Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2009.02.21.



FELTÖLTÉS ALATT




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=15498&page=503&searchType=title&searchStr=
Zarifah

02.20.09 Rain’s Interview in InStyle Magazine March Issue






[in Pic] Casting manager, Rain, photographer from left

The reason of my life is that my close associates’ action becomes to be open and aboveboard
because of me, therefore I must work harder. They are just the motive power of my life.
- from Rain interview in the magazine.


Shooting Rain in Samcheongdomg street at the weekend would be like making war,
but I was very pleased that I could take pictures of Rain’s good looks.
-by photographer “Jo Se-Hyun” in the magazine.


Brief translation by rain bird@rain-eu // soompi // sixtofive1982.com







http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=15499&page=503&searchType=title&searchStr=
hongtha

[비구름]'부위별 최고 남자 연예인’에 비느님

JK성형외과, 상담자 2236명 대상 ‘부위별 최고 남자 연예인’ 설문
ㅇ표 본 수 : 성형외과 상담자 2236명 (오프 1012명, 온라인 상담 1224명)
ㅇ조사기간: 2008년 9월~10월말 (2달)

얼굴형   : 1위  비      (39.4%, 880명)
              2위  장동건(20.2%, 451명)
              3위  장근석(17.8%, 398명)
              4위  조인성(11.2%, 251명)
              5위  강동원(  4.4%,  99명)
              6위  정일우(  2.6%,  59명)  

눈         : 1위 송승헌(44.8%, 1002명)
              2위 장동건(24.2%, 542명)
              3위 소지섭(14.1%, 316명)
              4위 원빈   ( 5.1%,  115명)
              5위 강동원( 5.0%,  111명)
              6위 김현중( 3.8%,   84명)  

코         : 1위 조인성(37.7%, 842명)
              2위 소지섭(27.3%, 611명)
              3위 장동건(19.6%, 439명)
              4위 정우성( 6.7%,  150명)
              5위 이동욱( 5.5%,  123명)
              6위 이병헌( 2.0%,   45명)
몸짱     :  1위 비      (34.8%, 779명)
               2위 권상우(31.7%, 708명)
               3위 소지섭(12.5%, 280명)
               4위 배용준( 8.5%, 191명)
               5위 이정재( 6.3%, 140명)
               6위 송승헌( 4.8%, 108명)

미남     :   1위 장동건(55.1%, 1231명)
                2위 조인성(20.2%, 451명)
                3위 정우성(10.5%, 235명)
                4위 배용준( 5.5%, 124명)
                5위 원 빈  ( 4.4%,   98명)
                6위 주진모( 3.4%,   77명)
V라인 얼굴형 - 비 (39.4%, 880명)


눈 - 송승헌 (44.8%, 1002명)
 코 - 조인성 (37.7%, 842명)
 몸짱 - 비 34.8%(779명)
미남 - 장동건 (55.1%, 1231명)


 credit: daum




[비구름] 현재 핫 스타들의 광고 개런티로 알아본 그들의 가치 hongtha

credit: daum




















































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése