Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2001.12.29.

SZOMBAT / SATURDAY




MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


Háttértáncosként lépett fel JYP mellett a Music Camp élő adásában.



🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧

A NAP ESEMÉNYEI, HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):

🎤LB   MBC LIVE MUSIC CAMP - PARK JIN-YOUNG: SWING BABY + I HAVE A    
           GIRLFRIEND

           🎥   011129-001 RAIN 비 as backup dancer - JYP_Swing Baby+I Have A Girlfriend 
                   (MBC Music Camp)
           🎥   011129-002 MBC Live Music Camp
           📸   20011229-0001 GIF

#BackupDancer   #JYP   #MBCMusicCamp   #Trainee

🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


Vajon kinek támadhatott az a remek ötlete, hogy télvíz idején fedetlen színpadot építsen? Nagyon nem dicsérném meg érte, mert a táncosokat a jeges rémület kerülgethette, hiszen a havas színpadon megcsúszott mindegyikük. A Swing Baby így egészen érdekes akrobatikai elemekkel gazdagodott, Rain is bemutatott egy egyensúlyozási gyakorlatot, a lányok pedig, akiknek egy szál nyári ruhában kellett fellépniük, foggal-körömmel kapaszkodtak a párjukba. :) Ám ha azt hitte JYP, hogy ezzel megúszta a nehezét, akkor tévedett. Az I Have A Girlfriend elején még egyetlen tánclépést sem tett, és máris sikerült talajt fognia - ezt az emlékezetes pillanatot a szereplők tiszteletteljes kuncogásokkal kísérve az évek során később többször is felidézték. A helyszínen viszont el sem mosolyodtak, annyira a talpon maradásra koncentráltak. A szteppelésnél már alig merünk a képernyőre nézni, de ott talán más lehetett a burkolat, és így szerencsére mindenki épségben megúszta az MBC Music Campjét, de azt hiszem, hogy ezután téli táborozásról többet hallani sem akartak.



MBC LIVE MUSIC CAMP
MBC 생방송 음악캠프

PARK JIN-YOUNG - SWING BABY + I HAVE A GIRLFRIEND (háttértáncos / backup dancer)
박진영 - Swing Baby, 난 여자가 있는데




A YouTube-on két részletben látható JYP fellépése, az Indavideón összefűzve:



[011229-001]




[011229-002]






A Music Camp teljes adása itt nézhető meg:



[011229-003]






20011229-0001











🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


MEGJEGYZÉSEK / NOTES:


[011229-001]
MBCkpop
Park Jin-young - I have a girlfriend, 박진영 - 난 여자가 있는데, Music Camp 20011229

[011229-002]
MBCkpop
Park Jin-young - Swing baby, 박진영 - 스윙 베이비, Music Camp 20011229

[011229-003]
韩流资料库
MBC【群星全场】Music Camp.EP123.SES/洪京民/金钟国/CAN/李宰镇/张娜拉/god/安七炫/朴振荣/文熙俊.20011229

20011229-0001 by Harudo11

🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧





















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése