Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2002.10.15.



FELTÖLTÉS ALATT


021015 SBS 시트콤 오렌지 63회
021015 MNET SRAR VJ SHOW_둘째날 핸드폰 공개
021015 KMTV M4U_VJ



2002/10/15/화

[KBS TV] 해피 투게더 녹화
시간 : 오후 3시
코너 : 쟁반 노래방



💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦




[021015-001]
jolinwng





💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



[021015-002]
jolinwng
FLV




💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


[공식홈] 02' 10/15 JYP Entertainment에서 Remix 음반이 나온다면?





2002-10-15


JYP Entertainment에서 Remix 음반이 나온다면?

안녕하세요.
이번엔 여러분들께 JYP Entertainment에서
소속 가수들의 노래들 중, 그간 방송에서만
들을 수 있었을 뿐 시중에서는 구입할 수
없었던 방송용 Remix와 타이틀 곡은 아니었지만
팬 여러분들의 사랑을 가장 많이 받았던 곡들을
새로운 느낌으로 편곡한 Remix들만을 모아서
기존의 Remix 음반들과는 차원이 다른
JYP Entertainment만의 독특한 Remix 음반을
준비하려고 합니다.


이에 따라 다음과 같은 설문조사를 실시하오니
여러분들의 많은 참여 부탁드립니다.

Fotók hiányoznak



💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



국민일보




[케이블 하이라이트] 스타 VJ쇼(m·net)

기사입력2002.10.15 오후 4:34


△스타 VJ쇼(m·net·낮12시) 파워풀한 춤과 귀여운 미소로 여성팬들로부터 많은 사랑을 받고 있는 비가 VJ로 변신한다. ‘Shall We Dance?’ 코너를 통해 ‘나쁜 남자’ ‘안녕이란 말 대신’ 등 노래와 함께 율동을 선사하고 춤을 잘 추는 비결도 알려준다. 또한 감명 깊게 본 영화,좋아하는 음악 등을 소개하고 첫사랑의 추억도 공개한다.



💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése