Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2002.12.12.




FELTÖLTÉS ALATT




021212 KBS 뮤직뱅크_MC


via ㆀR.U.rainㆀ[알유레인]
2002/12/12/목

[KBS 2TV] 뮤직뱅크 방송
시간 : 7시~8시



via jolinwng
021212 K - Music Bank_MC
FLV





💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦




RAIN'S HOMEPAGE



오빠가 공식홈에 좀전에 남기신글∧∧+

via ㆀR.U.rainㆀ[알유레인]

비입니다. 2002/12/11 운영자

안녕하세요, 여러분, 비입니다.
여러분들께서 이렇게 많은 관심과 사랑을 보내주셔서 감사합니다.
사실 이렇게 많은 분들께서 좋아해주시리라고는 생각도 못했는데...
정말 감사드리구요,
여러분, 감기 조심하세요, 전 요즘 심하게는 아니지만 조금씩
감기가 올 분위기예요, 그래서 팬이 주신 생강차를 꼭 챙겨먹고 있습니다.
여러분들도 미리미리 감기에 대비하여 비타민이나 유자차, 생강차같은것을
챙겨드세요, 아셨죠?
전 영화준비작업에 조금은 바쁘답니다. 정식으로 극진가라대 무술을 배우고 있습니다. 부산에서 배우고, 내년에는 일본에가서 정식으로 배운답니다. ^^
영화 많이 기대하고 계신 팬 여러분들을 위해서 열심히 노력하고 있으니까요
많은 관심 부탁드릴꼐요,

참, 지난번 시상식때 너무 경황이 없어서 구름 팬 여러분들에 대한 감사의 말씀을 잊었어요, 정말 너무너무 죄송합니다. 많이 서운하셨죠?
제가 좀 그래요, 이렇게 힘들고 어려울때 가장 많이 도움을 주신 분들이
바로 구름 팬 여러분들인데 말이예요, 정말 이 죄송한 마음을 어찌 전해야될지..
이해해 주시기 바랍니다.

앞으로 구름 팬 여러분들을 위해서 절대 부끄럽지 않은 모습으로
늘 한결같은 모습으로 팬 여러분과 함께 커 나아갈것을 약속드릴께요
여러분, 건강하시구요, 항상 행복하시기 바랍니다.
구름 팬 여러분. 사랑합니다.

--------비가.......---------------


펌출처:【forrainㅡ>ㆀR.U.rainⅱㆀ】



💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



12/11 '명예의 전당' 오빠 나오셨다죠.. ^-^
via ㆀR.U.rainㆀ[알유레인]


12/11 어제 저녁에 오빠 나오셨다죠..

'창사 41주년 특별기획 MBC 2002 명예의 전당'

거기서 오빠가 1:10분쯤에 나오세효..

자우림 노래 끝난뒤에효.

오빠능 노래는 안하시고 춤만 추셨어효..

보시려면 MBC 편성표에서 왼쪽을 보면 특집방송 있거든효..

특집방송중에서 '명예의 전당'있어효..

그럼 다시보기 하실 수 있답니다.. ^-^


💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦
































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése