Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2009.05.29.



FELTÖLTÉS ALATT


http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=15880&page=478&searchType=title&searchStr=
hongtha

2009.05.29 [한국일보]화제의 '여자 비' 7월 대공개.
‘여자 비’를 잡아라.

가수 비가 발굴해 데뷔를 앞두고 있는 신인 가수에 대한 관심이 뜨겁다. 이 신인 가수는 데뷔 무대를 7월로 예정하고 있다. 세상에 공개되기까지 2개월 가량 남았다. 하지만 ‘여자 비’의 상품성을 먼저 알아본 관련 업계의 러브콜은 계속 되고 있다.

소속사인 제이튠엔터테인먼트 측은 “비 못지 않은 춤 실력을 갖춘 여성 가수라는 점이 업계의 관심을 끌고 있다. 톱스타와 대형 신인의 만남을 대규모 프로모션과 결합하자는 각종 제안이 이어지고 있다. 두 사람의 스타성이 시너지를 낼 수 있는 방안을 모색 중이다”고 말했다.

‘여자 비’로 불리는 이 신인 가수는 비가 지난해 발탁했다. 올해 고교 1학년에 재학 중이며 타고난 리듬감각에서 나오는 힘있는 춤으로 단박에 오디션을 통과했다. 비가 그만의 노하우로 춤과 노래 등을 훈련시켜서 데뷔시키는 첫번째 가수이다. ‘여자 비’는 비가 작곡에 참여한 데뷔곡의 녹음을 마쳤다. 안무 구상도 비의 손으로 완성됐다.

비 측은 “남은 2개월 동안 춤과 노래를 최대치로 끌어올릴 계획이다. 비와 함께 무대에 나설지는 아직 결정되지 않았지만 긍정적으로 검토하고 있다”고 말했다.
http://news.naver.com/main/read.nhn?mode=LSD&mid=sec&sid1=106&oid=038&aid=0002012621




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=15881&page=478&searchType=title&searchStr=
Zarifah

[May-29-2009]The newface in the news will extensively be revealed in July.

The new female singer with her debut ahead off, who was selected by Rain, has been spotlighted.
This new singer'll make her debut in the musical world in July, and the business concerned which has already recognized her marketable talent has kept to give her love calls without a break.
J.Tune entertainment expressed, "They are attracted in that she is not inferior to Rain in dancing, they are pouring out various proposals to combine a mega promotion with a meeting between the top star and the outstanding newcomer, and seeking to come into synergy force caused by both their personalities as stars."
This newface, who has been named as Female Rain, was selected by Rain last year and passed the audition without delay due to her inborn talent of dancing.
The newface, who has taken special training in singing and dancing through his own know-how, is the first singer to make her debut by a strong base of Rain.
She recently got through making a recording of her debut song, and Rain participated in the musical and dance composition for her.

According to Rain's side, "Rain plans to raise her dance and song ability to the maximum value for 2 months left, and he has not decided to appear on the same stage with her, but under consideration affirmatively."


credit to Daily Hankook.
Brief translation by rain bird@Rain-EU

_____________________________________________________________________________________________

행운을 새로운 예술가 JTUNE 좋은!!
Wishing Rain and his new debut all the Best! May she succeed in her career
Aja aja Fighting!!! ^_____^




























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése