Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2008.12.01.



FELTÖLTÉS ALATT


2008.12.01[뉴스엔]비 ‘온리유’ 연습 동영상 UCC 공개 ‘파워풀 섹시미 발산’

[뉴스엔 김형우 기자]


가수 비(Rain, 본명 정지훈) 가 UCC를 통해 파워풀한 섹시미를 발산했다.

비의 소속사 제이튠엔터테인먼트는 비가 컴백을 앞두고 촬영한 ‘온리 유’안무 연습 장면을 인터넷 포털 사이트 싸이월드( http://video.cy world.com/204414843 )를 통해 공개했다.

이번에 공개된 영상은 5집 컴백을 앞두고 내부 시사를 위해 연습실에서 촬영한 것으로 절도 있는 안무와 함께 조각 근육의 파워풀한 섹시미가 느껴진다.

UCC는 공개되자마자 조회수가 급증하며 네티즌들 사이에서 화제의 영상으로 떠오르고 있다.

이번 5집 앨범 활동에 대해 국내와 아시아 팬들을 위한 서비스 차원의 활동으로‘축제를 즐기러 왔다'고 밝혀 왔던 비는 향후에도 UCC를 통해 팬들에게 큰 즐거움을 선사할 예정이다.

http://www.newsen.com/news_view.php?uid=200812011413231002



💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=14941&page=541&searchType=title&searchStr=
hongtha


2008.12.01 전격 공개 Rain Only You 탄생비화

Rain의 후속곡 Only U의 탄생비화를 공개합니다.

본 동영상은 Rain 5th의 수록곡이며,

현재 후속곡으로 활동하고 있는 Only U라는 곡의 안무 동영상으로써,

앨범 출시 이전에 촬영된 영상입니다.

본 영상은 5집 발매 이전, 내부 시사용으로만 만든

영상으로 음악녹음 이후, 안무를 만들고 내부 시사를 하는 단계의

영상입니다.

아주 더운 여름날 지하 연습실에서 본인의 앨범을 위해

노력하는 정지훈의 모습을 보실수 있을 것입니다.

http://video.cyworld.com/204414843

💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=14942&page=540&searchType=title&searchStr=
hongtha


2008.12.01[newsen]Rain revealed "Only You" song's practice video through UCC


Rain revealed "Only You" song's pracice video through UCC and radiated his powerful sexy beauty.

JTune, Rain's agency, revealed "Only You" song's practice video to have been shot before his comeback through Cyworld.

This revealed video was shot for trying out the inner appraisal with his 5th comeback ahead, it feels as if sexual beauty of his clear-cut muscular with the restrained performance.

Scarecely had it been revealed when inquiry numbers jumped up, it is being talked about.

Rain, who has made his position clear that he came back to enjoy a festival as part of the service for Asia's fans, is expected to continue to give his fans the pleasant presents through UCC.


Credit to Newsen
Translation by rain bird @ rain-eu



















































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése