Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2002.06.07.

PÉNTEK / FRIDAY





MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


Nincs információ.



🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A NAP ESEMÉNYEI, HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):

📺B      KMTV SHOW! MUSIC TANK - FLASH RECOMMENCED (INTERVIEW) (adás)
🎤B      KMTV SHOW! MUSIC TANK - BAD GUY (adás)
           
            🎥   020607-001 RAIN 비 - Flash Recommenced - Interview (KMTV Show! Music Tank)
            🎥   020607-002 RAIN 비 - Bad Guy (KMTV Show! Music Tank)
            🎥   020607-003 RAIN 비 - After the performance - Bad Guy (KMTV Show! Music Tank)


#BadGuy   #KMTVShow!MusicTank   #Interview

🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧





KMTV - SHOW! MUSIC TANK
KMTV 쇼 뮤직탱크


Adás: 22:00 - 24:00



KM FLASH RECOMMENCED (Interview)



[020607-001]






BAD GUY
나쁜 남자



[020507-002]






Egy 2006-ban készült televíziós összeállításban is látható ennek a fellépésnek egy pici részlete, utána pedig Rain ránk villantja széles mosolyát :)

Azonban nem biztos, hogy a két felvételrész összekapcsolódik, Rain jelmezének felsőrésze alapján több alkalom is szóba jöhet.




[020507-003]






💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


(2002.05.31~2002.06.06) 가요 베스트셀러

via Rain In My Heart


1 -  
보아 2집 - NO.1
- 가요 - (주)IKPOP 13,510 13,510 0 27,020

2 -  
플라이 투 더 스카이 3집 - SEA OF LOVE
- 가요 - (주)IKPOP 13,510 11,387 0 24,897

3 -  
임창정 9집 - C.J.2002
- 가요 - WARNER 8,299 12,159 0 20,458

4 -  
티(T) - GEMINI(HIPHOP ALBUM)
- 가요 - (주)IKPOP 6,562 8,492 0 15,054

5 -  
휘성 1집 - LIKE A MOVIE
- 가요 - (주)유니버샬레코드 5,983 3,860 0 9,843

6 -  
윤도현 밴드 - 라이브 2집:LIVE IS LIFE
- 가요 - (주)IKPOP 4,825 4,439 0 9,264

7 -  
코요태 4집 - 필립(必立)
- 가요 - (주)IKPOP 4,246 4,632 0 8,878

8 -  
JK 김동욱 1집 - LIFE SENTENCE
- 가요 - (주)서울음반 4,825 3,474 0 8,299

9 -  
베이비 복스(BABY VOX) - 스페셜 음반
- 가요 - (주)도레미레코드 3,281 3,667 0 6,948

10 -  
2002 대한민국(VA) - MC 성천
- 가요 - (주)도레미레코드 3,088 2,702 0 5,790

11 ↑ +1  
양동근 1.5집 - DA MA ON THE BLOCK:양동근과 1위후보
- 가요 - (주)도레미레코드 5,404 0 0 5,404

12 ↑ +3  
케이2(K2) 3.5집 - TIME TO TIME
- 가요 - (주)IKPOP 2,123 3,088 0 5,211

13 ↓ -2  
연가 2집(VA) - 아직 못다한 이야기(표지모델:강수연)
- 가요옴니버스(VA) - (주)도레미레코드 2,123 3,088 0 5,211

14 ↑ +3  
스나이퍼 1집 - SO SNIPER
- 가요 - PONY CANYON KOREA 3,474 1,737 0 5,211

15 ↓ -2  
자두(JADU) 2집 - CHANGE YOURSELF
- 가요 - (주)IKPOP 2,123 3,088 0 5,211

16 ↓ -2  
비 1집 - 나쁜 남자
- 가요 - (주)IKPOP 3,474 1,544 0 5,018


17 ↑ +1  
클론 - THE BEST OF 클론(1996~2000)
- 가요 - (주)IKPOP 3,281 1,737 0 5,018

18 ↓ -2  
2002 FIFA WORLD CUP:KOREA-JAPAN(VA)
- 가요옴니버스(VA) - 소니뮤직(주) 3,281 1,737 0 5,018

19 ↑ +1  
신화 5집 - PERFECT MAN
- 가요 - (주)IKPOP 2,316 2,509 0 4,825

20 ↓ -1  
플래티넘 댄스 7집 - 다가라(표지모델:하지원)
- 가요옴니버스(VA) - (주)IKPOP 2,316 2,316 0 4,632


💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦






🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


MEGJEGYZÉSEK / NOTES:



[020607-001]
jolinwng   
020607 KM - Flash_Rain Interview
Fixed by Harudo11 (Conversion, Yadif, Bitrate, Crop)


[020607-002]
jolinwng   
020607 KM - Show! Music Tank_Bad Guy
Fixed by Harudo11 (Conversion, Yadif, Bitrate, Crop)

 

[020607-003]
Edited by Harudo from
jolinwng
061211 ETN _2006 All Star



🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧
















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése