Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2002.06.11.

KEDD / TUESDAY





MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?



A Dream Team tagjaként forgatáson vett részt a Fülöp-szigeteken.




🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A NAP ESEMÉNYEI, HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):

🎬       A DREAM TEAM FORGATÁSA A FÜLÖP-SZIGETEKEN
           

🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


RAIN'S OFFICIAL HOMEPAGE

via Rain In My Heart

팬레터 주소를 알려드립니다!

많은 분들의 사랑을 받고 있는
[비]에게 팬 여러분들의
따뜻한 한마디 한마디를
기다리고 있습니다.

여러분들 또한 [비]에게
큰 힘을 주고자 하는
팬 여러분들을 위해서
팬레터 주소를 알려드립니다.

팬여러분들의 큰 성원에
꼭 보답할 것을 약속드립니다.

서울시 강남구 논현동
서울영동우체국 사서함 25호
우편번호 135-660



💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


(2002.06.04~2002.06.10) 가요 베스트셀러

via Rain In My Heart

1 -  
플라이 투 더 스카이 3집 - SEA OF LOVE
- 가요 - (주)IKPOP 10,246 8,393 0 18,639

2 -  
보아 2집 - NO.1
- 가요 - (주)IKPOP 8,393 7,412 0 15,805

3 -  
임창정 9집 - C.J.2002
- 가요 - WARNER 6,104 8,175 0 14,279

4 -  
티(T) - GEMINI(HIPHOP ALBUM)
- 가요 - (주)IKPOP 6,431 4,469 0 10,900

5 ↑ +1  
윤도현 밴드 - 라이브 2집:LIVE IS LIFE
- 가요 - (주)IKPOP 5,123 4,251 0 9,374

6 ↓ -1  
JK 김동욱 1집 - LIFE SENTENCE
- 가요 - (주)서울음반 4,905 4,251 0 9,156

7 -  
휘성 1집 - LIKE A MOVIE
- 가요 - (주)유니버샬레코드 4,360 2,834 0 7,194

8 -  
코요태 4집 - 필립(必立)
- 가요 - (주)IKPOP 2,507 3,488 0 5,995

9 -  
클론 - THE BEST OF 클론(1996~2000)
- 가요 - (주)IKPOP 3,488 1,635 0 5,123

10 -  
베이비 복스(BABY VOX) - 스페셜 음반
- 가요 - (주)도레미레코드 1,962 2,289 0 4,251

11 ↑ +2  
연가 2집(VA) - 아직 못다한 이야기(표지모델:강수연)
- 가요옴니버스(VA) - (주)도레미레코드 2,180 1,853 0 4,033

12 ↓ -1  
비 1집 - 나쁜 남자
- 가요 - (주)IKPOP 2,289 1,417 0 3,706


13 ↑+3  
양동근 1.5집 - DA MA ON THE BLOCK:양동근과 1위후보
- 가요 - (주)도레미레코드 3,706 0 0 3,706

14 ↑ +5  
케이2(K2) 3.5집 - TIME TO TIME
- 가요 - (주)IKPOP 2,289 1,417 0 3,706

15 -  
롤러 코스터 3집 - ABSOLUTE
- 가요 - T-ENTERTAINMENT 2,507 1,090 0 3,597


🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése