Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2004.01.06.




FELTÖLTÉS ALATT





040106 SBS 뷰티플선데이_신활력충전소




THE KOREA ECONOMIC DAILY
한국경제
20040106-0001


[애드포커스] 광고판에 '닭싸움'..BBQ.교촌치킨 불꽃경쟁

기사입력 2004.01.06. 오후 6:54 최종수정 2004.01.06. 오후 6:54


국산 치킨 브랜드 BBQ와 교촌치킨이 TV광고를 통해 화끈하게 맞붙었다. 
현재 방영중인 두 브랜드의 광고는 형식과 내용에서 파격적이다. 
더구나 조류독감으로 닭고기 소비가 위축된 상황에서 펼쳐지고 있는 싸움이라서
시선을 끈다. 
모델 기용부터 예상을 뛰어넘는다. 
올해 들어 방영되기 시작한 교촌치킨 광고의 모델은 신세대 스타인 가수 비.모
델료로는 6개월 단발에 3억원을 지불했다고 알려졌다. 
BBQ는 지난해 4월부터 코믹 이미지가 강한 탤런트 김원희를 모델로 쓰고 있다.
교촌이 치킨 광고에 어울릴 것 같지 않은 비를 거액을 주고 기용한 데는 이유가
있다. 
BBQ는 지난해부터 김원희가 나오는 코믹 광고를 통해 교촌을 자극해왔다.
광고는 '촌닭들이 긴장했다'라는 문구로 시작한다. 
김원희는 BBQ의 간장양념치킨 '데리Q'를 맛본 후 자극적인 대사를 날린다.
'촌닭들은 이런 맛 못내지.' 교촌치킨을 '촌닭'으로 비꼬는 광고라고 볼 수 있
다. 
교촌이 전혀 촌티가 나지 않는 가수 비를 모델로 기용한 이유는 바로 여기에 있
다. 
교촌치킨 광고는 단순하다. 
비가 치킨을 들고 걷자 많은 여자들이 따라온다. 
그런데 여자들의 시선은 비가 들고 있는 치킨에 쏠려 있다. 
교촌치킨이 비보다 매력적이란 뜻이다. 
이어 '비교가 되나' '피할 수 없지'란 멘트가 나온다. 
다분히 BBQ를 의식한 카피다. 
 
손성태 기자 mrhand@hankyung.com











































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése