Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2009.04.22.


FELTÖLTÉS ALATT




네이버





비, 상반기 亞지역서 활발한 해외활동    동아 일보
 
 
 
 
http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=15742&page=487&searchType=title&searchStr=
카라의창
 
[한국일보] 피부 꽃미남 '스타 5국지' 중 
 
 


피부 꽃미남 '스타 5국지'



http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=15743&page=487&searchType=title&searchStr=
Zarifah

[Apr-22-2009]The period of the Flower Boys having perfect skin.

Rain part :


Singer and actor Rain has rushed into the cosmetics business world with a will, leaving for Brisbane, Australia, for shooting Nature Republic CF on the 19th.
It is known that this CF will put into what man's skin is also beautiful against the Nature of Australia.
A person from the advertisement business world expressed, "The male big stars have continuously been selected as models in the cosmetics market that has been regarded as the territory of woman's own. Through Rain's joining, it is expected that handsome male stars such as 'Lee Min-Ho', 'Kim Bum', 'Lee Joon-Ki', including existing 'Bae Yong-Joon', will vie with each other."

credit to HankookDaily
Brief translation by rain bird@Rain-Eu





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=15744&page=487&searchType=title&searchStr=
Zarifah

[Apr-22-2009]Rain plans to have very vigorous activities in the Asia region at the first half of the year.

Rain will show his appearance as a world star around Asia regions at the first half of the year, working as overseas activities vigorously.
Starting with CF shooting in Australia, Rain plans to meet his overseas fans in several Asia nations through a number of events such as charity event, fashion show, and etc.
First of all, Rain left for Australia for shooting Republic Nature CF, the cosmetics brand Rain has acted as a model, on the 19th.
After returning from Australia, he will be leaving for Beijing, China, for the charity concert to be held under action star Jakie Chan on the 30th.
Rain who has been invited to the concert under Jakie Chan, is due to appear on the stage to be held in Nyaochao inside of Beijing Olympic main stadium on May 1th.
Rain who sang in Beijing Olympic closing ceremony last year, has come to appear on the stage again in a year.
Chinese Culture stars such as 'Alan Tom' will take part in this concert as well as 'Super Junior' in Korea.
If Rain get through the Beijing concert, he'll hold 'Six to Five' 2009 F/W Season fashion show, the fashion brand he has acted as a model and designer, in Hong Kong in early June. Rain is due to appear as a model in this fashion show.
Since the fashion interested in Chinese Culture as well as in Hong Kong will be present at the fashion show in a great mass, after the event, it is expected to let the world know the brand 6to5 extensively.
In addition, J.Tune entertainment which has been pushing some strategic partnership with Korea Teddy Bear Association, has opened SF Teddy Museum in Jeju island and officially contracted even with Bali in Indonesia. They also plan to go through due formalities with Thailand and to break ground on a building there.
With this, Rain's Asia tour at the first half of the year is expected, though details have not been given, Rain has planned to hold the concert tour since last year.
Rain's agent J.Tune entertainment expressed, "Rain plans to meet his overseas fans through the concert tour in Asia nations, he is also due to promote his several projects carefully."



credit to Sports Dongah
Brief translation by rain bird@Rain-Eu











































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése