Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2002.04.26.

PÉNTEK / FRIDAY





MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?



Nincs információ.



🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A NAP ESEMÉNYEI, HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):


🎤B     KMTV SHOW! MUSIC TANK - BAD GUY (adás)
        
           🎥   020426-001 RAIN 비 - Bad Guy (KMTV Show! Music Tank) - Recorded on 020424 -
                   Non-official  debut
           🎥   020426-002 S.E.S. - Just A Feeling (KMTV Show! Music Tank)


#KMTVShow!MusicTank   #BadGuy   #Non-officalDebut

🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧



KMTV SHOW! MUSIC TANK
KMTV 쇼! 뮤직 탱크


BAD GUY
나쁜 남자


Az adás kezdete: 22:00




Az április 24-én felvett műsort ezen a napon láthatták a nézők a show szokásos péntek este 10-kor kezdődő adásainak sorában.

A fellépésből megismerhettük Rain első színpadi arculatát. A rossz fiú éjfekete ruhában lépett színpadra, mely a bőrnadrágra simuló selyem felsőrész fényeivel és lágyan hullámzó anyagával a tradicionális koreai viseletet, a hanbokot idézte fel - mégis úgy, hogy azon a motoros bőrruhák világa is átsejlett. Minden részletében műves szépséget sugárzott, a finom hímzésektől kezdve a felsőrész összefogására szolgáló különleges csatolás megoldásáig, mely majd az első album képein is megjelenik - talán ez lehetett az első logo? Ám a ruha tud még mást is, amit majd a következő előadásokban fogunk érzékelni, mivel most még egy fekete pólóing bújik meg a felsőrész alatt.

Az újraértelmezett "hanbok" kiegészült az egyik kézen viselt kesztyűvel - utalásként a Michael Jackson-i inspirációra. A vagány fazonra vágott, melírozott hajon mintha az ezüstös eső csorogna végig, és ez a színezés kissé idősebbnek is láttatja a még nem is húszéves, ifjú titánt.




Rain első alkalommal talpig feketében a színpadon:


[20020426-0001 Harudo11 - Screenshot]

[20020426-0002 Harudo11 - Screenshot]


[20020426-0003 Harudo11 - Screenshot]


[20020426-0004 Harudo11 - Screenshot]


[20020426-0005 Harudo11 - Screenshot]





💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


Kiegészítés az adás dátumának bizonytalanságához:

Az Interneten fennmaradt felvételen véleményem szerint nem az adás, hanem az előfelvétel (április 24.) dátuma szerepel. Zavarba ejtő a JYPE közleményeinek szóhasználata is, melyekben folyamatosan sugárzás és nem felvétel szerepel, legalábbis a szótárban nem találni a használt szó más értelmezését. Rákeresve a műsor többi szereplőjének felvételeire, azt láthatjuk, hogy a memória másokat is cserben hagyott, mert április 25. és 28. is szerepel az adáshoz megadott időpontok között.

Rain kapcsán még azt is állítják, hogy a műsor sugárzása már a felvétel napján megtörtént, mégpedig 22:00 órai kezdettel. Ennek a változatnak a mérlegelésekor bele kellene gondolni, hogy vajon mi értelme lenne négy órával korábbra időzíteni az előfelvételt? Vajon hogyan férne bele ennyi időbe az egyórás, sokfellépős műsor rögzítése és a felvételek vágása? Eléggé lehetetlennek és értelmetlennek is tűnik. A kezdési időpont viszont helyes, a pénteki adásokat valóban este tíztől sugározták.

Ugyanakkor teljesen egyértelmű, hogy az év során a Show! Music Tank minden egyes adása a menetrend szerinti pénteki napon történt, a felvételek pedig szerdai napokon. Pontosan úgy, ahogyan az a műsorról szóló tudásbázisokban (pl. koreai Wikipédia) szerepel, és sehol nem említenek ettől a menetrendtől eltérő adásnapokat.

Megerősíti ezt az S.E.S. alábbi felvétele, melyen végre a jó dátum szerepel. A színpadkép is (amely annak ellenére, hogy ugyanazon a helyen vették fel az összes adást, mégis műsorról műsorra változott) segít beazonosítani azt, hogy ugyanarról az adásról van szó, amelyben Rain debütált.

Mindezek alapján szinte bizonyosra vehetjük, hogy 2002. április 26. volt az a nap, amelyen Rain először jelent meg szólistaként a KMTV csatornát nézők képernyőin.




[020426-002]



[20020426-0006 Harudo11 - Screenshot]

[20020426-0007 Harudo11 - Screenshot]






🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


MEGJEGYZÉSEK / NOTES:


[020426-001]
jhj mj    
HD 020424 Rain Debut stage - bad boy



[020426-002]
S.E.S-LIVE合辑      
[S.E.S.]2002.04.26.KMTV.show!music tank.Just A Fee
Fixed by Harudo11 (Yadif, Bitrate)





🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧
















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése