Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2002.05.09.

CSÜTÖRTÖK / THURSDAY




MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?



Egyes blogok jeleznek ezen a napon egy SBS Inkigayo fellépést a Bad Guy bemutatásával, de ez téves információ, hiszen az Inkigayo vasárnapi műsor, így nincs is ilyennek nyoma a felvételek között.

Viszont könnyen meglehet, hogy az idők során összekeveredett két műsor neve, és valójában a KMTV Decision Popular Songs 43 c. műsorról van szó, hiszen annak a koreai címében is szerepel az Inkigayo szó (결정 인기가요43). Ha így történt, akkor ezen a napon lehetett a 05.11-én adásba kerülő show felvétele, benne valóban a Bad Guy előadásával, sőt még egy Rainnel készített interjúval is. Ez az egyetlen műsor, mely a környező időszakban nem élő adás volt, és nincs információnk a felvétel dátumáról.




🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A NAP ESEMÉNYEI, HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):

📺B     KBS MUSIC BANK - SHALL WE DANCE EP03 (adás)                         
🎤LB   KBS MUSIC BANK - BAD GUY (adás)     
🎤R     KMTV Decision Popular Songs 43 - Bad Guy (felvétel) ???

            🎥   020509-001 RAIN - Shall We Dance EP03 (KBS Music Bank)
            🎥   020509-002 RAIN - Bad Guy (KBS Music Bank)


#KBSMusicBank   #ShallWeDance   #BadGuy

🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧




KBS MUSIC BANK
KBS 뮤직뱅크


Adás: 20:20


SHALL WE DANCE EP03
쉘위댄스



A mai óra anyaga: Shinhwa - Perfect Man


[020509-001]





💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



KBS MUSIC BANK
KBS 뮤직뱅크


BAD GUY
나쁜남자



[020509-002]















🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


MEGJEGYZÉSEK / NOTES:


[020509-001]
jolinwng    
020509 K - Music Bank_Shall We Dance
Fixed by Harudo11 (Yadif, Bitrate, Crop)


[020509-002]
jolinwng   
020509 K - Music Plus_Bad Guy
Fixed by Harudo11 (Yadif, Bitrate, Crop)
(Megjegyzés: A cím hibás, a műsorok eltérő feliratozási módjából is beazonosítható, hogy ez nem a Music Plus, hanem a Music Bank adása volt.)


🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧
















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése