Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2009.04.19.




FELTÖLTÉS ALATT




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=15736&page=488&searchType=title&searchStr=
Zarifah

Rain to Join Charity Concert in Beijing

http://www.koreatimes.co.kr/www/news/art/2009/04/135_43402.html




South Korea’s top pop idol and actor Rain will perform at a charity concert to be organized by Hollywood star Jackie Chan in Beijing May 1.

The ``Good Friend Concert’’ will be staged at the Beijing National Stadium with nearly 100,000 seats. All the proceeds from the performance will be donated to charities.

Rain, 27, and Jackie Chan, 55, met last year, when they performed during the Beijing Olympics closing ceremony at the stadium.

J.Tune Entertainment, Rain’s agency, said, ``Jackie Chan invited Rain ― who has a lot of interest in charities ― to appear in the concert. We are pleased to be in an event organized by Jackie Chan who is famous for his good conduct.’’

Meanwhile, Rain will hold a fashion show for his brand of ``Six to Five’’ in Hong Kong in early June.

Source: KoreaTimes















































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése