Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2002.05.28.

CSÜTÖRTÖK / THURSDAY




MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


A Music Q beszélgetős műsorában szerepelt.



🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A NAP ESEMÉNYEI, HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):

📺LB   KMTV MUSIC Q LIVE - BI VS SWI-T (élő adás)
📺B      NHK BS SPECIAL - LET'S GO TO KOREA

             🎥   020528-001 RAIN 비 - Rain vs Swi-T (KMTV Music Q Live)
             🎥   020528-002 RAIN 비 as backup dancer and trainee - Let's Go To Korea (NHK BS)


#KMTVMusicQ              

🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧




KMTV MUSIC Q (Live)
KMTV 생방송 뮤직Q



BI VS SWITI
비vs스위티


A beszélgetős műsorban az egy nap különbséggel debütáló, két pályakezdő újonc, Rain és a Swi-T R&B trió kaptak feladatokat, hogy tréfásan összemérjék a tudásukat, a közönség pedig szavazhatott a kedvencére. A verseny elég szoros, bár az utolsó állásnál a lányok 300 szavazattal vezettek. Azonban ha azt vesszük, hogy háromszoros túlerőben voltak, akkor Rain derekasan állta a sarat :)







💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



NHK BS SPECIAL


LET'S GO TO KOREA
한국에가자 (열광! 코리안ENT편 中)


Ezen a napon sugározta egy műholdas televízió azt a japán NHK (Nippon Hōsō Kyōkai / Japan Broadcasting Corporation) által készített filmet, amelyből a részlet származik. Úgy tűnik, hogy a 99% Challenge című 2001-es tehetséggondozó műsor forgatása idején készült, így JYP mellett a még gyakornok Raint láthatjuk.






💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


(2002.05.21~2002.05.27) 가요 베스트셀러

via Rain In My Heart


1 -  
보아 2집 - NO.1
- 가요 - (주)IKPOP 20,651 24,511 0 45,162

2 -  
임창정 9집 - C.J.2002
- 가요 - WARNER 16,019 19,493 0 35,512

3 -  
플라이 투 더 스카이 3집 - SEA OF LOVE
- 가요 - (주)IKPOP 16,019 12,159 0 28,178

4 -  
티(T) - GEMINI(HIPHOP ALBUM)
- 가요 - (주)IKPOP 9,264 10,615 0 19,879

5 -  
코요태 4집 - 필립(必立)
- 가요 - (주)IKPOP 6,369 8,299 0 14,668

6 -  
윤도현 밴드 - 라이브 2집:LIVE IS LIFE
- 가요 - (주)IKPOP 6,369 5,018 0 11,387

7 -  
신화 5집 - PERFECT MAN
- 가요 - (주)IKPOP 4,632 5,597 0 10,229

8 ↑ +1  
베이비 복스(BABY VOX) - 스페셜 음반
- 가요 - (주)도레미레코드 4,825 5,018 0 9,843

9 ↑ +1  
2002 대한민국(VA) - MC 성천
- 가요 - (주)도레미레코드 6,948 2,123 0 9,071

10 ↓ -2  
휘성 1집 - LIKE A MOVIE
- 가요 - (주)유니버샬레코드 4,632 4,246 0 8,878

11 ↑ +1  
롤러 코스터 3집 - ABSOLUTE
- 가요 - T-EMTERTAINMENT 5,404 2,123 0 7,527

12 ↓ -1  
연가 2집(VA) - 아직 못다한 이야기(표지모델:강수연)
- 가요옴니버스(VA) - (주)도레미레코드 4,825 2,509 0 7,334

13 ↑ +2  
바이브(VIBE) 1집 - AFTERGLOW
- 가요 - WARNER 3,474 3,281 0 6,755

14 ↓ -1  
플래티넘 댄스 7집 - 다가라(표지모델:하지원)
- 가요옴니버스(VA) - (주)IKPOP 1,737 4,825 0 6,562

15 ↑ +1  
자두(JADU) 2집 - CHANGE YOURSELF
- 가요 - (주)IKPOP 1,930 4,632 0 6,562

16 ↓ -2  
포지션 5집 - THE ROMANTIST
- 가요 - (주)도레미레코드 1,930 4,053 0 5,983

17 ↑ +4  
JK 김동욱 1집 - LIFE SENTENCE
- 가요 - (주)서울음반 3,860 1,737 0 5,597

18 ↓ -1  
스나이퍼 1집 - SO SNIPER
- 가요 - PONY CANYON KOREA 3,667 1,737 0 5,404

19 ↑ +1  
플래티넘 발라드 6집 - PROMISE(표지모델:김유미)
- 가요옴니버스(VA) - (주)IKPOP 2,123 3,281 0 5,404

20 ↓ -2  
양동근 1.5집 - DA MA ON THE BLOCK:양동근과 1위후보
- 가요 - (주)도레미레코드 5,211 0 0 5,211

21 ↓ -2  
제이(J) 4집 - DIM THE LIGHTS
- 가요 - (주)서울음반 2,702 2,509 0 5,211

22 -  
비 1집 - 나쁜 남자
- 가요 - (주)IKPOP 2,509 2,702 0 5,211


23 ↑ +1  
강성훈 2집 - MY GIRL
- 가요 - 스타맥스 2,509 1,737 0 4,246

24 ↑ +3  
린애(LINAE) 1집 - 이별후 애
- 가요 - (주)유니버샬레코드 1,351 2,509 0 3,860

💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


Bár a cikkből nem derül ki, de ennek a rendezvénynek egyik fellépője lesz Rain május 30-án.


YONHAP NEWS
연합뉴스


<월드컵> 월드컵 전야 행사 주요 내용

기사입력 2002.05.28. 오전 11:35 최종수정 2002.05.28. 오전 11:35


(서울=연합뉴스) 특별취재단= 2002한일월드컵축구대회 전야제가 30일밤 상암 월드컵경기장앞 난지 한강공원의 야외 특설무대에서 열리며 앞서 낮 12시부터는 한강일대에서는 다채로운 축하행사가 펼쳐진다.

다음은 주요 행사의 세부 내용.

▲세계민속축제= 우리나라 인간문화재와 세계민속공연 전문가들이 참여하는 `세계민속축제'가 낮 12시부터 오후 6시까지 잠실한강공원 1.7㎞ 일대에서 열린다.

-대동마당: 월드컵의 성공개최에 대한 희망을 주제로 전북 기세배놀이, 서울 고유제, 전남 고놀이, 전통춤 등.

-전통마당: 경기 서해안 대동굿, 고성 오광대 공연, 봉산탈춤 등.

-해외마당: 이번 대회에 참가하는 프랑스, 중국, 브라질, 일본, 폴란드 등 11개국의 민속 공연.

-민속놀이마당: 널뛰기, 그네뛰기, 줄타기, 연날리기 등.

▲평화의 배= 세계평화아동축제에 참가한 50여개국 어린이 250여명과 남북이산가족 대표, 유엔아동기금(유니세프) 친선대사인 로저 무어 부부 등 500여명의 평화사절단은 오후 3시 본선진출국 수와 같은 32발의 축포가 터지고 2002개의 풍선이 나는 가운데 `평화의 배'를 타고 잠실선착장을 출발한다.

평화의 배는 월드컵 이미지를 담은 각종 그림과 깃발들로 장식되며 모터보트와제트스키 등 다양한 선박들의 호위를 받는다.

선단 퍼레이드에 맞춰 하늘에서는 패러글라이딩을 비롯한 공중쇼가, 잠실에서여의도까지의 한강시민공원에서는 일반 시민과 동호회원들이 참가하는 자전거 대행진이 어우러진다.

평화의 배가 여의도 선착장에 도착하면 평화의 메시지 선포 및 공 전달식, 월드컵 성공기원 응원 한마당, 세계 드럼 페스티벌이 열리며 양화대교에서는 평화의 종이비둘기 날리기와 세계 32개국 연날리기, 선유도에서는 생명과 평화의 춤, 화합의큰북 퍼포먼스가 평화 사절단들을 환영한다.

▲전야제= 오후 8시 평화의 배가 상암 한강공원에 도착하면 이날 행사의 하이라이트인 전야제 3마당이 `세계인의 어깨동무'라는 주제로 열린다.

-설렘: 생명의 태동을 의미하는 불춤과 태평성대를 기원하는 태평무로 막을 연다.

-어우름: 클래식과 팝을 어우러지는 대형 콘서트가 80분간 진행된다. 조수미와사카모토 아케미(일본) 등 세계적인 성악가와 , 스웨덴의 재즈 아카펠라 그룹 '리얼그룹', 세네갈의 이스마일로 그룹이 출연한다.

또 한국의 박정현과 브라운아이즈, 일본의 케미스트리와 소웰루 등 4팀으로 구성된 `보이스 오브 코리아/재팬2002'는 월드컵 한일 로컬 타이틀송 '렛스 겟 투게더나우(Let's Get Together Now)'를 부른다.

-어깨동무: 대금 연주, 패션쇼, 불꽃 축제 등 7가지 공연으로 구성된다. 250명의 어린이들이 전야제의 주제인 `어깨동무'를 하고 무대에 나와 세계인의 화합을 다짐하며 마지막 무대에서는 전 출연자와 2002명의 합창단들이 `꿈의 아리랑'을 열창한다.

kskim@yna.co.kr (끝)



(Auto translate)

<World Cup> Main contents of the World Cup eve event

(Seoul = Yonhap News) Special Reporter = The eve of the 2002 Korea-Japan World Cup Football Tournament is held on a special outdoor stage in Nanji Hangang Park in front of the Sangam World Cup Stadium on the night of the 30th.

Here are the details of the main events.

▲World Folk Festival = The'World Folk Festival', in which Korea's human cultural assets and experts in world folk performances participate, will be held in the area of ​​Jamsil Hangang Park 1.7 km from 12 noon to 6 p.m.

-Daedong Madang: Jeonbuk Gisebae Nori, Seoul Yueui Festival, Jeonnam Gonori, traditional dance, etc. with the theme of hope for the success of the World Cup.

-Traditional yard: Daedonggut on the west coast of Gyeonggi Province, performances at Goseong Ogwangdae, Bongsan mask dance, etc.

-Overseas Madang: Folk performances from 11 countries including France, China, Brazil, Japan, and Poland participating in this competition.

-Folk Playground: Null Jump, Swing Jump, Tightrope Jump, Kite Flying, etc.

▲Peace of Peace = More than 250 children from 50 countries participating in the World Peace Children Festival, representatives of separated families from North and South Korea, and Roger Moore, a goodwill ambassador for the UN Children's Fund (UNICEF). Amidst 32 fireworks exploding and 2002 balloons flying, board the'Peace of Peace' and depart from Jamsil Pier.

The ship of peace is decorated with various pictures and flags containing the image of the World Cup, and is escorted by various ships such as motor boats and jet skis.

In line with the fleet parade, paragliding and other aerial shows are held in the sky, and in the Han River Civic Park from Jamsil to Yeouido, a bicycle parade in which ordinary citizens and club members participate.

When the ship of peace arrives at the Yeouido dock, the message of peace is declared and delivered, a prayer for the success of the World Cup, and the World Drum Festival are held.The Yanghwa Bridge has a paper dove of peace and a kite flying in 32 countries around the world, and a dance of life and peace in Seonyudo. , The Harmony Big Book Performance welcomes the peace missions.

▲ Eve Festival = When the ship of peace arrives at Sangam Hangang Park at 8:00 pm, the highlight of the event, the 3rd eve of the event, will be held under the theme of'The Shoulder Companions of the World'.

-Excitement: The curtain is opened with a fire dance meaning the beginning of life and Taepyeongmu to pray for the Taepyeongseongdae.

-Ureum: A large-scale concert that harmonizes classic and pop is held for 80 minutes. World-renowned vocalists such as Sumi Jo and Akemi Sakamoto (Japan), Swedish jazz acapella group'Real Group' and Senegal's Ismailo group will appear.

In addition,'Voice of Korea/Japan 2002', composed of 4 teams including Park Jung-Hyun and Brown Eyes of Korea, Chemistry of Japan, and Sowellu, sings the local title song'Let's Get Together Now'.

-Shoulder Companion: Consists of 7 performances including Daegeum Performance, Fashion Show, and Fireworks Festival. 250 children participated in the theme of the eve of the eve of'Shoulder Dance', pledged for harmony among the world people, and in the final stage, former performers and 2002 choirs sing'Arirang of Dreams'.

kskim@yna.co.kr (End)


🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


MEGJEGYZÉSEK / NOTES:


[020528-001]
jolinwng  
020528 KM - Music Q_Rain vs Switi



Fixed by Harudo11 (Conversion, Yadif, Bitrate, Crop) 

[020528-002]
jolinwng  
020528 JP NHK - BS_Let's Go to Korea

Fixed by Harudo11 (Conversion, Yadif, Bitrate, Crop)


🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧





















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése