Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2009.05.13.



FELTÖLTÉS ALATT




http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=15820&page=482&searchType=title&searchStr=
Zarifah


[May-13-2009] The Korean Wave stars such as Rain made their appearances on Lotte AD in a mass.






Lotte duty-free shop has started up the 'CM (commercial message) song marketing'
making use of stars of the Korean Wave.
Lotte which has used summit-level Korean stars such as Rain, 'Bae Yong-Joon', 'Song Seung-Heon',
and so on, as their advertising character, currently showed a new CM song film, and total 10 Korean stars participated in the film.
As many as 10 stars, 'Rain', 'Song Seung-Heon', 'Park Yong-Ha', 'Ji- Seong', 'Kang Ji-hoan',
and Big Bang(5 singers), made their appearances in a mass and continued to song like a relay.
This CM song AD was produced by 2 versions of Korean and Japanese. It'll be on the air throughout the country in Japan, and will play through theater and internet in Korea.You can download the film from http://kr.lottedfs.com/event/others/cmSong/index.jsp
Meanwhile, Rain version of the film is due to be released on May 25 through the website of Lotte.


credit to IS daily sports
Brief translation by rain bird@Rain-Eu





http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=15821&page=482&searchType=title&searchStr=
Zarifah

[May-13-2009]Rain may be invited to 'Spring Daedong Festival' of Kuynghee University, his alma mater.

The closing ceremony and the open concert of 'Spring Daedong Festival' will be held in celebration of the 60 th anniversary of the opening of Kuynghee University, on May 22, at 6:30 pm, at the open-air theater of the university.The guests to be invited to the open concert : Rain, 'Lee Hyo-Lee', 'Son Dam-Bee', and so on.

*But, it's up in the air whether Rain'll attend the concert until J.Tune entertatinment's (Rain's agent) definite notice.


credit to http://community.khu.ac.kr/forum?furl=/forum/content?cid=0000M%26ceid=01J2z
Brief translation  by rain bird@rain-eu












Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése