Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2004.02.21.




FELTÖLTÉS ALATT




OPEN 축하 스타릴레이 콘서트@대구 롯데백화점 상인점 8층 스카이파크 15:00


💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦

[직찍이래요,♡] 교촌치킨 강남점 사인회 

via ㈜엽.기.카.페 → Rain In My Heart


(A képek hiányoznak)

사진설명1 : 강남에 비가 왔습니다..^^ 오랜만에 비를 가까이서 볼 수 있었던 행사였죠??


비의 친필 사인이 있는 CD도 받을 수 있었던 좋은 기회였던거 같아요.


+ 사진설명2 : 비의 패션.. 이날은 헐렁한 니트 모자와 황토색 코듀로이 재킷을 입었네요.


워낙 패션 감각이 뛰어나다 보니 언제나 비의 스타일이 어땠는가에도 관심이 집중이
되는군요..


+ 사진설명3 : 열심히 이름을 적고 있는 비 많은 팬 여러분들이 비를 보기 위해 와 주셨는데요..지난번 인천 사인회 때처럼


될까 걱정도 많았지만 다행히 경호원도 있었고 무엇보다 추운 날씨에도 불구하고 차분히 끝까지 질서 잘 지켜 주신 팬 여러분들 덕분에 무사히 끝났답니다.


+ 사진설명4 : 선물도 많이 받고.. 언제나 비를 아껴주시는 팬 여러분들.. 비를 위해 정성스런 선물도 많이 준비해 오셨더라구요. 발렌타인 데인때 미쳐 주지 못했던 선물들이겠죠..??^^


200여명이 훨씬 넘는 많은 인원의 이름 적기...
행사가 끝나고 난 뒤엔 팔이 아픈지 휘휘~ 돌리기도 하더군요.
팬들을 위해 끝까지 최선을 다하는 비의 모습은 언제나 멋있고 대견하죠??
행사가 좀 빠르게 진행 되어 오랜 기다림을 보상하기엔
짧은 시간이었지만 그래도 다들 비를 만날 수 있어서 다행이었어요..


💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése