Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2019.12.14.

SZOMBAT / SATURDAY





MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


Részt vett Kim Dong-sub futballjátékos és Park Jung-hee esküvőjén, az I Do eléneklésével köszöntötte az ifjú párt.



🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A NAP ESEMÉNYEI, HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):

            KIM DONG-SUB ÉS PARK JUNG-HEE ESKÜVŐJE

            🎥   191214-001 RAIN sings 'I Do' at Kim Dong-sub and Park Jung-hee's wedding
            📸   20191214-0001 - 0005 

#PrivateEvent   #IDo

🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧



KIM DONG-SUB ÉS PARK JUNG-HEE ESKÜVŐJE
김동섭 & 박정희


Helyszín: InterContinental Seoul COEX




[191214-001]






20191214-0001

20191214-0002

20191214-0003

20191214-0003

20191214-0005







🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


MEGJEGYZÉSEK / NOTES:


20191214-0001, 0002
quvit80
Make-up artist
Insta story


20191214-0003 - 0005
bagjiyeong6227


[191214-001]
mi_hwa_lee 
bagjiyeong6227
quvit80
kmk5764
mint__ey4232Edited by Harudo11


🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧

















RAIN KRÓNIKA: 2019.12.13.

PÉNTEK / FRIDAY




MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


Nincs információ.



🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧

A NAP ESEMÉNYEI, HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):

ℹ️       MBC DRAMA AWARDS PREVIEW
            
            🎥   191213-001 RAIN - MBC Drama Awards 2018 (preview)
            📸   20191213-0001 Screenshot


🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧



MBC DRAMA AWARDS


Megjelent a 2019. évi díjátadó előzetese, benne Rain is a Welcome 2 Life jelenetével. A gála december 30-án lesz.



[191213-001]




20191213-0001





🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


MEGJEGYZÉSEK / NOTES:

2019 MBC 연기대상
[예고] 사이다 드라마부터 심쿵 드라마까지! 2019 mbc 연기대상!


📸   20191213-0001 Screenshot by Harudo11

🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧
















RAIN KRÓNIKA: 2019.12.06.

PÉNTEK / FRIDAY





MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


Nincs információ.


🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A NAP ESEMÉNYEI, HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):


📰   Next Daily - '비' 정지훈(♥김태희), 정장 입은 모습 '훈훈'
📰   Top Star News - [★픽] ‘아는 형님’ 나연, 사회생활 만렙의 박진영 들었다 놨다…
        ’반말부터 칭찬까지’


🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧



넥스트데일리
20191206-0001


'비' 정지훈(♥김태희), 정장 입은 모습 '훈훈'



발행일시 : 2019-12-06 14:28


20191206-0002
<사진=정지훈(비) SNS>


'비' 정지훈(♥김태희) SNS가 화제다.

정지훈은 본인의 인스타그램을 통해 사진을 공개했다.

공개된 사진 속에는 정지훈이 정장을 입은 채로 셀카를 찍고 있는 모습이다.

특히 남성미 물씬 풍기는 비주얼이 시선을 사로잡는다.

정지훈과 김태희는 지난 2017년 많은 이들의 축복 속에 결혼에 골인했으며 슬하 2녀를 두고 있다.

한편 정지훈(비) 나이는 1982년생으로 올해 38세, 김태희 나이는 1980년생으로 올해 40세다.

이상인 기자 lsi@nextdaily.co.kr



💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



톱스타뉴스

20191206-0003



[★픽] ‘아는 형님’ 나연, 사회생활 만렙의 박진영 들었다 놨다…’반말부터 칭찬까지’

김아현 기자   승인 2019.12.06 01:07


[김아현 기자] ‘아는형님’ 트와이스 나연이 박진영과 케미를 선보였다.

지난달 30일 방송된 JTBC ‘아는형님’에서는 트와이스 나연이 JYP 수장 박진영과 남다른 케미를 선보였다.

고요 속의 외침 시간에 나연은 박진영에게 "너 닮은 배우"라고 말하며 디카프리오를 언급했다. 이에 박진영은 행복해하며 나연과 하이파이브를 해 웃음을 선사했다.

JTBC ‘아는형님’ 방송 캡처

이어 "분장해서 우리가 팬들이랑 만나는 거"라고 말하자 이어 박진영은 아예 못알아들어 패스했다. "겨울에 먹는 빵인데 물고기 빵"이라고 하자 "호빵"이라고 대답해 웃음을 선사했다. 팥을 펜으로 알아들고 물고기도 알아듣지 못해 나연의 답답함을 샀다.

연이은 패스에 나연은 "많이 남자 선배"라고 말하자 2PM, 비(정지훈)등 여러 대답이 나왔고 결국 박진영은 정답인 GOD를 맞췄다.

이어 나연은 다시 박진영에게 반말로 "네가 만들어준 노래"라며 반복해서 말했고 박진영은 이내 "시그널"이라며 크게 웃었다. 이에 다현은 "이렇게 잘하면서 나한테는"이라며 아쉬움을 나타냈다.

니연과 박진영은 시간 종료 총 3문제를 성공했다. 중간에 알아듣지 못한 물고기빵을 "무도리빵이 뭐야?"라고 물으며 폭소를 자아냈다.


이에 형님들은 나연이 "표현을 크게 잘하네"라며 칭찬을 아끼지 않았다.

한편 트와이스와 박진영이 출연한 JTBC ‘아는형님’은 매주 토요일 오후 9시 방송된다.




🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧