Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

HUN SUB




YT - YouTube      IV - Indavideó      DM - Dailymotion     V - Videa     VL - VLive



YT   RAIN[비] THE SEVEN RAINMAKERS / A HÉT ESŐCSINÁLÓ (Hun sub)

YT   081226 RAIN 비 - Shin Hae Chul's Special Edition Part1 [Hun Sub]

YT   RAIN[비] Rain's Untold Stories (Hun sub)

YT   RAIN[비] Karácsonyi küldetés (Hun Sub)

YT   RAIN[비] - TÉNYEK, IGAZSÁGOK ÉS HAZUGSÁGOK A SAPKAHÁBORÚBAN

DM  RAIN EFFECT - Ep.1 (Hun Sub)

YT   RAIN[비] RAIN EFFECT (TV portré-sorozat) 2. rész (Hun sub)

DM  RAIN EFFECT - Ep.2 (Hun Sub)













V     RAIN - FOR HER - banjun drama [Hun sub]

IV    Please Come Back, Mister - 3. előzetes [Hun Sub]

IV    Kampány (Welcome 2 Life)

IV    Félrehallás (Welcome 2 Life)

IV    RAIN - Hipnózis (Welcome 2 Life)

IV    RAIN - Az ital őszintévé tesz (Welcome 2 Life)

YT   RAIN[비] My Lovely Girl - 1. előzetes (Hun sub)

YT   RAIN[비] My Lovely Girl - 2. előzetes (Hun sub)

YT   RAIN[비] My Lovely Girl - 3. előzetes (Hun sub)

YT   RAIN[비] My Lovely Girl - 4. előzetes (Hun sub)

YT   RAIN[비] My Lovely Girl - 4. előzetes (Hun sub 2)

YT   RAIN[비] My Lovely Girl - 5. előzetes (Hun sub)

YT   RAIN[비] My Lovely Girl photoshoot (Hun sub)

YT   RAIN[비] For Love Or Money - 1. előzetes (Hun sub)

YT   RAIN[비] Új japán website [Hun Sub]

YT   RAIN[비] 151213 THE SQUALL - RAIN talks about Hongshi



1 megjegyzés:

  1. Kedves Fansub, szeretném megkérdezni, hogy fogjátok-e fordítani a Ghost Doctor című sorozatot?

    VálaszTörlés