠프
         . 김현정: 캐롤 부르기, 1위한 소감
         . 젝스키스: 캐롤 부르기
         . 태사자: 아카펠라로 캐롤 부르기
         . 핑클: 크리스마스 계획
         . 젝스키스: 콘서트 안내
         . 써클: 멤버 소개, 한중일 그룹 만든 계기
27:18- U-Bes: 특급작전
30:48- 태사자: 애심
34:23- [스타 예감]
         - 써클
         - B-Boy's C
         - 유리
35:56- 써클: Sweetest Love
39:31- 임강구: 애천
43:41- 금주의 캠프 차트 베스트 10
         . R.ef: 귀머거리 하늘(10위)
           신화: 으샤! 으샤! (9위)
           김경호: 나의 사랑 천상에서도 (8위)
           컨츄리꼬꼬: Oh! Happy (7위)
           디바: Joy (6위)
           핑클: 내 남자친구에게 (5위)
           비쥬: Love Love (4위)
           젝스키스: Road Fighter (3위)
           서태지: Take Five (2위)
           김현정: 그녀와의 이별 (1위)
45:37- 신화: 으샤! 으샤!(9위)
49:18- 핑클: 내 남자 친구에게(5위)
52:43- 클로징(정은아, 박용하, 김진수)
53:26- 김현정: 그녀와의 이별(1위)





[19980822-005]



[A videótárban is megnézheted: / You can also watch it in the video library: 19980822-005]




🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


MEGJEGYZÉSEK / NOTES:




[19980822-001, 002] & Gif
Edited by Harudo11

[19980822-003]
ang_jaejin 

[19980822-004]
n/a

[19980822-005]
韩流资料库
【群星全场】Music Camp.EP17.水晶男孩/金贤政/太四子/Circle/U-bes/金京浩/Shinhwa/R.ef 等.1998年8月22日


🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧



















RAIN KRÓNIKA: 1998.08.09.

 VASÁRNAP / SUNDAY







MIT CSINÁLT JI-HOON EZEN A NAPON?



Nincs információ.



🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧



A NAP ESEMÉNYEI, HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):

🎥   19980809-001 RAIN 비 - FANCLUB ranks 18th on the chart of SBS POPULAR SONG


#Fanclub   #InSearchOfADream   #SBSPopularSong/Inkigayo

🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


Ebben a műsorban sem szerepelt a Fanclub, ám a heti slágerlistában azt láthattuk, hogy két helyet előreléptek!



SBS POPULAR SONG
SBS 인기가요


WEEKLY CHART




[19980809-001]




19980809-0001




🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧



























RAIN KRÓNIKA: 1998.08.02.

VASÁRNAP / SUNDAY







MIT CSINÁLT JI-HOON EZEN A NAPON?



Nincs információ.



🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧



A NAP ESEMÉNYEI, HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):

🎥   19980802-001 RAIN 비 - FANCLUB ranks 20th on the chart of SBS POPULAR SONG

#Fanclub   #InSearchOfADream   #SBSPopularSong/Inkigayo

🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


Bár a Fanclub nem lépett fel a műsorban, a felvétel megőrizte a slágerlistát, melyen (a megmaradt felvételek között) először látjuk feltűnni a csapat nevét. Ez azt mutatja, hogy a három hónapja debütált Fanclub elindult a népszerűvé válás felé, ami nem csoda, hiszen minden adottságuk megvolt hozzá.



SBS POPULAR SONG
SBS 인기가요


WEEKLY CHART




[19980802-001]




19980802-0001








🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧



















 

RAIN KRÓNIKA: 1998.07.28.

KEDD / TUESDAY








MIT CSINÁLT JI-HOON EZEN A NAPON?



A Fanclub tagjaként a KBS 2TV Music Bank élő adásában lépett fel.




🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A NAP ESEMÉNYEI, HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttkeintés):


🎤LB     KBS MUSIC BANK - IN SEARCH OF A DREAM

             🎥   19980728-001 RAIN - FANCLUB - In Search Of A Dream (KBS Music Bank)
             🎥   19980728-002 RAIN - Fanclub in KBS Music Bank with Shinhwa
             🎥   19980728-003 Shinhwa - Uh Sha Uh Sha (KBS 2TV Music Bank
             📸   19980728-0001 - 0009


#Fanclub   #InSearchOfADream   #KBSMusicBank

🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧



KBS 2TV MUSIC BANK 
뮤직뱅크

FANCLUB - IN SEARCH OF A DREAM 
팬 클럽 - 꿈을 찾아서



Élő adás / Live

Időpont: 19:30 (KST)



[19980728-001]
Here is on YouTube


[A videótárban is megnézheted: / You can also watch it in the video library: 19980728-001]






19980728-0001

19980728-0002

19980728-0003

19980728-0004

19980728-0005

19980728-0006

19980728-0007

19980728-0008




💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



A fenti videónál is csak az évszámot lehetett tudni a feltöltéseknél. A Music Bank könnyen felismerhető volt a jellegzetes színpadi mintázatról, egy másik felvételen pedig a Shinhwa látható a kettős kör alakú világítás alatt, amely az e heti műsornak volt a sajátja. A Shinwha felvételén szerepelt az adás dátuma, sőt a ruházatuk még abban is segített, hogy egy másik felvételtöredéket is beazonosítsunk, amely ugyanennek az adásnak egy beszélgetős részletét rögzítette. A Shinhwa tagjai a beszélgetés közben gitároztak egy kicsit, a Fanclub pedig mögöttük ülve figyelte őket. Sajnos ez a rövid videó sokkal rosszabb minőségű.



[19980728-002]





19980728-0009



💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



A dátum beazonosítását segítő videó: a színpadon a Shinwha az Uh Sha Uh Sha c. dalukkal



[19980728-003]



[A videótárban is megnézheted: / You can also watch it in the video library: 19980728-003]








🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


MEGJEGYZÉSEK / NOTES:



[19980728-002]
N/A
Fixed by Harudo11 (Yadif, Bitrate, Scale)


[19980728-003]
韩流资料库   [HQ] 神话(Shinhwa) - Uh Sha Uh Sha (KBS 音乐银行 1998.07.28)

19980728-0001 - 0009 Screenshots by Harudo11


🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧













RAIN KRÓNIKA: 1998.07.26.

 VASÁRNAP / SUNDAY


MIT CSINÁLT JI-HOON EZEN A NAPON?



Az SBS Popular Song c. műsorában lépett fel a Fanclub tagjaként.




🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A NAP ESEMÉNYEI, HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):


🎤LB     SBS POPULAR SONG (INKIGAYO) - IN SEARCH OF A DREAM

             🎥   19980726-001 RAIN - FANCLUB - In Search Of A Dream (SBS Popular Song)
             📸   19980726-0001 - 0003


#Fanclub .  #InSearchOfADream    #SBSPopularSong/Inkigayo

🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧



SBS POPULAR SONG
SBS 인기가요

FANCLUB - IN SEARCH OF A DREAM
팬 클럽 - 꿈을 찾아서




Élő adás / Live

Helyszín: SBS Open Hall in Deungchon-dong, Gangseo-gu, Seoul

Időpont: 15:20 (KST)



[19980726-001]







A teljes műsor itt megnézhető:


[19980726-002]

25회 SBS 인기가요





19980726-0001


19980726-0002


19980726-0003





🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧






RAIN KRÓNIKA: 1998.07.12.

VASÁRNAP / SUNDAY

MIT CSINÁLT JI-HOON EZEN A NAPON?



Az SBS Popular Song c. műsorában lépett fel a Fanclub tagjaként.




🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A NAP ESEMÉNYEI, HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):


🎤LB     SBS POPULAR SONG (INKIGAYO) - IN SEARCH OF A DREAM

             🎥   19980712-001 RAIN - FANCLUB - In Search Of A Dream (SBS Popular Song)
             📸   19980712-0001 - 0003


#Fanclub .  #InSearchOfADream    #SBSPopularSong/Inkigayo

🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧




SBS POPULAR SONG 
SBS 인기가요

FANCLUB - IN SEARCH OF A DREAM (팬 클럽 - 꿈을 찾아서)





Élő adás / Live

Helyszín: SBS Open Hall in Deungchon-dong, Gangseo-gu, Seoul

Időpont: 15:20 (KST)





[19980712-001]





A teljes műsor itt megnézhető:

23회 SBS 인기가요





19980712-0001

19980712-0002


19980712-0003









🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


MEGJEGYZÉSEK / NOTES:


19980712-0001 - 0003 Screenshots by Harudo11


🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧
















RAIN KRÓNIKA: 1998.07.11./18./25.?

SZOMBAT / SATURDAY








MIT CSINÁLT JI-HOON EZEN A NAPON?



Nincs információ.




🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A NAP ESEMÉNYEI, HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):


🎤B     KMTV SHOW! MUSIC TANK - IN SEARCH OF A DREAM + MC

           🎥   19980711/18/25?-001 RAIN - FANCLUB - In Search Of A Dream
                   (KMTV Show! Music Tank)
           🎥   19980711/18/25?-002 Sechs Kies - Road Fighter (KMTV Show! Music Tank)


#Fanclub   #InSearchOfADream   #KMTVShow!MusicTank

🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧




 
 KMTV SHOW! MUSIC TANK

FANCLUB - IN SEARCH OF A DREAM




Felvételről sugárzott adás

Időpont: július 11. vagy 18. vagy 25. 23:00 (KST)

A műsor felvétele az adást megelőző szerdai napon történt 18:30 (KST) órai kezdettel. [1]

Helyszín: KMTV stúdió [1]




Ezt a felvételtöredéket is egy televíziós összeállítás őrizte meg, amelyen a feltöltő  a KMTV "Rain 1998-ban és 2002-ben" címet jelölte meg. Az összeállításban láthatjuk a Fanclub első CD-jét is, több fellépésük részlete mellett.

A videóban a Fanclub tagjai a Show! Music Tank egyik adásának szereplőiként felkonferálják a résztvevőket, valamint előadják az "In Search Of A Dream"-et. A feliratozásban olvasható a fellépés júliusi időpontja, de pontos nap megjelölése nélkül, így a hónap összes adásnapja esélyes lehet. A Show! Music Tank műsorait ebben az időszakban szombatonként sugározta a KMTV. [1]

Ebben az esetben a műsorban fellépő többi előadó rajongói klubja sem teljesített tökéletesen - már akinek fellépéséről egyáltalán található még videó - mert ugyan a Sechs Kies felvételén felismerhető ugyanez a műsor, de a feltöltés ott sem jelöl meg közelebbi időpontot. Azonban azt is olvashatjuk, hogy a Sechs Kies comebackje július 5-én volt az SBS Inkigayoban [2], tehát a négy esélyes dátum közül (4., 11., 18., 25.) az első kiesik. 

Így a Fanclub fellépése, pontosabban annak sugárzása is a maradék három nap (11., 18., 25.) valamelyikén történt. Az adásokat szokásosan a sugárzást megelőző szerdai napokon vették fel, tehát ha tudnánk az adás dátumát, ezt a napot is pontosan meg tudnánk határozni. 

Ha valaki találna még releváns információkat, kérem, hogy írja meg!




Talán ezen a felvételen szembeötlő a leginkább, hogy Ji-hoon mennyivel fiatalabb a többi tagnál. Ebben az életkorban még nagyon sokat számított az az egy-két évnyi korkülönbség, és érezhető, hogy mekkora kihívást jelenthetett Ji-hoonnak akár csak talpon maradni a nála idősebb, vagány fiúk között. Azonban az is pontosan látható, hogy ebben a vékonyka, itt még kamaszosan nyakigláb legényben mekkora elhivatottság és erő dolgozik: egyszerűen minden porcikájával átéli a legkisebb feladatot is, aminek rövidesen meg is lesz az eredménye. Nemcsak a létjogosultságát vívja ki a tagok között, hanem veszélyeztetni kezdi a vezetők pozícióit is. 








19980711/18/25?-0001






💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



A Sechs Kies fellépése ugyanebben a műsorban:



[19980711/18/25?-002]




[A videótárban is megnézheted: / You can also watch it in the video library: 19980711/18/25.?-002]







🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


MEGJEGYZÉSEK / NOTES:



[19980700-001]
RainSammi      
Rain 021100 KMTV_Fanclub+Shows+Interview
Edited and fixed by Harudo11 (Yadif, Bitrate)

[19980700-002]
[2]
I AM ON AWAY:  [젝스키스] SECHSKIES.. "BACK IN THOSE DAYS"




Screenshot: Harudo11


🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧