Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Baby(Fanclub). Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Baby(Fanclub). Összes bejegyzés megjelenítése

RAIN KRÓNIKA: 1999.00.00. - Unknown event (2)

 


ISMERETLEN MŰSOR

FANCLUB - BABY




A Youkun rainnao egyik videója megőrzött egy 2009-es műsort, melyben Rain korai felvételeiből is bejátszottak néhányat. Ezek között van az alábbi részlet, melyen a Fanclub olyan felvétele látható, amellyel eddig még nem találkoztunk. A színpadkép alapján erős a gyanú, hogy a KBS Music Bank műsorában léptek fel.


🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧

Áttekintés:


🎤LB   FELLÉPÉS ISMERETLEN ESEMÉNYEN - BABY    
             🎥   19990000-004 RAIN - FANCLUB - BABY     
             📸   19990000-0039  Screenshots 


#Fanclub   #Baby(Fanclub) 

🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧



[19990000-002]





19990000-0039





🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧
















RAIN KRÓNIKA: 1999.05.02.

VASÁRNAP / SUNDAY




MIT CSINÁLT JI-HOON EZEN A NAPON?


A Fanclubbal a Popular Songban lépett fel, melyet az SBS élőben közvetített.




🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A NAP ESEMÉNYEI, HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):

🎤LB     SBS POPULAR SONG / INKIGAYO - BABY

              🎥   19990502-001 RAIN - FANCLUB - Baby (SBS Popular Song/Inkigayo)
              📸   19990502-0001 - 0005 Screenshots


#Fanclub    #Baby(Fanclub)   #SBSPopularSong/Inkigayo

🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧



SBS POPULAR SONG (INKIGAYO)
SBS 인기가요

FANCLUB - BABY



[19990502-001]






A teljes műsor itt megtekinthető:


[19990502-002]

61회 SBS 인기가요





19980502-0001



19990502-0002



19990502-0003

19990502-0004


19990502-0005







🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


MEGJEGYZÉSEK / NOTES:


19990502-0001 - 0005 Screenshots by Harudo11



🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧
















RAIN KRÓNIKA: 1999.04.17.

SZOMBAT / SATURDAY



MIT CSINÁLT JI-HOON EZEN A NAPON?


A Music Station adásában lépett fel, amelyet élőben közvetített az MBC.



🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A NAP ESEMÉNYEI, HIREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):


🎤LB     MBC FAMILY CAMP (MUSIC STATION) - FANCLUB: BABY

             🎥    19990417-001 RAIN - FANCLUB - Baby (MBC Family Camp Music Station)
             🎥    19990417-002 Kim Kyung-ho Comeback (MBC Family Camp Music Station)
             🎥    19990417-003 Shinhwa Comeback (MBC Family Camp Music Station)
             📸   19990417-001 - 007 Screenshots


#Fanclub   #Baby(Fanclub)   #MBCFamilyCam(MusicStation)

🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧



MBC FAMILY CAMP (MUSIC STATION)
MBC 가족캠프


FANCLUB - BABY



Adásidő: 18:00-20:00



Valamilyen oknál fogva 1999. január 30. és május 8. között az MBC Live Music Camp sorozata megszakadt, és ebben az időszakban Family Camp (Music Station) címmel sugároztak zenés műsort, alkalmanként két részben. [1] Ebben látjuk fellépni a Fanclubot, akik ezúttal a második lemezükről a Baby című számot adják elő.

A Fanclub fennmaradt videóin ezúttal sem szerepelt sem a műsor neve, sem a dátum. Szerencsére a díszletben jól látható a hatalmas Music Station felirat, amelyre rákeresve kiderült a Music Camp története. A dátum tekintetében pedig Kim Kyung-ho volt segítségünkre, aki ebben az adásban tartotta a comebackjét. KKHRocker feltöltése tartalmazta a dátumot: 
Az alábbiakban mégsem ezt a videót láthatjátok, hanem egy kicsit hosszabb változatot, hogy Kim Kyung-ho teljes fellépését élvezhessétek.


A Family Camp adásának teljes felvételét nem találni, de a díszletek alapján ugyancsak ebben a műsorban lépett fel a Shinhwa is, így két comeback is jutott erre az alkalomra.

A Baby zenevideójánk megjelenési időpontjához pedig tartalmaz egy adalékot a felvétel, mert itt már az MV-t láthatjuk a kivetítőn. Sajnos a felvétel minden javítás ellenére rendkívül gyenge minőségű.




[19990417-001]





19990417-0001

19990417-0002

19990417-0003

19990417-0004

19990417-0005

19990417-0006

19990417-0007






💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



[19990417-002]
On YouTube is in two parts here and here









💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦




[19990417-003]
Here is on Bilibili









🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


MEGJEGYZÉSEK / NOTES:


[1]
가족캠프 (Family Camp)
생방송 음악캠프


[19990417-001]

via Past Music and ETC   팬클럽 (Fan Club) - Baby (1999)
Fixed by Harudo11 (Yadif, Bitrate, Crop)


[19990417-002]
via  siksik   

[고화질] 김경호 가족캠프 뮤직스테이션 (1) - 비정(립)
[고화질] 김경호 가족캠프 뮤직스테이션 (2) - For 2000 ad(립)
Edited by Harudo11


[19990417-003]

韩流资料库   


19990417-0001 - 0007 Screenshots: Harudo11


🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧