Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2003.02.06.



FELTÖLTÉS ALATT



030206 KMTV 스타캡슐_별편 中(비 언급)


💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


[030206-001]
jolinwng 
030206 KM - Star Capsule_Byul talks about Rain
FLV



💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


윤혜경, 비와 CF 촬영..."비 팬들 너무 무서웠어요
via ㆀR.U.rainㆀ[알유레인]

윤혜경, 비와 CF 촬영..."비 팬들 너무 무서웠어요"
2003-02-06 12:31

 "너무 무서웠어요, 어어어엉"
 탤런트 윤혜경이 잊을 수 없는 공포의 순간을 털어놓았다.
 사건은 지난 주 롯데 스칼라 초콜릿 CF 촬영 때 벌어졌다. 인기 절정의 가수 비와 함께 CF를 찍은 윤혜경은 이날 촬영장을 찾은 비의 팬클럽 회원 수십명에게 견제의 눈초리를 받느라 뒤통수가 뜨거웠다.
 가까이 다가서기만 해도 살벌한 분위기를 연출했는데, 비가 윤혜경을 다정히 감싸안자 한바탕 난리가 난 것.
 한술 더떠 이들 가운데 몇명이 엑스트라로 참가해 윤혜경을 끊임없이 '감시'하자 몸둘 바를 모르겠더란다.
 "잉잉, 어서 빨리 좋은 연기로 많은 팬들 만들어서 다음 CF찍을 땐 보디가드 해달라구 부탁할래요" 윤혜경의 귀여운 투정이다.
 < 유아정 기자 poroly@>


💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦
























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése