Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2003.01.21.




FELTÖLTÉS ALATT




030121 KMTV 생방송뮤직큐_CF촬영장에서 만난 비(롯데 스칼라+바람의 파이터)


[030121-001]
jolinwng
030121 KM - 생Q_Lotte Scalar CF Making風武者 training






💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



SPORTS CHOSUN

via 굿데이


비, CF 10편 20억 '돈벼락'

2003-01-21 11:38


비(사진)가 6개월만에 10편의 CF를 찍으며 20억원의 수입을 올렸다.

 20일 오후 서울 논현동 KMTV 공개홀에서 촬영한 롯데제과 스칼라 초콜릿이 비의 10번째 CF.

 지난해 5월 '나쁜 남자'로 데뷔한 비는 그동안 캐주얼 TBJ, 음료 비단비, 빙그레 투게더 아이스크림, 엘리트 데이지, SK 텔레콤 네이트, 모네타, 삼성카메라 케녹스, 지오지아 등의 모델로 발탁되며 광고계를 종횡무진 누비고 있다.

 비는 인기가 높아짐에 따라 몸값도 상종가를 기록, 롯데제과 스칼라 초콜릿의 경우 3개월 단발에 1억4000만원이란 거액의 개런티를 받았다.

 비는 그동안 광고 출연료 20억원을 비롯해 영화 '바람의 파이터' 개런티와 데뷔음반 판매수입, 각종 행사 수입을 합쳐 30억원이 넘는 돈을 벌어들인 것으로 알려졌다.

< 김소라 기자 soda@>


💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦







































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése