Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

Új golf-tanonc (2013.10.28.)


Rain azt nyilatkozta legutóbb, hogy ismét szeretné magát újabb dolgokban kipróbálni. Mint tudjuk, amit mond, az úgy is van. Máris láthatjuk, amint egy újabb kihívással szembesíti magát: kezdő golf-tanfolyamon tűnt fel.

Ami a legjobb ebben, hogy talán azt is komolyan gondolta, hogy lazább időbeosztást enged meg magának, amelybe több pihentető elfoglaltság belefér. A golfpálya pedig a természet lágy ölén van, sok zöld, friss levegő... Őszintén remélem, hogy mindez így van, és nemcsak az MCM-táskát kellett megsétáltatnia :)

Érkezésének hírére lázas izgalom fogta el a klub személyzetét, és természetesen megjelentek a neten az ellesett pillanatokról szóló bejegyzések.

Rain éppen csak sétál a pálya felé, de most sem győzöm csodálni (még talán a reggeli kávéjával a kezében is) hihetetlenül egyenes testtartását. Hogy is mondja ezt a szép magyar nyelv? Szálfa egyenes?
 



1. bejegyzés
Úgy hírlik, hogy Rain megjelent a Kyungki-doban lévő golf klubban. Éppen csak megkezdte a tanulást, de még nem tudja megütni a labdát. Nagyon kedves volt~


2. bejegyzés
Rain megjelenése nagy felfordulást okozott a golf klub alkalmazottai között. Amint feltűnt, a labdaszedők hisztérikusan kiabálni kezdték a nevét. Valahányszor csapatot váltott, minden egyes alkalommal üdvözölte a tagokat. A labdaszedők szerint nagyon kedves volt és Rain egy jó ember.

3. bejegyzés
A golfjáték sok mindent elárul az ember személyiségéről. Csodálatos volt a modora~ Rengeteget mosolygott és nagyon barátságos volt, majd a kurzus végeztével hazament~ A golflabdákra még aláírást is adott az embereknek, mintha legalábbis golfjátékos lenne. Hihi.




Az esemény reklám-értéke: a fotók megörökítették az MCM golftáskáját is, mert hát mi más rejthette volna a felszerelést?  









 Forrás: http://memo-rain.ning.com/profiles/blogs/pic-13-10-28-rain-picture
 Bejegyezte és fordította: Harudo11













 



[Felhívás] ESŐT A VILÁGNAK! - a Török Cloud új projektje (2013.10.27.)


Az alábbiakban olvashatjátok a török rajongótábor felhívását, melyet már szeptemberben meghirdettek. Ha van kedvetek, akkor bátran vegyetek részt benne, mert a török Cloud már nagyon szép jótékonysági akciókat bonyolított le. A legutóbbiról mi is hírt adtunk, a facebook-oldalunkon visszakereshetitek a Rain nevét viselő zeneterem és zenei könyvtár történetét, melyet két iskolában hoztak létre.

A faültetésnek is van már előzménye, Mongóliában hirdeti egy másfél hektáros erdő Rain és a Cloudok nevét, mely szintén a sivatagosodás megakadályozására  lett a koreai, a kínai és az amerikai cloudok összefogásának eredménye.

Mivel nincs még saját hivatalos szervezetünk, ezért az akcióban mindenki egyénileg tud részt venni, a felhívás tartalmazza a részleteket. Ennek ellenére örülnénk, ha a felajánlásaitokban megjelölnétek a Cloud Hungaryt is.

Az ötlet nagyon megható, nem hiszem, hogy Rain szebb karácsonyi ajándékban részesülhetne. Az együttműködés egy újabb szép példája lehetne a Cloudok határokon átívelő hatalmának. Azt pedig nem is kell írnom, hogy Magyarország neve a támogatók között milyen érzéseket hívna életre :)

Ha jól következtetek a leírásból, akkor egy facsemete ára 700,- Ft körüli összeget jelent, tehát nem túl nagy megterhelés a vállalása.

Kérem, hogy ha valaki részt vesz az akcióban, akkor legyen szíves arról egy értesítést küldeni a Cloud Hungarynak a cloudhungary@gmail.com címre, mert szeretnénk tudni arról, hogy milyen a részvételi arányunk a nemzetközi akciókban.

Ne feledjétek: a részvétel határideje december 1. - tehát nagyon közel van már!




[Turkish Clouds projekt] RAIN FOR WORLD! ESŐT A VILÁGNAK!



Hello^^

Elkezdtünk egy jótékonysági akciót. Ismét!^^ De ezúttal egészen másba és nagyon eltérőbe a korábbitól. És ezt a világ felhőinek segítsége nélkül, egyedül nem tudjuk megcsinálni.

Fákat adományozunk és megnyílik a RAIN MEMORIAL FOREST (RAIN EMLÉKERDŐ) a törökországi Manisában.

Ez lesz a mi karácsonyi ajándékunk Rainnek. Ezzel ugyancsak emléket állítunk az édesanyjának, aki egy sok évvel ezelőtti karácsonykor halt meg. Szeretnénk valami értelmeset és hasznosat tenni. Ez ötlött fel bennünk.

Törökországban van egy TEMA (Török Alapítvány Az Erózió Elleni Védekezésért, Az Erdősítésért És A Természetes Élőhelyek Megőrzéséért). Itt olvashattok bővebb információkat róluk a honlapjukon: http://www.tema.org.tr/ 

A kormánnyal együttműködve ők kezelik az összes jótékonysági és adományozási projektet. Ha valaki fákat szeretne ültetni vagy emlékerdőt létrehozni, akkor velük kell kapcsolatba lépni és az adományokat hozzájuk kell eljuttatni.

Mi ezt tettük. E-mailben felvettük velük a kapcsolatot. Ősszel új erdő telepítésébe kezdenek. A helyszín Manisa (egy törökországi város) lesz. A telepítési terület neve: "Manisa Salihli Gökköy Hatıra Ormanı Ağaçlandırma Sahası"

Ezen a környéken található:

Levélben kapcsolatba léptem a TEMA folyamatban lévő projektjével. Egy hölgytől ezeket tudtam meg. A képviselő elmondása szerint, körülbelül 300.000 fa van a területen. Ha rákeresünk a terület nevére a google segítségével, akkor sok, a miénkhez hasonló projektet találunk. Mindegyik céges jótékonysági projekt. Azt hiszem, hogy csak a miénk jönne létre egy híresség nevében. Elmondta, hogy legkevesebb 2000 fa adományozása szükséges ahhoz, hogy névtáblával lássák el az erdőt. Ha 2000 darab alatt adományozunk fákat, akkor csak egy tanúsítványt adnak. A várható költség 10.000 TRY (török líra), amely körülbelül 5.500-6000 $.

A határidő december 1. Adományozni lehet a PayPal és banki átutalás útján. Minden ország nevét fel fogjuk tüntetni az erdőnk jelölésén. Ahogyan a Cloud Japan tette korábban, mi is szeretnénk ezt a Cloudok globális összefogásával véghezvinni.

Mi azt mondjuk: Esőt a világnak! Rain for world!

... mert a világnak még több Esőre van szüksége.

 
Az adományozási módok:

- PayPal
A PayPal címünk: sevgioncul@yahoo.com
A megjegyzésbe kérjük beírni az alábbiakat:
Név:
Ország:

- Banki átutalás
Bank: Garanti Bankası
Account owner name / A számlatulajdonos neve: Ayşen Sevgi Öncül
Account no / A bankszámla száma: 1016 - 6694120
IBAN number / IBAN szám: TR89 0006 2001 0160 0006 6941 20

 

— Odette R. Santos közreműködésével.







Bejegyezte és magyarra fordította: Harudo11




















A Hallyu Story magazinban a Cloud Hungary! (2013.10.22.)


To the English translation of the interview please scroll down ⬇




Lássatok csodát: a Cloud Hungary a koreai Hallyu Story magazin októberi szépséges címlapján! Ráadásul ez azt jelzi, hogy a lap további olvasnivalót rejteget, egy teljes interjút - velem :)

A cikk persze nem rólam szól, hanem rólunk, akik nagy merészséggel belevágtunk a júliusi 비-DAY: INCREDIBLE RAIN nagyszabású terveinek megvalósításába, mely kissé szokatlan célt tűzött maga elé. Egy teljes napot szenteltünk Korea talán legfényesebb csillagának, Rainnek, akinek sokszínű világába igyekeztünk úgy bevezetést adni, hogy azáltal egyúttal Korea történelmébe és kultúrájába is betekinthessünk. A Cloud Hungary céljai között szerepel, hogy a magyar gyakorlatban meghonosítson a koreai fan clubokra jellemző jó gyakorlatokat, ezek közül most az adományozás sikeressége okozott nagy-nagy örömet.

Aki elmulasztotta az eseményen való részvételt, innen nagyjából képet alkothat arról, hogy mi minden történt ott. Természetesen néhány eseményről nincs felvétel és a hangulatot sem tudja az áttekintés visszaadni, de reményeink szerint lesz még folytatás :)

Az interjút a KOFICE készítette, a Korea Foundation for International Cultural Exchange, mely a koreai kultúra világszerte történő megismertetését segítő alapítvány. A pályázatukon nyertük el a júliusi rendezvény támogatását, és a kéthavonként megjelenő magazinnak is ők a kiadói.

Mivel a lapban az interjú koreai fordításban jelent meg, ezért itt elolvashatjátok a koreai után a szöveg magyar és angol nyelvű változatát is. Nem biztos, hogy ezek szó szerint egyeznek a megjelenttel, de sajnos nem tudom összevetni a szövegeket, mert koreai nyelvtudásom ehhez még fényévekre van.

Köszönet a KOFICE-nek a támogatásért és azért is, mert a Cloud Hungary létéről hírt adott a világnak!



 
A teljes magazin innen letölthető / Download the full magazine :
http://www.kofice.or.kr/a10_KoreanWave/a10_KoreanWave_03_list.asp



Az interjú magyar eredetije:



[Hallyu Story] Kérjük, hogy mutassa be a közösségüket nekünk. Milyen apropóból jött létre a közösség, mikor, és hogyan formálódott?

[Both Erzsébet] Magyarországon sokan érdeklődnek az ázsiai országok történelme és kultúrája iránt, hiszen a magyar őstörténet gyökerei is ebbe a térségbe vezetnek vissza. Mindig is sikeresek voltak hazánkban a keleti témájú kiállítások, a filmbemutatók, és a fiatalok körében a populáris kultúra egyes elemei is (képregények, animációs filmek, újabban a popzene) jelentős rajongói bázissal rendelkeznek. Egyetemeinken megtalálhatóak a koreai, japán, kínai és egyéb ázsiai nyelvi tanszékek. Nagyon sokat lendítettek a koreai kultúra iránti szélesebb körü érdeklődés felébredésében a magyar televízió által sugárzott koreai történelmi sorozatok, melyek nyomán szinte már sajátos szubkultúrát képező csoportosulások jöttek létre, melynek tagjai elsősorban az interneten tartják egymással a kapcsolatot. Ezek a csoportok nagyon széleskörű érdeklődésűek, és tagjaik naprakészen követik Korea politikai-társadalmi napi híreit éppen úgy, mint az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Hallyu eseményeit, hírességeit. A mi közösségünk is hasonlóan alakult: az egyéni élmények hatására társakat kerestünk, akikkel megoszthatjuk felfedezéseinket. Így formálódott a Cloud Hungary közössége, amelynek szervező csapatával is a filmekről, a zenékről, a koreai nyelvről folytatott beszélgetéseink során fedeztük fel, hogy mindannyiunknak van egy közös kedvence, aki tehetségével és előadói-színészi teljesítményeivel kivívta elismerésünket éppen úgy, mint ahogyan kivételes személyiségével kiérdemelte szeretetünket is. Ő természetesen Rain (Bi, Jung Ji-hoon). Röviden bemutatva a stábot: van közöttünk könyvtáros, Harkai Daniella, aki az első magyar nyelvű blogot írta Rainről, akinek kedvéért kezdett el koreaiul tanulni, majd érdeklődése annyira felerősödött a koreai nyelv iránt, hogy most az ő blogja a legnagyobb segítség az autodidakta módon tanulók számára Magyarországon. A koreai filmek iránti érdeklődés, különösen Park Chan-wook I'm A Cyborg But That's OK című filmjének elemzése hozott össze bennünket Sándor-Sarkadi Veronikával, aki pszichológus, és a keleti kultúrák nagy rajongója. Dr. Kocsis Katalin jogász, és ezen a téren segíti leginkább a Cloud Hungary munkáját, de ugyancsak nagy érdeklődéssel kíséri a filmeket és filmsorozatokat. A koreai nyelv szépsége mindannyiunkat megérintett, ezért bele is vágtunk annak tanulásába.

[Hallyu Story] Kérjük, hogy meséljen nekünk arról az időről, amikor először találkozott a koreai kultúrával és az érdeklődése kezdett kibontakozni olyasmik iránt mint a koreai pop, sorozatok, film stb.

[Both Erzsébet] Jómagam kulturális menedzsmenttel és non-government oktatási szervezetekkel foglalkozom. Bár a Kelet kultúrája mindig vonzott, Koreával csak 2011-ben kezdtem alaposabban megismerkedni, és érdeklődésem számos területén részesültem rendkívül inspiratív élményekben ennek során. Az oktatási rendszer teljesítményein túl nagyon izgalmasnak találom a tradíciók és a modernitás együttélését, a harmóniájuk megőrzésére tett erőfeszítéseket, valamint azt az egész stratégiát, mely a kultúrát gazdasági húzóágazattá tudta tenni az ország lenyűgöző fejlődésének folyamatában. Azt gondolom, hogy mindezeket alaposabban megismerve nagyon sokat tanulhatunk Koreától. Bár amolyan kulturális “mindenevő” vagyok, a népzene éppen úgy érdekel, mint a színház vagy a vizuális művészetek, azért van egy szívemhez nagyon közel álló terület, melynek megismerése és megismertetése egyaránt hatalmas örömmel tölt el, ez pedig a koreai filmek világa, amely egy blog írására is vezetett (www.ricemegatronexpert.blogspot.com). Korábban az Oldboy alapvető élményem volt, és bár nem vagyok sorozatrajongó, de az általam látott koreai televíziós sorozatok mesterien irányították a figyelmet a számos - egyszerre egzotikusnak és mégis nagyon ismerősnek tűnő - érdekességre a viseletektől a konyhaművészeten át a szokások világáig. Ezzel a látszólagos ellentmondással Magyarországon egyébként nagyon sokan vagyunk hasonlóan, talán ez is magyarázza szokatlanul heves érdeklődésünket és rajongásunkat.

Mindezeken túl ki kell emelnem még egy dolgot, mely különösen felcsigázta az érdeklődésemet: ez pedig a koreai rajongói klubok, valamint a mintájukra szerveződött nemzetközi klubok működése és együttműködése, mely nagyon sok pozitív példával szolgált számomra a civil önszerveződések lehetőségeinek terén. Másrészt felhívta a figyelmemet arra a jelenségre, ahogyan ezek a globálisan és látszólag csak virtualitásban létező közösségek képesek aktivizálódni és valós tevékenységekre szövetkezni, és hogy ezeknek a megmozdulásoknak mennyi járulékos hozadéka van, akár tárgyiasulva egy-egy jótékonysági akcióban adományként, akár kevésbé megfoghatóan, de talán még fontosabb eredményeket produkálva pl. a különböző nemzetek tagjainak kreatív és tiszteletteljes együttműködésében. Nagyon elgondolkodtatott, hogy mindez létrejöhet egy-egy mintaadó személyiség példájának vagy az iránta tanúsított közös szeretetnek a nyomán. A koreaiak nagyon büszkék lehetnek arra, hogy Rain személyében egy ilyen erős, világszerte kivételesen nagy hatást kiváltó, pozitív tettekre sarkalló személyiséget mondhatnak magukénak.

[Hallyu Story] A Cloud Hungary 2013-ban megvalósította a "비-DAY: INCREDIBLE RAIN" eseményt. A koreai előadóművészt, Raint szerető rajongók vettek részt azon és élvezték az eseményt. Nagyon sok program volt, nemcsak Raint ünneplő aktivitások, aki éppen most tért vissza a katonai szolgálatából, hanem Korea és kultúrájának tanulmányozása is. Hogyan alakították ki az esemény koncepcióját és ezen programok tartalmait?

[Both Erzsébet] Az előzőekben elmondottakból egyenesen következik, hogy nem véletlenül lett érdeklődésünk központi személye Rain. Az ő élettörténete, multitalentuma, pályafutásának eredményei és buktatói lényegileg tartalmazzák mindazt, mely figyelmünket Korea felé vonzza. Nem saját felismerésünk, hiszen a Discovery Channel Hip Korea című portréfilmje, melyet Rainről forgattak, már megfogalmazta, hogy Rain akár a modern Korea szimbólumaként is értelmezhető, hiszen annyi szinkronitás van a személyes élettörténete és az ország történelme között. Rain sokoldalúsága pedig kiváló lehetőséget nyújt arra is, hogy az ő személyén keresztül Korea kultúrájának széles spektrumát is megismertessük, hiszen ez a Koreán kívüli rajongói klubok természetesen adódó feladata. Arra, hogy Rain mennyire kiváló kulturális nagykövete Koreának, szinte magunk is csak a program tervezése során ébredtünk rá, mivel az ő kapcsán teljesen természetesen simultak össze a látszólag legkülönbözőbb témák. Szinte minden fontos dologról szót tudtunk ejteni a Rain-napon is, és ezek az előadások szervesen illeszkedtek a tradicionális Koreát bemutató filmek, a K-pop cover dance műsorok vagy akár a reklámfilmek és koncertrészletek sorába.

[Hallyu Story] Mit választana, mi volt a legjobb esemény a közösség megalakulása óta? És kérjük, hogy meséljen el egy vidám epizódot, ha volt ilyen, hogy megoszthassuk.

[Both Erzsébet] A Cloud Hungary tagjai közel egy évig csak a net segítségével érintkeztek egymással, de már így is bekapcsolódtunk a Cloudok közös megmozdulásaiba. A 비-Day egyúttal az első személyes találkozónk is volt, melyre nagy izgalommal készültünk. Nagy köszönettel tartozunk a KOFICE-nek azért, hogy a pályázaton nyújtott támogatásuk segítségével lehetővé tették terveink megvalósítását. Ugyancsak fontos segítséget kaptunk Kwon Young Sup úrtól, a budapesti Koreai Kulturális Központ igaztatójától, aki személyesen elvállalta a rendezvényünk védnökségét is.

Mivel mégiscsak Raint ünnepeltük ezen a napon, azt, hogy minden nehézség ellenére becsülettel. sikeresen teljesítette a kétéves katonai szolgálatát, és a hosszú kihagyás után végre visszatérhet a zene és a film világába, ezért igyekeztünk az alkalomhoz illő meglepetésekkel is szolgálni. Készítettünk egyedi filmösszeállításokat, melyekkel igyekeztünk őt jobban bemutatni a vele még éppen ismerkedőknek. Két szép pillanat kapcsolódik ezekhez. Az első, amikor Rain gondolatai magyar nyelven szólaltak meg, és ezek mélysége, ilyen ifjú embertől nem várt bölcsessége a meglepetés és az elgondolkodás sűrű, szinte tapintható csendjét borította a teremre.

A másik, amikor a nézők nevetése töltötte be a teret, mert a katonaidők összefoglalását egy zenés összeállítással prezentáltuk. Rain katonai szolgálatának felvételeit XX. századi magyar katonadalokra vágtuk össze, és a végeredmény egyszerre lett humoros és elgondolkodtató.

[Hallyu Story] A koreai kultúra mely területe iránt érdeklődik leginkább? Kérjük, hogy árulja el az okát is.

[Both Erzsébet] Már szóltam arról, hogy milyen nagy öröm megismerkedni egy látszólag távoli kultúrával. Ha az ember rátalál a tradíciók szépségére, megtartó erejére, és ráérez a kortárs művészetek kreativitására, akkor nincs megállás, egyre több és intenzívebb élményekre vágyunk – minden téren. És Korea ezt is megadja, hiszen még a kulináris élvezetek terén is tud újdonsággal szolgálni és igazán erős hatást kifejteni - még a csípős ízekhez szokott magyarokat is meglepve.

[Hallyu Story] Ki az a művész, akivel leginkább szeretne találkozni, ha esélye nyílna rá? És az indokát is mondja el nekünk.

[Both Erzsébet] Bár nagyon sok koreai művésszel találkoznék szívesen, ha csak egyetlen személyt lehet választani, akkor a válasz evidens: ki más lehetne az, mint Rain? Mondhatnám, hogy a sokszínű tehetsége, az érzékenysége, a kifogyhatatlan energiája miatt. Senki nem lepődhetne meg azon sem, ha a belső tartásából fakadó szépségét említeném. De talán a legfontosabb indok mégis az lenne, hogy nem tudnék hirtelenjében még egy olyan személyiséget említeni, aki ennyire egyöntetűen hatást tud gyakorolni az emberekre azok életkorától függetlenül, és ez a hatás sok esetben furcsa módon gyógyhatású, mert nem egy esetben számolnak be az emberek arról, hogy életük egy-egy nehéz szakaszában találtak rá a zenéire, a filmjeire, és ezek segítettek nekik a krízisek leküzdésében. Rain teljesítménye művészi téren is rendkívüli, de ez az emberi oldal számomra legalább olyan fontos.

[Hallyu Story] Ha magyar-koreai együttműködésben létrehoznánk egy színpadi műsort vagy készítenénk egy filmet, milyen párost választana? Vagy milyen magyar-koreai párost látna szívesen?

[Both Erzsébet] Azt hiszem, hogy nem meglepetés, ha a lehetséges együttműködés koreai szereplőjeként Raint álmodnánk a színpadra. Mivel ő a saját műfajában verhetetlen, ezért olyan valakit tudnék mellé elképzelni, aki szintén világnagyság a saját területén. Nem tudom, hogy a két művész mit szólna ehhez az ötlethez, de talán izgalmas eredménye lehetne egy Snétberger Ferenccel való együttműködésnek, aki egy páratlan muzikalitással megáldott, világelső gitárművész.

[Hallyu Story] Meséljen nekünk arról, hogy 2013-ra milyen tervei vagy vágyai vannak a közösségnek?

[Both Erzsébet] Úgy tűnik, hogy nem indultunk el rossz irányba, tehát az éppen csak megkezdett tevékenységeket szeretnénk folytatni. Rain eddigi pályafutása is kínál még bőven felfedezni valót. Sokan nem ismerik még a filmjeit, és a zenés színpadi munkásságán keresztül kaput nyithatunk számos egyéb területre is, hogy például csak a design világát említsem, melyet Koreában rendkívül magas színvonalon művelnek.



________________________________________________________________________



English translation

This is the original version of the text so maybe it is not the same literally as the published interview.




[Hallyu Story] Please introduce your community to us. How was the community born through any chance, when and how has it formed?

[Erzsebet Both] Many Hungarians turn towards the history and the culture of Asia with interest as our own history can be traced back to this area of the world. Exhibitions dealing with Asian cultures, film premiers and certain elements of the popular culture, such as comic books, animation films and more recently pop music, are very successful and have gained a significant fan base in our country. On our universities you can find Korean, Japanese, Chinese and other Asian linguistic departments. Hungarian channels airing television series set in historical times helped a lot to deliver Korea's culture to a wider audience. These also led to the formation of many fan clubs, and a subculture that mostly manifests itself online. These groups have very wide interest and their members are always up-to-date with the current political and popular news as well as with the events of the constantly growing hallyu and with its celebrities.

Our group formed in a very similar manner. After our personal experiences we were eager to share our discoveries with other people. This is how Cloud Hungary formed. The founding members were always engaged in conversations about cinema, music and Korean language. Soon enough we found we all had a common passion manifested in a person whose talent and skills in performance and acting earned our respect and whose extraordinary personality also earned our love. Of course this person is Rain (Bi, Jung Ji-hoon).

Briefly about the staff:
Daniella Harkai, a librarian who wrote the very first Hungarian blog about Rain was so influenced by his persona that she started studying Korean and soon enough progressed to a level where her other blog (…...) became one of the biggest help to all those Hungarians wishing to study the language by themselves. The common interest in Korean cinema and especially the work of Park Chan-wook has got us together with psychologist Veronika Sándor-Sarkai. Our solicitor, Dr. Katalin Kocsis who mainly helps Cloud Hungary with all administrative work is also a big fan of the world of Korean cinema and TV series. As the beauty of the Korean language has touched us all we all started to study it hard.

[Hallyu Story] Please tell us about the time when you first encountered and began to develop interest in Korea culture such as Korea pop, drama, movie, etc.

My main area of work lies with cultural management and non-government education organizations. Although, I was always interested in the cultures of the Far East I only started to study about Korea in depth in 2011 and I was instantly rewarded with many extremely inspirational experiences. Besides the achievements of the educational sector I find the coexistence of tradition and modern, its endeavors to keep themselves in harmony and the overall strategy to help the culture to become a leading factor of Korea's economical growth very fascinating. I believe when we start to learn about these things in depth we can learn a lot about Korea itself too. Although I consider myself a consumer of all sorts of culture, from folk music, theatre to visual arts, I always had a special place for Korean cinema in my heart. It is always a pleasure to discover new films and to show Korean films to others. Dedicated to all these discoveries I started to write a blog:
http://www.ricemegatronexpert.blogspot.com
in addition to my other blog about Rain:
http://www.incrediblerain.blogspot.com.

Oldboy was a fundamental experience and therefore its only fair to admit I never considered myself an avid enthusiast of TV series. But what I witnessed directed my attention towards the familiar, yet seemingly distant elements of the traditional: the fashion, the cuisine and the habits.

I also started to discover the fan clubs as well as other international groups following their practice. They showed me many positive examples about the capabilities of civil organizations. They showed that these seemingly virtual groups can be active in real life and that the movements they engage in together sometimes can be very beneficial either in physical values through charity events or either in creative collaborations across nations. I find it amazing that such collaborations can be born purely by following and loving an exemplary person. I am sure Koreans are very proud to know Rain, this globally know, strong and influential, positive personality as their own.

[Hallyu Story] In 2013, Cloud Hungary proceeded an event of "비-DAY: INCREDIBLE RAIN". Fans who love the Korean entertainer ‘Rain(비)’ participated and enjoyed the event. There were many programs not only for celebrating the various activities of Rain who just came back from army but also for studying about Korea and its culture. How did you design the concept and contents of these programs of event?

[Erzsebet Both] From all the above mentioned I think it is a direct conclusion why Rain became the center of our attention. His life, multifaceted talent, career achievements and failures are all reasons why our attention is drawn to Korea. This is not our own discovery as Rain has been mentioned before as the symbol of modern Korea in Discovery Channel's Hip Korea. It seems that his life and the history of the country shows many similarities. The different sides that Rain has to offer are great opportunities to learn about the diverse culture of Korea, which is a natural task of all foreign fan clubs. We only found out what an excellent cultural ambassador Rain really is as we were organizing our event. It turned out that somehow seemingly very different themes naturally blend into each other as we talked about his life and career. We could mention almost every important theme during the 비-Day and all presentation perfectly fit into the line of films showing a traditional Korea, or live performances of K-Pop cover dances and even fit with the commercials and concert parts we screened.

[Hallyu Story] What is the best event since the community’s establishment, if you choose? And please tell us if there was funny episode to share.

[Erzsebet Both] For almost a year the members of Cloud Hungary only contacted each other over the Internet but even this way we became part of the international Cloud community and participated in every major movement. 비-Day was our first meeting in person which of course filled us with excitement. We would like to thank KOFICE for all its support that made this event possible. We also received a great deal of help from Mr. Kwon Young Sup, head of the Korean Cultural Centre in Budapest who accepted to be the patron for our event.

We were celebrating the end of Rain’s military service, completed with success and honor in fairly difficult circumstances and his welcome return after a two year break to the music and film industry. We prepared surprises for the event and also a few video compilations to introduce him to those who only just got interested in his work.

I would like to emphasize two outstanding moments from these videos. First when Rain's thoughts could be heard in Hungarian. These deep thoughts and unexpected wisdom from this young artist created an almost touchable silence in the room which was filled with astonishment and thinking. 
Secondly, when the laughter of the audience echoed through the room as we showed the compilation of his years in the army companied with music. The music we used was a collection of well-known songs of Hungarian soldiers from the 20th century. The end product turned out to be funny yet something that made people think.

[Hallyu Story] What is the most interested area in Korea culture to you? And please tell us the reason.

[Erzsebet Both ] As I mentioned before it is such a joy to learn about seemingly far away cultures. If the people can find the beauty in tradition and strength within to keep a nation together, and recognize the creativity in contemporary arts then there is no stopping: they will always desire to subject themselves increasingly intense experiences in all aspects of life. And this is exactly what Korea can give: unexpected culinary pleasures and strong impressions – surprising even the Hungarian taste grown accustomed to strong and hot flavors.

[Hallyu Story] Who is the artist you most want to meet if you have a chance? And please tell us the reason.

[Erzsebet Both] Although I would like to meet many Korean artist, if I have to choose only one then my choice is quite obvious. Who else than Rain? I could say for his diverse talent, sensibility and never ending energy. But no one would be surprise if I would mention his inner beauties. However, possibly the most important reason why I would like to meet him is that I cannot name anybody else who could have such impact on people regardless their age and that these impacts are somehow curing. Many people have said that they found the music and films of Rain as they were going through some rough moments in their lives and that those songs or scenes helped them over those difficult times. Rain's artistic achievements are astonishing but for me his personality is just as important.
[Hallyu Story] If we make a performance stage or take a film by Hungary-Korea Co-Union, who will you select for couple match? Or do you have anticipated duet stage of Hungarian-Korean?
[Erzsebet Both] Well, it would not be a surprise if we would consider Rain for such collaboration from the Korean side. As he is one of the best on his own field I would select someone who is also one of the greatest on a different field from Hungary. I do not know what would these two artist would say but maybe it would conclude in something really interesting if Rain could collaborate with Ferenc Snetberger, the world famous guitar player who has no pair in musicality.

[Hallyu Story]  Please tell us your plans or wish lists for community activities in 2013.

[Erzsebet Both] It seems we started to walk on the right path so we would like to continue what we just started. The career that Rain had so far still has many parts to discover. Many people do not know his films and through his music and stage work we could open up to many different fields such as design, just to mention one that is being produced and treated on a very high quality in Korea.










Bejegyezte: Harudo11

Forrás: http://www.kofice.or.kr/a10_KoreanWave/a10_KoreanWave_03_list.asp















 

RAIN KRÓNIKA: 2008.01.04.

PÉNTEK / FRIDAY







MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


Nincs információ.




🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A NAP HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):

📰   Osen - 비, 오디션 18번 떨어지고 성형해야 한다고 이야기 들었죠
📰   Sports Gyeongyang - 2008 영화계 5대 기대와 과제…‘충무로 르네상스’ 다시 오나




🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


[CF] 비★정지훈 - SK텔레콤 새해인사완전정복, 1-2편 / 20s. 30s. 2007

>>> 2007.12.26.

[2 ads]


💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


OSEN
via BUYSHU BLOG




비, 오디션 18번 떨어지고 성형해야 한다고 이야기 들었죠

▣─최신성형뉴스 2008.01.04 16:01


 


[OSEN=이정아 기자]“폭탄주 40잔까지 마셔봤다.”

이날 비는 홀로서기 이후 달라진 근황과 할리우드 진출, 무대 밖에서의 자신의 모습에 대해 털어놓기도 했다.

비는 자신이 오디션에 18번 떨어진 것과 관련해 “어디 회사에서는 성형을 좀 해야 될 것 같다는 이야기도 했고 키가 너무 크다는 이야기도 들었다”고 했다. 그는 자신에게 가장 영향력을 끼친 사람으로 박진영을 꼽으며 “다른 사람들은 외모만을 중시한 반면 진영이형은 내 노력하는 모습을 가장 높게 평가했다”고 고마움을 표했다.

가수 겸 연기자 비(26, 본명 정지훈)의 주량은 어느 정도 일까. 비는 5일 방송되는 OBS 주말버라이어티 ‘쇼도보고 영화도보고, 더 인터뷰’녹화에 최근 출연해 주량을 공개했다.

비는 이성에 대해서는 현재 관심이 없다며 술에 관해서는 남다른 주량을 과시했다. 그는 “중학교 때 아버지에게서 처음 술을 배웠다. 폭탄주는 최고 40잔까지 마셔봤다”고 말했다.

비는 또 지난 겨울 구강청정제 때문에 음주운전을 한 것 아니냐는 오해를 받았던 해프닝도 털어놨다. 평소 술을 먹고 운전하지 않는 그는 지난 2006년 크리스마스 때 친구를 만나기 위해 구강 청정제를 하고 차를 몰았다. 이 덕분에 음주운전에 걸리고 말았다. 다행히 뒤늦게 오해를 풀었지만 하마터면 큰일 날 뻔 했다면 놀란 가슴을 쓸어내렸다.

비는 “진짜 배고픈 것이 무엇인지 느껴봤기 때문에 힘든 순간을 이겨 낼 수 있었다. 다시 배고프지 말아야겠다는 생각이 지금의 나의 독기를 만들었다”고 밝혔다.

이상형에 대해서는 “하얀 피부를 가진 여성이 좋다. 고교시절 만났던 긴 생머리의 하얀 피부를 가진 여성을 아직도 잊을 수 없다”고 밝히기도 했다.

최근 세운 자신의 회사를 통해 후배들을 키우고 싶다는 비는 “연예인으로 가장 재능이 없다고 평가받았던 내가 연예인으로 이름 석자를 내밀 수 있게 된 것은 끊임없이 내 자신을 반성하고 노력했기 때문이라고 생각한다. 아직도 나는 내 자신에 만족 할 수 없다”며 식지 않는 열정을 드러냈다.

5일 오후 6시 방송된다.




💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


EDAILY





가수 비 "‘스피드 레이서’ 오디션 당시 자존심 상했다"
등록 2008-01-04 오후 3:37:50
수정 2008-01-04 오후 4:38:48

1대1 무승부로 끝난 워쇼스키 감독과의 신경전


▲ OBS경인TV '쇼도보고 영화도보고'에 출연 중인 가수 비 (사진=OBS경인TV)


[이데일리 SPN 양승준기자] “오디션을 보라고?하는데 은근 자존심이 상하더라구요”?

'월드스타' 비가 할리우드 진출작?‘스피드 레이서’의 캐스팅?비화를 처음으로 공개했다.

가수 비는 최근 OBS 주말버라이어티 프로그램 ‘쇼도보고 영화도보고’(연출 공태희 엄수미 윤경철)의 ‘더 인터뷰’ 코너에 출연해 ‘스피드 레이서’에 관한 촬영 뒷이야기를 가감 없이 털어놨다.

비는 ‘스피드 레이서’의 촬영 후일담을 묻는 제작진의 질문에 “그래도 아시아 스타인데 제작진 측에서 오디션을 보라고 해서 살짝 자존심이 상하기도 했다”고 솔직하게 말을 이었다.

비는 이어 “오디션 제의가 있기 전 제작진 측에서?내 모습이 담긴?영상물을?요청해 보내줬는데 좋다고 말해 다 된 건 줄 알았다”며 “그때만 해도 브래드 피트 같은 할리우드 스타도 새로운 작품에 들어갈?땐 오디션을 꼭 보는 줄 몰랐다”고 허심탄회하게 웃으며 고백했다. 할리우드에서 오디션은 배우의 명성을 떠나 작품에 캐스팅되기 전 누구나 거쳐야하는 흔한 관문이지만, 할리우드 영화 시스템에 익숙지 못한 비에게는 다소 생경했던 것이다.

아시아 스타 비의 굴욕(?)은 여기서 그치지 않았다. ‘스피드 레이서’의 워쇼스키?감독이 비에게 인터뷰를?위해 베를린까지 오라고 요구했던 것. 비는?당시 "일정 때문에 인터뷰에?참석할?수 없다”고 거부 의사를 밝혔다고 한다.

하지만 자존심에 상처를 입은 건 비 뿐만이 아니었다. 영화 ‘스피드 레이서’의 감독은 ‘매트릭스’로 할리우드에서 평단과 관객 모두에게 호평을 받고 있는 워쇼스키 감독이었다.
?
비는 당시를 회상하며 “감독이 도대체 이 아이가 누구길래 자신의 인터뷰 요청을 거절했는지 의아해 한 것 같다”며 “워쇼스키 감독이 이후?측근을 통해 나에 대한 자료를 좀더 찾아보게 한?뒤 다시금 인터뷰 요청을 해왔다"고 웃으며 말했다.

비록 첫 만남까진 우여곡절이 많았지만 비와 워쇼스키 감독은?처음으로?대면한 자리에서 서로에게 강한 매력?느꼈다. 워쇼스키 감독과?가진?첫 인터뷰에서 비는 제작진의 영화 속 ‘태조 토고 칸’에 대한 캐릭터 설명을 듣고 “난 영어를 잘 못하지만 이 역할(토고 칸)이 내 역할인 것 같다”고 말할 정도로 강한 의욕을 표했다고 한다.

이를 지켜 본 감독은 비에게 토고 칸이 화를 내는 연기를 부탁했고, 비는 거침없이 “감독 면전 앞에서 버럭 화를 냈다”고 후일담을 전하며 천진난만한 웃음을 지어 보였다. 이런 비의 연기에 대한 감독의 대답은 흔쾌히 ‘오케이’였다.

오는 5월 개봉되는 가수 비의 첫 할리우드 진출작 '스피드 레이서'와 독일에서의 촬영 후일담을 담은 가수 비의 '더 인터뷰'는 오는 5일 오후 6시 방송된다.




💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



 



2008 영화계 5대 기대와 과제…‘충무로 르네상스’ 다시 오나

원문보기:
2008 영화계 5대 기대와 과제…‘충무로 르네상스’ 다시 오나

스포츠경향  입력 : 2008.01.04 21:58:27


2008년에는 침체기에 들어간 한국영화가 되살아날 수 있을까? 지난해 11년 만에 마이너스 성장을 기록했던 한국 영화는 올해에도 많은 어려움을 겪을 전망이다. 우선 반 토막이 난 스크린쿼터 제도의 후유증이 즉각적으로 나타날 것이고 불법 다운로드 파일 때문에 부가시장 붕괴돼 수익률이 더욱 악화되고 있다. 이에 반해 톱스타 정지훈·전지현의 할리우드 진입 성공 여부도 판명난다. 2008년 주목해볼 한국 영화의 5대 현안을 짚어보았다.

 

#잃어버린 관객의 마음을 되찾아라=현재 한국 영화가 풀어야 할 가장 큰 숙제는 잃어버린 관객들의 신뢰다. 관객들은 더 이상 한국 영화라는 이유만으로 무조건적으로 지지하지 않는다. 영화계에서는 1999년 ‘쉬리’처럼 한국 영화에 대한 신뢰와 호감도를 높여줄 영화가 나오기를 기다리고 있다. 특히 김지운 감독의 ‘좋은 놈 나쁜 놈 이상한 놈’, 김유진 감독의 ‘신기전’, 정지우 감독의 ‘모던보이’에 거는 기대가 높다. 이 영화들은 100억원이 넘는 제작비를 들인 대작인 데다 충무로 최고 실력파 감독들이 연출을 맡고, 톱스타들이 출연해 많은 관심을 모으고 있다. 이들 영화가 올해 할리우드 블록버스터에 빼앗긴 관객들의 마음을 되찾아올지 귀추가 주목된다.

- 정지훈·전지현 주연작 미국 개봉 -

#한국 스타들의 할리우드 진출=지난해부터 줄기차게 들려온 한국 톱스타들의 할리우드 진출 성적표가 드디어 나온다. 먼저 정지훈(비)이 출연한 액션물 ‘스피드 레이서’가 오는 5월 전세계 동시 개봉될 예정이다.

전지현 주연의 ‘블러드 더 라스트 뱀파이어’는 오는 8월 개봉을 목표로 현재 미 메이저 배급사와 막판 협상 중이다. 또한 장혁이 주연을 맡은 한·미 합작 영화 ‘댄스 오브 더 드래곤’도 상반기에 북미지역에서 개봉된다. 한국 최고 인기 스타인 이들의 성공 여부에 따라 할리우드 진출이 봇물을 이룰 전망이다.
김지운 감독의 ‘좋은 놈 나쁜 놈 이상한 놈’
- 스크린쿼터 축소 대책 ‘발등의 불’ -

#스크린 쿼터 축소 후유증=지난 12월에 개봉된 영화 ‘내 사랑’은 관객들로부터 좋은 평가를 받았다. 하지만 할리우드 블록버스터 ‘황금 나침반’ 등의 강세에 극장을 잡지 못해 흥행에 탄력을 받지 못하고 있다. 스크린을 현재 200여개 유지하고 있지만 대부분 멀티플렉스에서 객석이 가장 작은 관을 배정받거나 할리우드 블록버스터들과 교차 상영되고 있다. 이런 일은 앞으로 더욱 많이 일어날 전망이다. 더 이상 한국 영화 의무 상영을 할 필요없는 극장에서는 시장논리에 따라 규모가 크고 흥행성이 높아 보이는 작품을 틀고 있다. 규모와 자금에서 밀리는 한국영화가 어려움을 더욱 겪을 것은 불을 보듯 뻔하다. 정부의 대책이 필요하다.

 

- 관람료 1만원으로 인상론 들썩들썩 -

#영화 관람료 인상되나?=지난해 연말부터 영화계에서 영화 관람료를 1만원으로 올리려는 움직임이 감지되고 있다. 제작비와 마케팅비 상승으로 한국 영화 수익률이 극도로 악화되는 상황에서 나온 고육지책이다. 영화 관계자들은 물가상승률이 반영되지 않고 5년째 8000원으로 묶여 있는 현재 관람료로는 수익을 맞추기 불가능하다고 주장한다. 이에 대해 영화계 내에서도 반대여론이 만만치 않다. 현재 가뜩이나 전체 관객수가 줄어들고 있는 상황에서 관람료 인상은 시장 상황을 더 악화시킬 거라는 주장이다.

- SKT·KT 등 영화사업 속속 진출 -

#제작 편수는 줄어들까?=지난해 한국 영화는 무려 110편이나 극장에 간판을 걸었다. 또한 20여편이 몇 년째 개봉되지 못하고 창고에서 썩고 있다. 시장 상황을 고려치 않은 과잉 제작에 손익분기점을 넘은 영화는 10편에 불과했다. 이 때문에 흥행 실패로 올해에는 한국 영화 제작 편수가 급격히 줄어들 것으로 예상되고 있다. 하지만 SKT, KT 등이 본격적으로 영화사업에 진입하고 기존의 메이저사 쇼박스, CJ, 롯데도 공격적인 경영 의지를 피력하고 있어 제작 편수는 여전히 많을 것이라는 전망도 나온다. 하지만 예전보다는 투자가 좀더 신중하게 이루어질 것으로 보인다.


💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


HERALD POP
via 박요한


다시 뜨는 유니섹스, ‘남자의 탈을 쓴 여자, 여자의 가면을 쓴 남자’




유니섹스 패션이 다시 뜨고 있다. 긴 헤어스타일, 슬림한 라인의 하의에 허리선이 살아있는 기장이 짧은 재킷을 입은 남성과 쇼트커트 헤어, 각진 어깨선의 긴 재킷에 커다란 농구화를 신은 여성이 중간 지점에서 만나 하나로 합체했다. 성의 구별은 사라지고, 각각의 스타일만 살아남았다. 남자의 탈을 쓴 여자와 여자의 가면을 쓴 남자로 온 거리가 넘쳐나고 있는 것. 패션계는 이제‘그들’에 주목하고 있다.
유니섹스 패션이란‘의상이나 헤어 스타일 등에서 남성과 여성의 구별이 사라진 패션’또는‘남녀 겸용 패션’을 일컫는다. 1990년대 중후반 배기팬츠(자루같이 헐렁헐렁하게 만든 바지)와 무릎까지 내려오는 큰 박스형 티셔츠 등 힙합패션이 주목받으면서 잠시 유행했던 스타일이다. 당시 후부(Fubu), 마자플라바(MF), 퀵실버(Quick silver), MLB(엠엘비) 등 각종 힙합패션 브랜드에서는 남녀 공용 티셔츠와 바지 등으로 톡톡한 재미를 봤다.
그러나 그 이후 각각 섹시한 여성미와 터프한 남성미가 강조되면서 유니섹스 패션은 물밑으로 영원히 가라앉는 듯했다. 최근 남성의 여성스러운 패션과 여성의 매니시한 패션이 뜨기 전까지는 말이다. 영화‘왕의 남자’로 뜬 배우 이준기의 라인이 살아있는 패션과 드라마‘커피프린스 1호점’의 헤로인 윤은혜의 털털하고 보이시한 스타일이 다반사가 된 요즘, 유니섹스 패션의 화려한 2막이 시작됐다.
▶여자친구와 같은 청바지를 입는 남자, 남자친구의 재킷을 빌려 입는 여자
패션의 본고장 미국 뉴욕에서는 이미 유니섹스 청바지가 대유행이다. 남성용 청바지하면 보통 여성용보다 밑위가 길고 라인이 투박하다. 그래서 상의는 몰라도 청바지 등 하의는 남녀가 함께 입을 수 없는 대표 아이템에 속했다. 하지만 최근 들어 여성용 청바지의 밑위는 길어지고, 남성용 청바지의 경우 좀 더 슬림해지면서 많은 인기 브랜드에서는 사이즈 구별만 있는 남녀 공용 청바지를 생산해내고 있다. 국내에서도 최근 인기를 끌고 있는 칩먼데이(Cheap Monday) 등의 브랜드가 그 대표주자다.
그 뿐만이 아니다. 남성의 재킷과 흡사한 라인과 디자인의 여성용 재킷 또한 큰 인기를 끌고 있다. 패션의 거리 압구정이나 명동 등지에서는 각진 어깨선과 사이즈가 헐렁하리만치 큰 재킷, 그것도 모자라 남성의 전유물이었던 나비넥타이에 중절모까지 착용한 발빠른 여성 패션리더를 심심치 않게 만나볼 수 있게 됐다. 이 같은 분위기는 유니섹스 캐주얼 브랜드 1492마일즈, C.O.A.X, 코데즈컴바인 등의 선전에서도 쉽게 느낄 수 있다.
매니시한 여성 의류 브랜드 마스커레이드의 디자이너 장지혁 씨는 이에 대해“매니시하기 바라는 여성과 여성스럽게 치장하고 다니는 남성 간의 경계가 모호해지면서 서로 비슷해지고 있다. 유니섹스 패션의 유행이 다시 시작된 것”이라고 설명했다.
▶하이힐을 신는 남자, 커다란 농구화를 신는 여자
얼마전부터 패션을 위해 과감히 하이힐을 신는 남자가 늘어나기 시작했다. 작은 키를 보완하기 위해 구두 안쪽에 패드를 대 키를 키우던 소극적인 방식에서 전격적으로 탈피, 프랑스 왕정시대 베르사유 궁전에 살던 남성처럼 굽이 겉으로 드러나는 하이힐을 신게 된 것이다. 디자인 또한 여성 구두처럼 화려해졌다. 실제로 토즈(Tod’s)에선 남성 앵클 부츠를 선보였고, 프랑스 브랜드 벨루티나 이탈리아 브랜드 디스퀘어드2 등에선 스니커즈 스타일의 굽 높은 신발을 선보여 선풍적인 인기를 끌고 있다.
이 같은 남성 하이힐 열풍에는 연예인의 영향이 컸다. 개그맨 노홍철이 방송에 여성용 하이힐과 비슷한 구두를 신고 출연하거나, 영화배우 이병헌이 시상식장에 키높이 구두를 신고 나온 것 등이 그 예다. 가수 비도 공연할 때 종종 하이힐을 신는 것으로 잘 알려져 있다.
반면 여성의 신발은 점점‘톰보이’화 되고 있다. 컨버스 등에서 나온 슬림한 라인에 형형색색 귀여운 디자인과 색상의 운동화 대신 리복과 나이키 등에서 나온 청키(chunkyㆍ짤막하고 딱 바라진)한 스타일의 큰 농구화를 유행시키고 있는 것.
이에 대해 나이키의 브랜드 마케팅팀 오은정 씨는“신발의 영역에서도 남녀의 구별이 사라지고 있다. 요즘에는 보이시한 스타일의 신발을 싣는 여성이나 여성스러운 디자인의 구두를 싣는 남성을‘패셔너블하다’고 말하고 있다”며“일례로 남성 스니커즈로 인식되었던 나이키덩크, 에어포스원 등은 이제 유니섹스 스타일의 유행으로 남녀 모두가 선호하는 패션 아이템으로 사랑받고 있다. 여성의 슬림한 라인을 강조하는 스키니진과 편안하고 폭이 넓은 스니커즈를 함께 매치함으로써 대조적인 분위기의 스타일을 연출하는 유니섹스 스타일은 올 한해의 유행 코드가 될 것으로 예상된다”고 전했다.
▶긴 머리를 묶는 남자, 숏커트 헤어의 여자
지난해 말 각종 연예 및 연기 시상식장을 찾은 꽃미남 스타의 헤어스타일은 세간의 이목을 집중시켰다. 예년과 다름 없이 턱시도 풍의 양복과 나비넥타이 그리고 그에 어울리는 단정하게 빗어넘긴‘짧은’헤어스타일을 기대했지만, 배용준 등 상당수 남자 배우는 긴 머리를 질끈 올려묶는 등 파격적인 스타일을 선보인 것. 시대가 아무리 변해도‘긴 머리는 여성의 전유물’이란 편견은 질기게 살아남아 과거‘긴 헤어스타일의 남성’을 바라보는 시선은 그리 녹록지 않았던 게 사실이다.
그러나 요즘 들어 시대가 조금 더 진보한 듯하다. 남자의 긴 머리 스타일을 거부감을 갖고 바라보기보다는 하나의 고유한 스타일로 인정하는 분위기가 정착되고 있다. 지난해 방송가 안주인을 비롯해 전국의 많은 여성 또한-남자나 하던-파격적인 숏커트 헤어 열풍을 몸소 실천하지 않았던가. 이제 헤어 스타일 영역에서도‘남성의 여성화’‘여성의 남성화’가 급속하게 진행되면서 뒤통수만 보면 그 성(性)을 짐작하기 힘들 정도가 됐다.

김이지 기자(eji@heraldm.com)


💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


Hiányzó cikkek:

OSEN

비, “폭탄주 40잔까지 마셔봤다”

“폭탄주 40잔까지 마셔봤다. ” 가수 겸 연기자 비(26, 본명 정지훈)의 주량은 어느 정도 일까. 비는 5일 방송되는 OBS 주말버라이어티 ‘쇼도보고 영화도보고, 더 인터뷰’녹화에 최근 출연해 주량을 공개했다. 비는...



         

🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧









































RAIN KRÓNIKA: 2008.01.03.

CSÜTÖRTÖK / THURSDAY







MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


Nincs információ. 




🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A NAP HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):


🎥   TV Dictionary - Star Talk Show Mr. Q
📰   Joins - 비 “폭탄주 40잔까지 마셔봤다”
📰   Joins - 비 깜짝고백 “버스 안의 첫사랑 잊을 수 없어”
📰   EDaily - 소지섭 소니카메라 모델 발탁...장동건 비 김태희와 매력 대결
📰   Newsen - 비 남다른 주량 놀랍다 "폭탄주 40잔까지 마셔봤다'
📰   Herald Pop - 가수 비, “폭탄주 40잔까지 마셔봤다”
   Joins - 월드스타 비 "연예인 재능없다고 평가받았다"
   Joins - 비 차기작도 할리우드 영화
   Joins - 가수 비, 미공개 사진 담긴 다이어리 3만부 한정출시
❌   Herald Pop - 가수 비, “폭탄주 40잔까지 마셔봤다”


🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧



SBS TV DICTIONARY (SBS TV 대사전)

STAR TALK SHOW MR. Q


[20080103-001]





💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



SPORT CHOSUN





가수 비 "난 하얀 피부의 여성이 좋다"
기사입력 2008-01-03 19:48


 


가수 비가 자신의 이상형을 밝혀 눈길을 끌었다.
  비는 최근 경인방송 OBS 주말버라이어티 프로그램 '쇼도 보고 영화도 보고'와 가진 인터뷰에서 "하얀 피부를 가진 여성이 좋다"고 말했다.
  그는 "고교시절 만났던 긴 생머리의 하야피부를 가진 여성을 아직도 잊을 수 없다"며 청소년시절을 회상하기도 했다.
  또한 비는 지난해 겨울 구강청정제 때문에 음주운전의 오해를 받았던 해프닝을 소개했다.
  폭탄주 40잔을 마셔봤다며 남다른 주량을 과시한 비는 "평소 술을 먹고 운전하지 않는다"며 "하지만 지난해 크리스마스 때 친구들과 만나기 위해 구강청정제를 하고 차를 몰다가 음주운전 단속에 걸려 오해를 받은 적이 있다"고 말했다.
  그런가 하면 비는 5월 개봉을 앞두고 있는 할리우드 블록버스트 '스피드레이서'의 첫 캐스팅 비화도 전했다.
  가수 비로 시작해 헐리우드 배우가 되기까지의 과정을 소개하며 "연예인으로 가장 재능이 없다고 평가받았던 내가 연예인으로 이름 석자를 내밀수 있게 된 것은 끊임없이 내 자신을 반성하고 노력했기 때문이라고 생각한다"며 "아직도 나는 내 자신에 만족할 수 없다"고 말했다.
  한편 비의 인터뷰 영상이 담긴 경인방송 버라이어티 프로그램 '쇼도 보고 영화도 보고'는 오는 5일 오후 6시 방송된다.
 
 < 이승우 조선닷컴 기자 scblog.chosun.com/press011>



💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



JOINS


비 “폭탄주 40잔까지 마셔봤다”





💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



JOINS


 
비 깜짝고백 “버스 안의 첫사랑 잊을 수 없어”




💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


EDAILY

 





소지섭 소니카메라 모델 발탁...장동건 비 김태희와 매력 대결

등록 2008-01-03 오전 11:08:15 수정 2008-01-03 오전 11:18:30


▲ 소지섭, 비(정지훈), 장동건, 김태희(사진 왼쪽위부터 시계방향순)

이데일리 SPN 김은구기자] 배우 소지섭이 장동건, 비(정지훈), 김태희와 매력 대결에 나선다.

소지섭은 소니코리아의 카메라 소니 DSLR 브랜드 알파 카메라의 광고 모델로 발탁됐다.
카메라 광고는 현재 장동건이 삼성 블루, 비가 니콘, 김태희가 올림푸스의 모델로 활약하고 있는 상황에서 소지섭이 뛰어듦으로써 각각의 브랜드를 대표하는 모델들의 자존심을 건 경쟁이 더욱 치열하게 됐다.

소니코리아 측은 소지섭을 모델로 발탁한 이유에 대해 “DSLR 시장에서 세를 확장해 가고 있는 알파 카메라의 마케팅 강화를 위한 광고를 준비하다 소지섭이 알파700을 사용한다는 소식을 들었고, 소지섭 특유의 카리스마와 수준급 사진실력이 브랜드 이미지와 부합된다고 판단했다”고 밝혔다.

소지섭은 일상생활에서나 작품 촬영 현장에서도 틈틈이 사진촬영을 즐기는 사진애호가로 유명하다. 지난해 한 인터넷 사이트에 연재를 시작한 소지섭의 포토에세이는 9월에 조회수가 40만을 돌파하는 등 인기를 누리고 있다.


💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


NEWSEN





비 남다른 주량 놀랍다 "폭탄주 40잔까지 마셔봤다'

2008-01-03 18:23:02


[뉴스엔 최나영 기자]

“폭탄주 최고 40잔까지 마셔봤다.”

가수 비(정지훈)가 최근 OBS 주말버라이어티 프로그램 ‘쇼도 보고 영화도 보고’(연출 공태희 엄수미 윤경철)의‘더 인터뷰’ 코너에서 그동안 보여주지 않았던 솔직한 모습을 공개했다.

비는 “중학교때 아버지에게서 처음 술을 배웠다”고 말문을 연 후 “폭탄주 최고 40잔까지 마셔봤다”고 고백해 주위를 깜짝 놀라게 했다.  



또 비는 이상형에 대해서도 털어놓았다. 비는 “하얀 피부를 가진 여성이 좋다”며 “고교시절 만났던 긴 생머리의 하얀피부를 가진 여성을 아직도 잊을수 없다”고 밝혔다.

지난 겨울에는 구강청정제 때문에 비가 음주운전 오해를 받았던 해프닝도 있었다. 평소 술을 먹고 운전하지 않는 그는 2006년 크리스마스 때 친구를 만나기 위해 구강청정제을 하고 차를 몰았었다. 이 때문에 음주운전에 걸렸다는 것. 다행히 뒤늦게 오해를 풀었지만 하마터면 큰일날뻔 했다면서 놀란 가슴을 쓸어내렸다.

이어 비는 자신에게 가장 영향력을 끼친 사람으로 가수 겸 프로듀서 박진영을 꼽으면서 “다른 사람들은 외모만을 중시한 반면 박진영은 내 노력하는 모습을 가장 높게 평가했다”고 전했다. "과거 진짜 배고픈 것이 무엇인지 느껴봤기 때문에 힘든 순간을 이겨낼 수 있었다. 다시 배고프지 말아야겠다는 생각이 지금의 나의 독기를 만들었다"고 덧붙였다. 방송은 5일 오후 6시.

최나영 nyny80@newsen.com




💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



HERALD POP





가수 비, “폭탄주 40잔까지 마셔봤다”
기사입력 2010-04-03 17:13 




한류스타 비(정지훈)가 남다른 주량을 과시했다.

비는 최근 OBS 주말버라이어티 ‘쇼도보고 영화도보고’(연출 공태희 엄수미 윤경철)의 ‘더 인터뷰’ 코너에 출연해 자신의 속내를 털어놨다.

지난해 11월부터 미국 LA에 머물며 현지활동을 준비중인 비는 “중학교 때 아버지에게서 처음 술을 배웠다”면서 “폭탄주를 최고 40잔까지 마셔봤다”고 말했다.

이성에 대해선 “현재 관심이 없다”는 비는 술에 대한 남다른 애정(?)을 과시한 것. 또 지난 겨울 구강청정제 때분에 음주운전 오해를 받았던 일도 밝혔다.

비는 “2006년 크리스마스 때 친구를 만나기 위해 구강청정제을 하고 차를 몰았는데 이 덕분 음주운전에 걸린 적이 있다”며 “다행히 뒤늦게 오해를 풀었지만 하마터면 큰일날 뻔 했다”며 당시의 에피소드도 들려줬다.

이어 그는 자신에게 가장 영향을 미친 사람으로 박진영을 꼽으면서 “다른 사람들은 외모만을 중시한 반면 진영이 형은 내 노력하는 모습을 가장 높게 평가했다”고 말했다.

박진영을 만나기 이전 18번이나 오디션에 떨어졌다는 비는 “성형을 좀 해야할 것같다는 이야기도 들어봤고, 키가 너무 크다라는 이야기도 들었다”며 당시를 회상했다.

최근 박진영과 결별, 자신의 회사를 세운 비는 후배 양성에 대한 뜻도 내비쳤다.

비는 “연예인으로 가장 재능이 없다고 평가받았던 내가 연예인으로 이름 석자를 내밀수 있게 된 것은 끊임없이 내 자신을 반성하고 노력했기 때문이라고 생각한다”이라며 “아직도 나는 내 자신에 만족할 수 없다”고 말했다.
이날 방송분은 5일 오후 6시 방영된다.

한편 비는 미국 생활을 청산하고 1월 중순 귀국할 예정이다.

홍동희 기자(mystar@heraldcorp.com) 





💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦

Hiányzó cikkek:
🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


KREDITEK:

[20080103-001]