Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2003.02.19.



FELTÖLTÉS ALATT




030219 EtN 인사이드 스토리_별 콘서트(Guest 비)






[030219-001]
jolinwng
030219 ETN - Inside Story_Rain Byul's concert
FLV


💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



지훈군의 프로필입니다 。via ㆀR.U.rainㆀ[알유레인]

>> 이름 ; 정지훈

>> 키.혈액형; 184cm O 형


>>생년월일 ; 1982.06.25

>>학교 ; 현재 경희대 포스트 모던음악과재학중

>> 별명 ; 우디

>> 취미 ; 영화감상.. 음악감상.. 신발 & 의류모으기

>> 특기 ; 연기 & 춤에관련된모든 것

>> 좋아하는.. ; 레드.. 블랙 / 찰리채플린.. 한석규 / 마이클잭슨.. 자넷잭슨

>> 자신있는스포츠 ; 농구.. 스노우보드

>> 하고싶은음악장르 ; R&B.. 힘합.. 펑키

>> 이상형 ; 긴머리에 마음이 따뜻하고 착한여자.

>> 좌우명 ; 끝없이노력하고,끝없이인내하고,끝없이겸손하자.

>> 음악관 ; 음악과 춤은 내삶의 전부이다.

>> 10년후에모습 ; 의상디자이너.. 음악프로듀서



펌출처:【forrainㅡ>ㆀR.U.rainⅱㆀ】

💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦























































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése