Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2003.03.03.








📰   Kyunghyang Sinmun - [인물과 화제]가수 비 흡연예방 홍보대사에





KYUNGHYANG SINMUN
경향신문





[인물과 화제]가수 비 흡연예방 홍보대사에

기사입력 2003-03-03 20:30 최종수정 2003-03-03 20:30


청소년층에 인기가 높은 가수 비(20·본명 정지훈)가 청소년 흡연예방 홍보대사에 위촉됐다.

국무총리 청소년보호위원회(위원장 이승희)는 28일 “가수 비가 데뷔 이후 짧은 시간에도 불구하고 청소년에게 높은 인기를 얻고 있을 뿐 아니라 걸스카우트 홍보대사를 역임하는 등 청소년의 올바른 성장에 앞장서온 점을 평가해 청소년 흡연예방 홍보대사로 위촉하게 됐다”고 밝혔다.

〈조찬제기자〉



































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése