Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2003.01.22.




FELTÖLTÉS ALATT

via ㆀR.U.rainㆀ[알유레인]
2003/01/22/수
[MBC TV] 섹션 TV 연예통신 생방송
시간 : 11:05~


[030122-001]
jolinwng
030122 M - Section TV_Rain,車太鉉,申敏兒TBJ Spring 拍攝採訪
FLV




💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦






💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


뮤직뱅크에 비오빠 노래 들어요
via ㆀR.U.rainㆀ[알유레인]

http://cgi.kbs.co.kr/event/musicbank/poll.html

이곳에서 비 오빠를 투표하시면.. 아마 뮤빅 뱅크에서 비오빠의 모습

노래하시는 모습 다시 볼수 잇을꺼 같내요


💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


비, CF 10편 20억 '돈벼락'via ㆀR.U.rainㆀ[알유레인]


비, CF 10편 20억 '돈벼락'

인기가수 비(사진)가 6개월만에 10편의 CF를 찍으며 20억원의 수입을 올렸다.
 20일 오후 서울 논현동 KMTV 공개홀에서 촬영한 롯데제과 스칼라 초콜릿이 비의 10번째 CF.
 지난해 5월 '나쁜 남자'로 데뷔한 비는 그동안 캐주얼 TBJ, 음료 비단비, 빙그레 투게더 아이스크림, 엘리트 데이지, SK 텔레콤 네이트, 모네타, 삼성카메라 케녹스, 지오지아 등의 모델로 발탁되며 광고계를 종횡무진 누비고 있다.
 비는 인기가 높아짐에 따라 몸값도 상종가를 기록, 롯데제과 스칼라 초콜릿의 경우 3개월 단발에 1억4000만원이란 거액의 개런티를 받았다.
 비는 그동안 광고 출연료 20억원을 비롯해 영화 '바람의 파이터' 개런티와 데뷔음반 판매수입, 각종 행사 수입을 합쳐 30억원이 넘는 돈을 벌어들인 것으로 알려졌다.
< 김소라 기자 soda@sportschosun.com">soda@>



출처: Rain In My Heart (cafe.daum.net/ILoveRain)

💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦














Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése