Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2009.03.13.



FELTÖLTÉS ALATT

 



KBS GLOBAL

"Rain's Canceled Concert Cost $1.5 Mln"

[2009-03-13]


Claim by firm who purchased rights to Rain's Hawaii concert during a US trial

In a Wednesday trial at a Hawaii court, President Lee Seung-su of Click Entertainment, who is battling in court with the singer, said a Rain concert that was canceled cost his company $1.5 million.

He cited damage both financially and in regards to reputation, but that Rain and his aides did not apologize even once, calling such an attitude embarrassing and dishonest.

Click purchased the copyright to the concert slated for June 2007 and argues that Rain and his former agency JYP canceled the show just one month before the concert date, taking $500,000 in copyright fees. Click filed a suit in Hawaii requesting $40 million in compensation.

In the Wednesday trial, a Click spokesman said, "Rain and his 90 group members didn't properly file for a visa, meaning they had no intent to perform in Hawaii. Rain took issue with the stage facility, but the stage set met all requirements stated in the contract."

Lawyers for Rain and JYP said, "Click signed a deal not with us but with Revolution Entertainment, which owned the copyright to the concert. The suit should not target us." During Rain's world tour, JYP sold the right to Rain's North America concerts to Revolution.

Rain's attorney said, "The stage facility didn't live up to the level of Rain's performance. He needed huge LED backdrop lights, a waterfall, fireworks, a protruding stage and five elevators. Rain is a fine singer but he needs the appropriate props."

The Hawaii concert to be held at Aloha Stadium was planned as the first leg of the "Rain's Coming" North America tour. It was canceled abruptly just days before the even, to the disappointment of Rain's Hawaiian fans.








http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=15584&page=498&searchType=title&searchStr=
Zarifah

[Mar-13-2009]Rain's dance battle part in 'the Colbert Report' is selected as one of the
good scenes.


Singer Rain part, the dance battle scene in popular comedy program 'The Colbert Report' in America, has been selected one of the best scenes
'The Colbert Report', Steven Colbert's TV show, has been well known to the country with the parody such as Rain's hit song 'Run away the sun'.
America entertainment website, 'popeater.com' selected the best reacted 10 scenes and introduced to the netizens. The scene that Colbert had given a dance battle to Rain, took the 10th in the ranking.
Last April, Steven Colbert offered Rain a dance battle saying he should have beaten Rain in the internet ranking of "the most influential 100 people", in a few weks, Rain actually accepted the offer through appearing in Colbert's show.
At that time, Rain worked in perfect harmony with Colbert by his unaffected comic acting and made the American audiences a present of laughter.


credit to Seoul News
Brief translation by rain bird@Rain-Eu
























































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése