Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2002.01.11.

PÉNTEK / FRIDAY





MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


Nincs információ, ám ekkor jelent meg Park Ji-yoon énekesnő albuma, amelyen Rain rapperként közreműködött.




🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A NAP ESEMÉNYEI, HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):

💿     PARK JI-YOON - MAN

          📹📸   020111 RAIN - Park Ji-yoon: We Can Just Love ft. Rain
          🎼   Dalszöveg / Lyrics: 그냥 사랑하면 되는데 (ft. 비)


#ParkJiYoon   #Album   #Lyrics

🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧




PARK JI-YOON - MAN

CD, Album
DYCD-1167


5.   그냥 사랑하면 되는데 (I Need to Love Which? / We Can Just Love) feat. Rain


Lyrics:             Bang Si Hyuk, Seo Yoon Jung

Composition:   Park Jin-young

Arrangement:  Bang Si Hyuk








Az album borítója:

20020111-0001





💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



DALSZÖVEG / LYRICS


그냥 사랑하면 되는데
(ft. 비)
새벽에 술에취한 목소리가 날 또 꺠우고
또 헤어지잔 말로 날 힘들게 하고
넌 모자라다 좋은 남자를 만나란
말로 나를 또 잠못들게하고
왜 자꾸 니가 모자라다고 하는 건지
더 좋은 남자가 도대체 어떤 남잔지
우리 사랑에 계산이 필요한건지
왜 다른 사람들말이 중요한지

#그냥 사랑하면 되는데
그 이상 뭐가 중요한데
니가 말하는 이유들이
헤어질 이유가 아닌데
물론 요즘같은 세상에
사랑 만으로 다 되는게
아니라는 것도 알지만
그래도 난 자신 있는데#

우리가 처음 만나 왜사랑에 빠졌었는지
생각해보면 아주 작은 것들이지
넌 나의 눈빛 나는 너의 미소때문에
사랑이 시작됐지 기억하니
작은것에도 우린 즐거워 했었고
둘이 손잡고 어디든 다 걸어 다녔고
지금도 나는 그리고 앞으로도 나는
그것만있으면 돼 왜 모르니

#그냥 사랑하면 되는데
그 이상 뭐가 중요한데
니가 말하는 이유들이
헤어질 이유가 아닌데
물론 요즘같은 세상에
사랑 만으로 다 되는게
아니라는 것도 알지만
그래도 난 자신 있는데#

왜 이렇게 자꾸 약해지는거야 제발 이러지마
나 이렇게 여기 너의 곁을 지키고 있는데

*비♡
좋은차 예쁜 옷 반지 목걸이 모든 것 아무것도 해줄수가 없어
난 자신이 없는 것 너의 말처럼
우리가 사랑 만으로 모두 이겨낼 수 있을까 내생각은 no
너는 그렇다고 나에게 말할지 몰라도
그걸 바라보는 나의 마음은 그래도 그렇지가 않아
사랑이 너무 많아 그러는걸 나의 사랑이 도무지 허락하질 않아

#그냥 사랑하면 되는데
그 이상 뭐가 중요한데
니가 말하는 이유들이
헤어질 이유가 아닌데
물론 요즘같은 세상에
사랑 만으로 다 되는게
아니라는 것도 알지만
그래도 난 자신 있는데#




🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


MEGJEGYZÉSEK / NOTES:


[120111-001]
Park Ji Yoon   그냥 사랑하면 되는데 (Feat. Rain)

120111-0001   
Amazon


Lyrics:
Daum Music


🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése