Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2009.05.09.


FELTÖLTÉS ALATT


http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=15810&page=483&searchType=title&searchStr=
hongtha

09.05.08 "Please visit Rain's Fashion Concert", Hong Kong fans' AD attracted public attention.


Rain's Hong Kong fans, who had put the ADs that celebrate his 7th debut in the entertainment in all kinds of daily papers in Hong Kong last month, posted an AD which lets people know 6to5 fashion concert show to be held in Hong Kong on the newspaper.
Rainhk.com, the most typical Rain fan website in Hong Kong, put a full-page AD which informs people Rain's 6to5 Hong Kong fashion concert show in Apple Daily, an influential newspaper, on the 8th.
In this AD, the fashion concert show's date, time, ticket price, and place were minutely indicated by the side of Rain in blue jean with taking off his coat.
6to5, Rain has participated in it as a designer and model, was launched at the end of last year.
His domestic fans on the AD of Hong Kong fans expressed as, "It's hard to believe Hong Kong fans would do something that classy. We were very impressed by them to do such a well-timed AD, and they might be quite broad-minded. It is thought that they love Rain deeply."
credit to DC News
Brief translation by rain bird n@ rain-eu












비 홍콩 팬클럽, 디자이너 진출 콘서트 신문 광고 네이버
비 홍콩 팬클럽, 디자이너 진출 콘서트 신문 광고 다음
비 홍콩 팬클럽, 디자이너 진출 콘서트 신문 광고 싸이월드



























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése