Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2009.04.02.


FELTÖLTÉS ALATT



http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=15681&page=491&searchType=title&searchStr=
유키렌슈

112억 배상판결’ 비, 국내서도 45억 피소



예진수기자 jinye@munhwa.com

하와이 공연 취소에 따른 법적 소송에서 패소해 808만6000달러(약 112억원)의 배상판결을 받은 가수 비(본명 정지훈)와 JYP엔터테인먼트가 국내에서도 45억원대의 소송을 당했다.

1일 서울중앙지법에 따르면 공연기획사 ㈜웰메이드스타엠은 비와 JYP엔터테인먼트를 상대로 45억7000여만원을 배상하라고 손해배상 청구소송을 제기했다.

웰메이드스타엠은 소장에서 “2006년과 2007년 비의 공연에 대해 출연료 및 저작권위임료로 100억원을 지급하고 미국 공연을 추진했지만 JYP측이 미국 내 상표권에 문제가 있다는 점을 밝히지 않아 16차례가 무산됐다”고 주장했다.

예진수기자 jinye@munhwa.com
--------------------------------------------------------------------------------
웃기는 스타엠/// 정말 비 오빠를 능욕하고 이용해먹고 할거 다하는 악덕 기획사...!!!

너무 분하고 속상해요 !!!

이게 지금 ..말이된다고생각하세요?

누구때문에..비 오빠가 명예가 실추되고 어려운 일을 당하고 잇는데..판권을 지맘대로 팔고 이익을 챙겻음에도 불구하고

돈에 눈이멀어 비오빠를 끝까지 힘들게 하는군요

이런 기획사 정말 싫어요 !!!




 http://rain-cloud.co.kr/board/view.asp?mstSeq=7&mstpSeq=&bcmSeq=4&seq=15682&page=491&searchType=title&searchStr=
카라의창

[오마이뉴스] '비'를 구해야 하는 세 가지 이유 

많이 읽어주세요

[오마이뉴스] '비'를 구해야 하는 세 가지 이유
http://www.ohmynews.com/NWS_Web/view/at_pg.aspx?CNTN_CD=A0001098399



아시아경제  





비 "잇단소송 정면돌파"
http://media.daum.net/entertain/broadcast/view.html?cateid=1032&newsid=20090402103614761&p=hankooki
왠지 훈훈한 소식



































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése