Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2002.09.23.





FELTÖLTÉS ALATT




020923 SBS 시트콤 오렌지 58회




ㆀR.U.rainㆀ[알유레인]
2002/09/23/월

[SBS TV] 시트콤 오렌지 방송
시간 : 6:35~7:05





💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


패러디 극장 ' 비, 디스코왕 되다!' 시청률 1위 ^-^*




(조선일보/문화)

[방송] 연휴 안방극장 시청률 ‘엽기적인 그녀’ 으뜸 (2002.09.23)


25편의 특집 영화와 4편의 특집 드라마 등이 쏟아진 추석 연휴 TV 프로그램 중 한국영화 ‘엽기적인 그녀’와 ‘신라의 달밤’이 시청률 1, 2위를 차지했다.

23일 시청률 조사기관 TNS미디어코리아에 따르면 20~22일 방영된 올 추석 특집 프로그램 중 1위는 22일 방영된 KBS 2TV ‘엽기적인 그녀’로, 시청률 19.5%였다. 2위는 21일 SBS TV가 방영한 ‘신라의 달밤’(18.1%)이었고, 20일 SBS가 내보낸 영화 ‘글래디에이터’가 17.6%로 3위를 차지했다. 작년 추석 때도 SBS가 편성한 우리 영화 ‘공동경비구역 JSA’가 26.5%로 시청률 1위에 올랐었다.

TV 3사의 특집 드라마 중에서는 노총각 장가보내기 작전을 그린 SBS ‘가족만들기’(8.8%)가 가장 많은 시청자들을 끌어모았고, 또 다른 SBS 드라마 ‘황금연못’(7.7%)이 뒤를 이으면서 SBS가 1, 2위를 독식했다. 3위는 MBC ‘부엌데기’였다.

특집 오락프로그램 중에는 ★MBC ‘패러디극장―비, 디스코왕 되다★가 14.0%로 가장 높은 인기를 얻었다. ‘스타PD’ 주철환이 방송 복귀 1호로 내놓아 관심을 모았던 SBS ‘스타 도네이션―꿈은 이루어진다’는 8.3%를 기록했고, ‘스탠딩 코미디의 부활’을 선언했던 KBS 2TV ‘코미디클럽’은 6.6%에 그쳤다.

한편 추석 연휴기간 총 가구 시청률은 41.9%로, TV가 있는 10가구 중 평균 4가구는 연휴 내내 TV를 켜놓고 있었던 것으로 분석됐다. 요일 별로는 연휴 마지막 날인 22일이 46.0%, 21일이 37.7%였다

※ 출처: 조선일보 →美男지훈

💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése