Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2002.05.16.

CSÜTÖRTÖK / THURSDAY





MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


Amennyiben a Happy Call valóban élő adás volt, akkor tudjuk Rain programját is.



🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A NAP ESEMÉNYEI, HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):

📺LB   KMTV HAPPY CALL (LIVE TALK SHOW) (élő adás)
📺B     KBS MUSIC BANK - SHALL WE DANCE EP04
🎤?B    [V] SHOW! REVOLUTION - BAD GUY
             🎥   020516-001 RAIN 비 - KMTV Happy Call (Live Talk Show)     
             🎥   020516-002 RAIN 비 - You Are So Beautiful (KMTV Happy Call)
             🎥   020516-003 RAIN 비 - Shall We Dance EP04 (KBS Music Bank)
             🎥   020516-004 RAIN 비 - Bad Guy ([V] Show! Revolution)


#BadGuy   #KMTVHappyCall   #KBSMusicBank   #ShallWeDance   #Show

🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧



KMTV HAPPY CALL (Live Talk Show)
020516 KM생방송 해피콜



Az első, majdnem 20 perces vidám tévéműsor, melynek kizárólag Rain a vendége!

Adás: 15:00

Házigazda: Roh Min-hyuk 노민혁 zenész, a Click B tagja és Lee Mi-hwa 이미화 [1]



[020516-001]





Az adás során Rain ismét énekelt. Arra a kérdésre válaszolva, hogy mostanában melyik a kedvenc dala, Joe Cocker gyönyörű dalát,  a "You Are So Beautiful"-t nevezte meg, és egy rövid részletét hallhattunk is tőle.
Az előadás hatása pedig lemérhető a műsorvezető hölgyön. 😂








💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


KBS MUSIC BANK
뮤직뱅크
SHALL WE DANCE - EP.04
쉘위댄스



Ma BoA No.1 című számának táncával lehet kísérletezni.


[020516-003]







💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


Erről a műsorról nem találtam információkat, bár több fellépőről is vannak feltöltések ugyanezzel a megjelöléssel.  A Swi-T videóján látható a [V] logo, amely egy kínai tulajdonban lévő ázsiai tévéhálózat műholdas televízióját jelzi. Azonban érdekes, hogy a csatorna leírásai nem tartalmaznak ilyen címmel zenei műsort. A műsorvezető koreaiul beszél, és biztosan nem egyetlen alkalommal rendeztek ilyen show-t, mert a Milk felvételének leírásában 2002.05.03-i dátum olvasható. Így Rain fellépésének dátumát sem lehet leellenőrizni, pedig a mai, csütörtöki nap és a Milknél olvasható pénteki nap között ellentmondás van, ha esetleg ez is heti rendszerességű műsorsorozat volt.



[V] SHOW! REVOLUTION


BAD GUY


[020516-004]





💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


JOONGANG ILBO

"`제2 박진영` 비가 왔어요"

[일간스포츠] 입력 2002.05.16 00:00


파워댄스·무대 스타일 닮은꼴…`나쁜 남자`로 데뷔
“박진영이 데뷔할 때와 똑같다.”

신인가수 비(20ㆍ본명 정지훈)의 데뷔 무대를 지켜본 사람들의 반응이다.

헌칠한 키에 파워풀하고 동작이 큰 화려한 댄스, 감각적인 댄스음악, 그리고 노래 부르는 스타일까지 모든 게 박진영의 작품임을 한 눈에 알 수 있게 해준다.

심상찮은 재능을 지닌 신인가수 비는 2년반 전 박진영에게 오디션을 위한 비디오 테이프를 보낸 뒤 발탁됐다. ‘춤을 잘 추는데 노래가 약하다’는 얘기를 들은 이후 줄곧 노래 연습에 매달려 드디어 가수의 꿈을 이루게 됐다.

벼르고 별러 발표한 데뷔앨범 타이틀곡 는 ‘박진영이 썼겠구나’ 싶을 정도의 감각적인 가사에 힘찬 무대 구성이 돋보인다.

제2의 박진영이라는 타이틀이 신인에게는 힘이 될 수도 있고, 반대로 짐으로 작용할 수도 있다. 박진영의 색깔이 너무 짙어 자칫 가수 ‘비’만의 매력을 흐리게 할 가능성도 있다는 뜻이다.

비는 “박진영과 비슷하다는 말은 물론 칭찬이겠지만 나는 박진영과 많이 다르다. 앞으로 내가 보여줄 것은 훨씬 더 많다”며 자기 주장을 확실하게 밝힌다.

비는 눈에 뛰는 수려한 외모로도 여성팬들에게 벌써 눈도장이 찍힌 상태. 184cm의 큰 키에 귀여운 외모가 여성팬들을 꽤 울릴 듯하다. 아니나 다를까, 그는 데뷔하자마자 MBC TV 에서 여대생을 두고 남자 연예인들이 선택되기 위해 경쟁을 벌이는 ‘애정만세’ 코너에 투입됐다.

이경란 기자 ran@ilgan.co.kr> 사진=김민규 기자 mgkim@ilgan.co.kr>



🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


MEGJEGYZÉSEK / NOTES:


[1]
Digital Times

<채널 가이드>


[020516-001]
jolinwng
020516 KM - Happy Call_Full

Fixed by Harudo11 (Yadif, Bitrate, Crop, Resolution)

[020516-002]
Edited from the full show


[020516-003]
jolinwng .  
020516 K - Music Bank_Shall We Dance
Fixed by Harudo11 (Yadif, Bitrate)


[020516-004]
jolinwng  
02-05-16 Showbiz Revolution - Bad Guy
Fixed by Harudo11 (Yadif, Bitrate, Crop, Resolution)


🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧
















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése