Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2002.05.25.

SZOMBAT / SATURDAY




MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


Ha a következő információ helytálló, akkor fellépése volt.



🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A NAP ESEMÉNYEI, HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):

🎤LB   SBS - SAMSUNG CARD FREE CONCERTS - SUWON (élő adás)
            !!! Bizonytalan információ !!!

🎤B      KBS MUSIC PLUS - BAD GUY (adás)
📺B      MBC ACHIEVE THE GOAL SATURDAY -
            LONG LIVE LOVE! TEAM 2'S LATEST TRIP TO GUAM (adás)

            🎥   020525-001 RAIN 비 - Bad Guy (KBS Music Plus)
            🎥   020525-002 RAIN 비 - MBC Long Live Love! Team 2’s Latest Trip To Guam EP01



#BadGuy   #KBSMusicPlus   #MBCAchieveTheGoalSaturday   #MBCLongLiveLove           

🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧



SBS - SAMSUNG CARD FREE CONCERTS - SEOUL
SBS - 삼성카드 '자유충전 콘서트'



A WHO.A.U.비▶後我有비 listájában található ez a mai napi esemény, melynek máshol nincs nyoma:

2002/05/25/토 [SBS 라디오] 수원 공개방송 [SBS Radio] Public broadcast
장소 : 수원 밀리오레  Venue: Suwon Migliore
시간 : 7시30분  

Az SBS ingyenes koncertsorozatának újabb állomását jelzi ez a bejegyzés, bővebben az április 27-i bejegyzésben lehet róla olvasni.



💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦




KBS MUSIC PLUS
KBS 뮤직플러스


BAD GUY
나쁜 남자


Adás: 17:00


[020525-001]






💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦




MBC ACHIEVE THE GOAL SATURDAY EP115
목표달성 토요일, 115회


LONG LIVE LOVE! - THE TEAM 2’S LATEST TRIP TO GUAM - EP01
애정만세 - 2기 마지막 괌여행


Adás: 18:00 - 19:40



Az "Achieve The Goal Saturday" (Érd el a szombati célt!) az MBC szombat délutánonkénti műsorfolyamának címe, mely több, különböző műsorblokkból áll. Ezek egyike a 애정만세 (Éljen a szerelem!), amelybe Rain is bekapcsolódott.  Ha jól értem, a műsor alaphelyzete, hogy hírességek (főként fiatal énekesek, színészek) versenyeznek egy nem celebritás hölgy kegyeiért. Ez a felállás messzemenően megfelel a Hamupipőke-hatásnak, melyre a műsor készítői alapoznak, hiszen melyik lány ne álmodott volna arról, hogy egy jóképű híresség szeretne randevúzni vele? Ugyanakkor a műsor januárban véget érő első szériája a hazai közönségtől - szokás szerint - kapott hideget-meleget. Ezúttal azért, mert a nézők szerint az udvarlási folyamat helyzeteit "üzletiesítették" a készítők. Ennek ellenére elindult a második sorozat.

Hogy miként került a Cloudok körében megőrzött felvétel címébe a "Viva Malaysia" megjelölés, azt nem tudtam megfejteni. Az MBC archívumában azonban megtalálhatók az egyes epizódok leírásai, és ennél a résznél világosan az áll, hogy a csapat Guamra utazott, nem pedig Malajziába. A részletben látható is, hogy az Ipan-part egyik üdülőjében zajlott a forgatás, és a sapkák feliratán is Guam neve áll.

Hogy hol is van Guam, ahhoz nekem is segítségül kellett hívnom a Google-térképet, erre keressétek, ha világot látni támadna kedvetek:





Bár az MBC feltöltötte az Achieve The Goal Saturday szinte összes részét a YouTube-ra, valamiért néhány rész hiányzik közülük, sajnos a mai is. (Az MBC Archívumban állítólag megvan, de oda csak szakmai szereplők regisztrálhatnak.) Így a Cloudok videógyűjteményeiben meglévő felvételt tudjuk csak megnézni, amely nagyjából 15 perces, bár a műsor leírása szerint ez a blokk 43 perc körüli volt, tehát a videó vagy egy összevágott változat, vagy ezen a napon összesen ennyi volt látható előzetesként a további részekből.

A szombati műsorfolyam egy másik blokkjának szereplője volt a G.O.D., akik felvezetik ezt a részt, amelynek már egyértelműen az éppen egy hónapja debütált Rain az egyik sztárvendége. A versenytársai: Andy Lee (a Shinhwa tagja), Shim Tae-yoon zenész, Shim Ji-ho színész, Yu Bin és Hwanhee énekes/színész, a hölgy pedig, akinek a kegyeiért folyik a tréfás vetélkedés: Yoon Ju-ryeon.

Rainnek ez volt az első részvétele egy olyan szórakoztató műsorban, melyben az őrültebbnél őrültebb feladatok dominálnak. Az egzotikus helyszín néhány helyi sajátossága bele is épült a csapatok feladataiba. Láttátok már Raint fűszoknyában táncolni? Az össznépi nyári hangoskodás közepén a türelmes nézők megláthatják, hogy kedvencünknek egy előre szaltós vízbe csobbanás sem okozott nagy problémát.


20020525-0001



Említésre érdemes még, hogy Rain először forgatott Park Kyung-rimmel, a rekedtes hangú humorista hölggyel, aki éppen annyira imádni való, mint amennyire ő imádja Raint - hiszen az első percektől fogva az egyik leglelkesebb rajongójára-támogatójára talált Rain a személyében.

Kiegészítés 2020-ból, amikor ez az ismertetés íródik: A koreai wikipédia 목표달성 토요일 szócikkének lábjegyzetében szerepel, hogy a második fordulóban a G.O.D. teljes legénysége a versenyzők között lett volna, de nem így lett. Valamint egyetlen hölgyet vártak az udvarlást fogadó lány szerepére, mégpedig Kim Tae-hee-t, de ez sem így lett. Ezért nem udvarolt Rain a későbbi feleségének már 2002-ben :)



MBC ARCHIVE

Keresőszó: 목표달성 토요일 115회

목표달성 토요일, 115회


- 동거동락 굿바이 스페셜/애정만세 마지막 괌여행

00:00:00
- 타이틀, 하이라이트
00:00:16
- 전CM
00:05:34
- [스타 서바이벌 동거동락] 굿바이 스페셜
- 게임천왕 왕대박상/방석퀴즈
- 동거동락 히스토리
- 유재석. 이범수. 김성수. 박경림. 김정민. 전진. 김상혁
활약상
- 특대박상 바베큐 릴레이
- 동거동락의 인기비결, 왕특대박상 비몽사몽
- 동거동락 신드롬

00:51:17
- [애정만세] 2기 마지막 괌여행

- 앤디, 심태윤, 유빈, 심지호, 환희, 비, 윤주련
- 사랑의 전령사 김진
- 마지막 추억여행 '괌'
. 괌에서의 1:1 데이트 환희

01:33:02
- 뮤직비디오/ 서정훈: 바다에서 태어난 해
01:34:29
- 협조CM
01:34:42
- 후CM




[020525-002]




💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦

(2002.05.18~2002.05.24) 가요 베스트셀러

via Rain In My Heart

1 -  
보아 2집 - NO.1
- 가요 - (주)IKPOP 23,739 27,985 0 51,724

2 -  
임창정 9집 - C.J.2002
- 가요 - WARNER 17,370 22,774 0 40,144

3 -  
플라이 투 더 스카이 3집 - SEA OF LOVE
- 가요 - (주)IKPOP 17,177 15,633 0 32,810

4 -  
티(T) - GEMINI(HIPHOP ALBUM)
- 가요 - (주)IKPOP 12,545 10,036 0 22,581

5 -  
코요태 4집 - 필립(必立)
- 가요 - (주)IKPOP 6,562 6,948 0 13,510

6 -  
베이비 복스(BABY VOX) - 스페셜 음반
- 가요 - (주)도레미레코드 4,246 6,562 0 10,808

7 ↑ +3  
신화 5집 - PERFECT MAN
- 가요 - (주)IKPOP 4,632 5,597 0 10,229

8 ↑ +5  
윤도현 밴드 - 라이브 2집:LIVE IS LIFE
- 가요 - (주)IKPOP 5,211 4,439 0 9,650

9 ↑ +2  
롤러 코스터 3집 - ABSOLUTE
- 가요 - T-EMTERTAINMENT 5,597 3,281 0 8,878

10 ↓ -2  
포지션 5집 - THE ROMANTIST
- 가요 - (주)도레미레코드 3,667 5,018 0 8,685

11 ↓ -4  
2002 대한민국(VA) - MC 성천
- 가요 - (주)도레미레코드 6,948 1,351 0 8,299

12 ↓ -3  
휘성 1집 - LIKE A MOVIE
- 가요 - (주)유니버샬레코드 4,439 3,667 0 8,106

13 ↓ -1  
연가 2집(VA) - 아직 못다한 이야기(표지모델:강수연)
- 가요옴니버스(VA) - (주)도레미레코드 4,825 2,895 0 7,720

14 -  
플래티넘 댄스 7집 - 다가라(표지모델:하지원)
- 가요옴니버스(VA) - (주)IKPOP 2,123 5,018 0 7,141

15 -  
자두(JADU) 2집 - CHANGE YOURSELF
- 가요 - (주)IKPOP 1,737 4,632 0 6,369

16 ↑ +3  
스나이퍼 1집 - SO SNIPER
- 가요 - PONY CANYON KOREA 4,632 1,544 0 6,176

17 ↑ +1  
양동근 1.5집 - DA MA ON THE BLOCK:양동근과 1위후보
- 가요 - (주)도레미레코드 5,597 0 0 5,597

18 ↓ -1  
제이(J) 4집 - DIM THE LIGHTS
- 가요 - (주)서울음반 2,509 2,895 0 5,404

19 ↓ -3  
비 1집 - 나쁜 남자
- 가요 - (주)IKPOP 2,509 2,509 0 5,018


20 ↑ +1  
김정민 5집 - THE GREATEST LOVE SONG 2002
- 가요 - (주)도레미레코드 1,544 3,088 0 4,632


💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦




🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


MEGJEGYZÉSEK / NOTES:


[020525-001]
jolinwng     
020525 K - Music Plus_Bad Guy
Fixed by Harudo11 (Yadif, Bitrate, Crop)

 
[020525-002]
jolinwng  
020525 M - Saturday Viva_Malaysia_01

Fixed by Harudo11 (Yadif, Bitrate, Crop)


🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése