RAIN 비 n001 [REVIEW]

______________________________

Írta: Harudo11
2015.05.29. 16:41
______________________________

Hogyan lehet egy 2002-ben kiadott popzenei albumról a megjelenését követő 13. évben ismertetőt írni? - ez a kérdés merült fel bennem, amikor arra gondoltam, hogy Rain szakmai-életrajzi blogján mégsem mehetünk el szó nélkül - vagyis inkább bejegyzés nélkül - zenei munkásságának mérföldkövei, az albumok mellett.

Az idő viszont jelentős befolyásoló tényező. A kérészéletű popdalok esetében mindenképpen, hiszen kevés éri és érdemli meg közülük, hogy évek múltán is emlékezzünk rájuk. Ráadásul egy évtized ebben a vonatkozásban már általában kivált egy bizonyos nosztalgikus és elnéző mosolyt is belőlünk, mellyel saját botlásunkat ismerjük be, nyugtázva azt, hogy ez a valami annak idején bizony tetszett nekünk. 

Rain korai albumainak tekintetében felmerül egy újabb érdekesség, ha a magyar hallgatóságra gondolunk. Mivel nagyítóval is alig találnánk olyanokat, akik nem csak néhány évvel ezelőtt szereztek egyáltalán tudomást Rain létezéséről, ezért a bő évtizedes zenék is újdonságként hatottak/hatnak füleinknek, sokaknak még ezekben a napokban is. Ugyanakkor mégsem tudjuk teljesen az újdonság erejével fogadni őket, mert számos egyéb ismeretünk befolyásolja már az egyes dalok primér élményét, olyasmikre gondolok, hogy például mi már azt is tudjuk, hogy a dekád folyamán az egyes dalok milyen pályát futottak be.

De ne tartsanak vissza az aggályok a feladattól: következzék Rain első albumának áttekintése.

Nézzük először a küllemet:

Sajnos nem foghattam valósan kezembe az albumot, így csak virtuálisan forgattam meg a címére találás érdekében. Látható, hogy egy fiatalember képe van rajta, mellette fura felirat: 비 n001. Ebből két dologra asszociálunk: egyrészt, hogy az előadó igen szerény lehet, mert minden különösebb hangzatosságot mellőzve a nevén kívül csak azt közli velünk, hogy ez egy első album, másrészt ez a tény elszántságot is sugall, hiszen ahol van n001, ott minden bizonnyal készen állnak a n002-re is.

A 비 felirat grafikai megoldása rendkívül ötletes és igényes. Nemcsak amiatt, hogy a kalligráfia a koreai tradíciókat, és a szó jelentésének megfelelően a lecsorgó esőt idézi, hanem különösen azért, ahogyan a japán kiadás borítóján látható módon az előadó testének folytatásává, szinte részévé válik. A n001 felirat maga is mint egy lecsöppenő esőcsepp, azt sugallja, hogy érkezik a következő is.

  

Az előadó mozdulata elárulja, hogy táncossal van dolgunk. Az éjfekete, ezüst csillagokkal borított jelmez - mert egyértelműen színpadi ruháról van szó - ünnepélyességet és komorságot előlegez. Csakúgy, mint a kalligráfia, ez a selyem kosztüm is rokonságot tart a tradicionális koreai viselettel, a hanbokkal, annak egy merészen újrafogalmazott, kortárs változata. Mivel maga a fotó is hangsúlyozza, a férfitest kidolgozottsága és szépsége sem kerülheti el a figyelmünket, mely kellően erotikus töltetet ad a látványnak. A fotókönyvben a táncmozdulatokat megörökítő képek a "repülés boldogságát" is kifejezik. Az összképet egyfajta művészi finomság uralja, amely átjárja a fiatalember lényét, és az oldalra vagy lefelé forduló, képből kitekintő arcai mindenhol rejtőzködést sugároznak. Mindez elegendő lenne ahhoz, hogy ha egy bolt polcain találkozunk az ismeretlen előadó albumával, kíváncsian a kosarunkba tegyük azt.

A szerzők listáját áttekintve egyértelmű, hogy előadói albummal állunk szemben, hiszen sem szövegíróként, sem zeneszerzőként itt még nem találkozunk Rain nevével, a dalok túlnyomó többsége JYP, azaz Park Jin-young szerzeménye és szövege. 

De jöjjön a lényeg, hiszen egy korongra leginkább a zenei élményért vagyunk kíváncsiak.

 

1. 우(雨) [Rain / Eső]
Zene: Bae Jin-ryeong

A kezdés eléggé mellbevágó: egy magányos hegedű hangját halljuk, mely kifejezetten komolyzenei dallamot játszik. A hangulat rezignált, és nem is csodálkozunk, hogy szakadni kezd az eső, melynek bámulása közben az eső csorgása összefonódik a hegedű hangjával. Hirtelen el is feledkezünk arról, hogy pop-albumot tettünk a lejátszóba...

2. 악수 [Handshake / Kézfogás]
Dalszöveg/Zene: Park Jin-young

Szinte törés nélkül vezet át az első dalhoz egy kis fémes csilingelés, mely után megszólal az Eső hangja, immár a maga valóságában. Az Aksu / Handshake című dal hangszerelése annyira visszafogott, hogy az előadás acapella érzetét alig zavarja meg. De milyen hangot is hallunk? Meglepően mély fekvésűt, melynek a hangszínében tovább rezeg a felvezető hegedű melankóliája. Levegős, rendkívül intim balladával indít a lemez, mely egy szerelmi szakítás pillanatára koncentrál: ha a fiú elfogadja a lány búcsúzóul nyújtott kézfogását, azzal visszavonhatatlanul beköszönt számára a magányosság is. Ha arra gondolunk, hogy egy pályára lépő előadónak az első pillanatban meg kell ragadnia a közönség figyelmét, akkor tudjuk csak igazán értékelni ennek az indításnak a merészségét - bár pontosan ezt teszi, de különösebb csinnadratta nélkül, bevállalva a nem szokványos megoldások meglepetésének erejét.

3. 나쁜 남자 [Bad Guy / Rossz fiú]
Dalszöveg:Park Jin-young Zene: Park Jin-young/Pang Si-Hyeong

A harmadik szám lefelé ereszkedő hegedű-szólamait, melyek fölött egy lány kétségbeesett prózáját halljuk, a régi bakelitekre jellemző recsegés kíséri. Vagy inkább a filmszalagok sustorgása lehet ez, hiszen a lemez title songjához érkezünk, mely már egy történetet mesél el, ráadásul egy tragikus történetet - amely majd egy zenés videóban nyer megfilmesítést. A hegedűk hangja szinte belezuhan a dal alappulzálását adó fémes akkordok döngésébe, melyek komor feszessége uralja az egész számot. Az előadó tulajdonképpen egy külső monológot mond zenében elbeszélve, amely a kórussal, a valódi, belső gondolatainak közvetítőjével felelget. A lány bevezető könyörgésére később a fiú vallomása felel, és ez a próza egyáltalán nem töri meg a szám egységét, sőt, a hang érzelmi telítettsége révén csak fokozza a feszültséget. Rendkívül szép megoldás, ahogyan az énekhang a szám végén a magasban lebegve marad, miközben visszatér a kezdeti ereszkedő hegedű-dallam - valamiféle nagy űr támad a hallatán.

Az albumot 2002-ben elsőként meghallgatók talán még nem tudtak volna felelni arra a felmerülő kérdésre, hogy miért ez a szám a title song? Mitől Bad Guy (Rossz fiú) az előadó, ha ezt a megjelölést választja pályaindító emblémájaként? Ma már nem nehéz erre válaszolni, hiszen Rain életének az album megjelenését megelőző eseményeivel mindannyian tisztában vagyunk. Ebben a megközelítésben a Bad Guy pontos kifejeződése azoknak az önvádaknak és belső vívódásoknak, melyekkel Rainnek meg kellett küzdenie, és ez a küzdelem nem ért véget egyhamar. A Bad Guy beszélő névként is értelmezhető, és ha konkrétan nem is lehetett akkor még tudni minderről, az előadásmód pontosan tudósított arról, hogy a rossz fiú elkeseredett harcot folytat személyes életének árnyaival. Az album dalai közül ez az első, amelynél felmerül a gyanú, hogy a látszólag szerelmes dal egészen más értelmezési lehetőséget is rejt.

4. 나 [Me / Én]
Dalszöveg / Zene: Park Jin-young

A Bad Guy utáni fájdalmas ürességbe hasít bele egy furcsa, szintetizátorral generált hang, és máris az eddigiektől teljesen eltérő hangzásvilágba csöppenünk. A domináns énekhang mellett szinte csak vokált hallunk, mivel a zenei kíséret leginkább csak hanghatásokként írható le - de milyen hanghatásokként! Ha a generált hangok játszóterére beszabadulva teljesen kiélnénk kísérletező kedvünket, akkor sem találnánk rá az összes itt elszabaduló felhörgő, elfütyülő és tovaguruló hangra. Amelyek viszont mind megtalálják a helyüket egy rendkívül feszes ritmusképletben, mely mindvégig ott lüktet a szám alatt. Az ének valahol a rap és az énekbeszéd félútján található. A dal címe Na (Én), és ehhez híven egy hitvallás a célok elérése iránti elszántságról, a félelmekkel való leszámolásról. A Na egésze egy erőteljesen megfegyelmezett hang- és ritmusorgia, mely tökéletesen szolgálja a debütáló fiatalember elhivatottságának és a jövő kapcsán érzett minden izgalmának eksztatikus kifejezését.
5. 익숙치 않아서 [I Can't Get Used To It / Nem tudom megszokni]
Dalszöveg Zene: Park Jin-young

A Kézfogást is bevezető varázsos csilingelés ismét visszavezet bennünket a "valóságba". A Nem tudom megszokni (I Can't Get Used To It) balladáját zongoradallam vezeti fel, mely szimfonikus zenekari kísérettel egészül ki. A nagyívű, vonósokban gazdag hangszerelés fölött - amit néha talán kissé dagályosnak is érezhetünk, annak ellenére, hogy időnként csak a dob kopogására koncentrál - egy megindítóan szép énekes előadást hallhatunk. A dallam egyszerűsége és tisztasága különös módon telítődik azzal az érzelmi feszültséggel, amely az énekhangból fakad. A szeretett lény elvesztése miatti visszavonhatatlan magány megszokhatatlanságának megvallása nagyon bensőségesen indul, ahogyan az ember saját magának is alig meri megfogalmazni ezeket az érzéseit, és innen tágul egyetemessé, amelybe már minden hallgató beleérezheti a saját fájdalmát. A nagyzenekari hangszerelés ezzel nyeri el értelmét, mert valóban drámai hangzással festi alá az érzés tragikumát. Rain ezt az első olvasatban szintén szerelmes balladának látszó dalt az édesanyjának ajánlotta, akit megrázó körülmények között veszített el a pályakezdése előtt két évvel. Édesanyja soha nem tudhatta meg, hogy a fia Rainként énekes lett, és ezzel valóra váltotta az anyai vágyakat is. Ennek a ténynek minden fájdalma ott remeg az előadásban, Rain hangjának mély és mégis felfénylő árnyalataiban.

6. Baby Baby
Dalszöveg: Park Jin-young Zene: Park Jin-young / Baek Jin-ryeong

Ha attól tartanánk, hogy az album valamiféle önsajnálatba csúszó vallomássorozattá válik, akkor a Baby, Baby hamar túllendít ezen az aggodalmon. Játékos gitárfutamok vezetik be a dalt, amely szinkópás ritmusaival csupa izgalom, de a szívnek jólesőbb fajtából. A szerelmi tematika most valóban az, aminek látszik: a fiú azon tipródik, hogy a  lány elhagyja, mert nem fogadja el a bocsánatkérését valami apróbb botlás miatt. Az egész dal egy aggódással teli meggyőzési kísérlet, és nem hisszük, hogy a Rain által mérhetetlenül kedvesen előadott kérelemnek lenne hölgy, aki ellen tudna állni. A vibráló akusztikus gitár-ének párbeszédből az ismét "beszélő" vokálokkal a lemez talán legváltozatosabb, vibráló, alapvetően nagyon vidám dala született.

  
7. 안녕이란 말 대신 [Instead of Saying Goodbye / Búcsúzás helyett]
Dalszöveg / Zene: Park Jin-young

Ám innen is van hová továbblépni, mert Rain még nem mutatta meg nekünk zenei világának minden szegmensét. Kicsit rejtegette is eddig azt a műfajt, ami felé valójában vonzódik, ám most megérkezünk az utcára, a hip hop világába. Még ugyan elég óvatos lépést teszünk, az Instead of Saying Goodbye (Elköszönés helyett) olyan, mintha egymásba toltuk volna az előző szám játékosságát a Na őrült hangzásaival - az eredmény egy tréfás, kedves és ötletes dal lett, amelyben az utcai rapperek mutogató kezeinek integetését érezzük, de a feeling annak ellenére, hogy már megint a szakítás témája körül bolyongunk, nem fájdalmas, hanem az "essünk túl rajta, ha majd elkerülhetetlen lesz, de most inkább mosolyogj rám" lazább túlélési lehetőségét nyújtja. El ne feledjük: Rain nemcsak énekel, hanem rappel is a dalban, mégpedig meglehetősen élvezetes, feszes szövegmondással. Ugyanakkor ez az a szám is, ami alatt már nagyon nehéz ülve maradni, a lábak mozgást kívánnak. 

8. 너처럼 [Like You / Mint te]
Dalszöveg/Zene: Bada / Bang Si-hyeon

Az album elejétől bejárt ív elég lendületes, talán nem is árt egy kicsit megpihenni - nos ezt a következő szám meg is teszi. A Like You (Mint te) című duettet halljuk, melyben Rain partnere Bada, és annak ellenére, hogy nagyon szépen válaszolgatnak egymásnak a dalban, és az éneklésbeli összhang nem is hagy maga után semmi kívánnivalót, a szám valamiért mégsem az igazi. Talán a kissé mesterkélt élethelyzet és direkt mondandó miatt (a szerelem örök, ha már nem is vagyunk együtt), de ezt az előadók még jól áthidalják, mert ki tudják fejezni ennek az érzelmi helyzetnek az ambivalenciáját, de azzal már ők sem tudnak semmit kezdeni, hogy a kíséret tolakodóan ráül az énekre, és így nem a feszültség izgalmát szolgálja, hanem egy idő után számomra inkább zavaróvá válik, ráadásul ez a dal talán kissé túl hosszú is.

9. 나론 안되니 [Am I Not Good Enough? / Nem vagyok elég jó?]
Dalszöveg: Park Jin-young/Hu Ni-hoon Zene: Park Jin-young/Bang Si-hyeon

A következő szám viszont kárpótol mindezért, mert az album egy igazán érdekes darabja következik. Az Am I Not Good Enough? (Én nem vagyok elég jó?) című számban maradunk a rapnél, és most elég izgalmas megközelítésből boncolgatjuk a férfi-nő problematikát: a férfi kívánna állandóságot, a nőt pedig a partnerek változatossága gyönyörködteti. A dal egy párbeszéd a helyzetet nehezen viselő férfi és a magyarázkodó nő között, melynek feszültségét az elektro-zenei kíséret hangzásai kiválóan fejezik ki. A férfi Rain megjelenítésében ezúttal rendkívül méltatlankodva, és ennek megfelelően erőteljes maszkulin jelenléttel és hangon szólal meg, a nőt pedig a vokál képviseli. Valódi csemege, amint először halljuk ezt a különleges, Rainre jellemző előadásmódot, mely azzal együtt, hogy teljes zenei élményt is nyújt,  komoly színészi eszköztárat mozgósít. A párbeszédbe mások is beleszólnak, és a rapperek rendesen fel is pörgetik a számot. Remek, különleges darab.

10. 왜 [Why / Miért?]
Dalszöveg: Park Jin-young/Kim Ki-jeong Zene: Park Jin-young 

Ahogyan a szakítás is sokféle lehet, úgy ennek zenei kifejezése is ezerféle, most a Why-ban (Miért) elérkezünk a kétségbeesett tiltakozáshoz, amikor a rémület minden erejével vetjük latba meggyőzési képességünket, hogy szerelmünket rábírjuk döntése újragondolására. A szám zaklatott, Rain hosszú, de különlegesen töredezett bravúros rap-futammal indít, az éneklés is csupa méltatlankodás, ellenkezés, vitatkozás és rábeszélés - csak drukkolni tudunk, hogy kétségbeesett hősünk végül sikerrel járjon.


11. What's Love
Dalszöveg: Park Jin-young / Danny Ahn Zene: Danny Ahn

Nem tudjuk, hogy így lett-e, mert az utolsó szám, a What's love (Mi a szerelem) a szerelem valódi természetét, pontosabban mulandóságát és csalárdságát boncolgatja, és ebbe most beszáll egy teljes rap-csapat Rain mellett, Danny, Lexy, Byul és maga JYP. Jól elbeszélgetnek a témáról egy felszínen simán gördülő zenei téma segítségével, melyet áttörnek az egyes előadók rap-szövegei. A kiválóan eltalált ritmikus szövegmondás mindig nagy élmény, a rap ebben jó esetben magasiskolát kínál, amelyet a koreai nyelv lehetőségei a végletekig tudnak fokozni. Rain rapszövege ebben a számban maga a tömény élvezet: rövid, de sötét, pereg és leterít, mint egy géppuska sortüze, és ezt csak még különlegesebbé teszi a mély hangszín.

Az album végére fényévnyi messzeségűnek tűnik az indító magányos hegedű hangja. Gazdag zenei utazásnak érkeztünk a végére, amelynek során Rain fel tudta villantani sokszínűségét, zenei kifejezőképességének árnyaltságát, valamint azt, hogy számos zenei műfajban mozog otthonosan. Azt biztosan tudni lehetett, hogy Rain mély, kissé karcos, ám bármikor felragyogni képes hangjával egyértelműen gazdagodott a zenei paletta, és nagy bizakodással lehetett tekinteni a még nem is húszéves fiatalember további fejlődése, érése, gazdagodása elé.

A  비 n001, közkeletűbb nevén a Bad Guy mindent összevetve komoly pályaindító teljesítmény. Ma már azt is tudjuk, hogy bár a pop illékony műfaj, dalainak jó részén egyszerűen nem fogott az idő, a színpadon most is ugyanolyan erővel hatnak, mint bemutatásuk pillanatában.