Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2002.11.30.



FELTÖLTÉS ALATT



021130 KMTV 쇼!뮤직탱크_아듀 스페셜_안녕이란 말대신(Winter Blue Mix-Live)
021130 KBS 뮤직플러스_안녕이란 말대신
021130 KBS 희망 2003 이웃돕기_악수(Live)
라디오
021130 MBC 표준FM_이수영의 감성시대


ㆀR.U.rainㆀ[알유레인]  
2002/11/30/토

[MBC 95.9] 이수영의 감성시대 방송
시간 : 00:00~2:00

명동 행사
시간: 3:00

[KBS 2TV] 뮤직플러스 방송
시간 : 5시


💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


via jolinwng
021130 KM - Show! Music Tank_Inst.of Say Goodbye
FLV




💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


via maruborarain2
Rain 021130 Music Plus Winter Blue Mix Goodbye remix


via hung vincet
021130 KBS Music Plus Instead of Saying Goodbye remix






💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


via maruborarain2
Rain 021130 K Hope 2003 the next helping_HandShake






💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


RAIN'S HOMEPAGE


"구름" 2기 팬클럽 모집기간에 대한 의견을 묻고 싶습니다!! (공식홈)
via ㆀR.U.rainㆀ[알유레인]    

"구름" 2기 팬클럽 모집기간에 대한 의견을 묻고 싶습니다!!

안녕하세요. 구름 담당자 입니다.

그동안 "구름" 1기 팬클럽 회원들
대단히 감사합니다.
가장 힘들고 어려웠던 시간에
"구름" 팬 여러분들이 함께
하였기에 지금의 비가 있다는것
더더욱 잘 아실거예요.

지금의 비를 최고의 스타로
이끌어준 "구름" 1기 팬클럽
여러분과 같이 뜻을 모아
가족같은 분위기를 이어갈수있는
"구름" 2기 팬클럽 회원을
모집하려 하는데

모집 기간에 대한 소중한
여러분들의 의견을 묻고자 합니다.

아래로 클릭하시면 참여하실수있으니
많은 분들의 참여 부탁드립니다.

2기 팬클럽 모집은?
http://rain.jype.com/event/
(공식홈에서 퍼왔답니다~)


💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



2002 m-net 뮤직비디오 페스티벌 '최대의 음악행사'

via ㆀR.U.rainㆀ[알유레인]


초미니스커트를 입고 야릇한 댄스를 선보이는 이수영.
 
국내 최대의 음악행사인 '2002 m·net 뮤직비디오 페스티벌'이 29일 서울 광진구 리틀엔젤스 예술회관에서 성황리에 펼쳐졌다.
 
22개 부문별 올해 최고의 뮤직비디오상을 뽑는 이 행사에는 이수영 보아 비 조PD 성시경 신승훈 SES 신화 왁스 윤도현 쥬얼리 YTC 신해철 싸이 하리수 장나라 등 40여개팀의 초특급 인기가수와 강병규 손태영 남희석 김국진 등 30여명의 인기탤런트가 참석, 후끈한 열기를 보여줬다.
 
이날 보아는 'No 1'으로 최고인기 뮤직비디오상과 댄스 부문상 등 2관왕을 받았으며, 장나라도 모바일인기상과 여자솔로 부문 등 2관왕을 차지하는 기염을 토했다.
 
또 최우수작품상은 조PD의 에 돌아갔으며, 심사위원특별상은 신승훈의 <사랑해도 헤어질 수 있다면>에 주어졌다.
 
스타들의 화려한 입장이 돋보인 레드카펫 행사에 이어 신동엽과 김정은의 사회로 진행된 이날 본행사에는 싸이와 신해철이 최근 발표한 프로젝트 '붉은 함성 2002' 합동 공연, 이수영 하리수 조PD의 힙합 댄스무대, 리치 ★비★휘성의 R&B 무대 등 다채로운 이벤트가 펼쳐졌다.
 
특히 싸이는 이날 무대에서 모형 장갑차를 부수며 최근 일고 있는 '여중생 장갑차 사건'과 관련해 강한 메시지를 전달해 주목을 끌었고, 록 부문 수상자 트랜스픽션도 조의를 뜻하는 완장을 착용해 이목을 집중시켰다. 또한 발라드 가수 이수영은 파격적인 초미니스커트를 입고 하리수 조PD와 신나는 합동 댄스 무대를 펼쳐 관객들의 환호를 받았다.

2002.11.30 굿데이/강수진 기자



💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése