Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2002.06.29.



Rain In My Heart szerint:


2002/06/29/토

[MBCTV] "목표달성 토요일" 방송
코너 : 강호동의 천생연분
시간 : 6시 10분


[MBC 라디오] 이수영의 감성시대 방송
시간: AM 12:05~2:00


💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


A villáminterjú pörgős kérdés-felelet váltakozása a felvétel során nem egészen hasonlított a végleges változatra. Sikerült egy rendes bakigyűjteményt összehozni :)



MTV HOT SEAT

INTERJÚ


[020629-001]
https://indavideo.hu/video/020629_RAIN_-_Interview_MTV_Hot_Seat






INTERJÚ NG


[020629-002]
https://indavideo.hu/video/020629_RAIN_-_Interview_NG_MTV_Hot_Seat







💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦




MBC STANDARD FM - EMOTIONAL AGE

MBC 표준FM - 감성시대 [1]

via Keoru의 보물창고 비 rain 정지훈의 모든것 


Megjegyzés: Keoru blogjában az adássorozat tévesen a KBS Cool FM csatorna műsoraként szerepel.








Az adás ideje: naponta éjféltől / daily from midnight [2]

Műsorvezető: Lee Soo-young 이수영 énekes

A felvétel időtartama: 32:43
















🔻 Kattints a rádióra! / Click on the radio! 🔻




💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


(2002.06.22~2002.06.28) 가요 베스트셀러

via Rain In My Heart


1 -  
박정현 4집 - OP.4
- 가요 - T-EMTERTAINMENT 27,250 13,952 0 41,202

2 -  
에스엠 타운 4집(VA) - SUMMER VACATION IN SMTOWN.COM
- 가요옴니버스(VA) - (주)IKPOP 11,990 11,881 0 23,871

3 -  
윤도현 밴드 - 라이브 2집:LIVE IS LIFE
- 가요 - (주)IKPOP 9,156 7,739 0 16,895

4 -  
보아 2집 - NO.1
- 가요 - (주)IKPOP 6,213 6,431 0 12,644

5 -  
플라이 투 더 스카이 3집 - SEA OF LOVE
- 가요 - (주)IKPOP 4,360 4,251 0 8,611

6 -  
임창정 9집 - C.J.2002
- 가요 - WARNER 4,033 4,033 0 8,066

7 -  
티(T) - GEMINI(HIPHOP ALBUM)
- 가요 - (주)IKPOP 3,815 2,725 0 6,540

8 -  
휘성 1집 - LIKE A MOVIE
- 가요 - (주)유니버샬레코드 3,488 2,834 0 6,322

9 -  
클론 - THE BEST OF 클론(1996~2000)
- 가요 - (주)IKPOP 2,289 2,943 0 5,232

10 -  
JK 김동욱 1집 - LIFE SENTENCE
- 가요 - (주)서울음반 1,853 3,052 0 4,905

11 -  
코요태 4집 - 필립(必立)
- 가요 - (주)IKPOP 2,180 2,071 0 4,251

12 -  
연가 2집(VA) - 아직 못다한 이야기(표지모델:강수연)
- 가요옴니버스(VA) - (주)도레미레코드 1,744 2,398 0 4,142

13 -  
VICTORY(VA) - THE WORLD CHAMPIONS:THE CAMPIONS
- 가요옴니버스(VA) - (주)유니버샬레코드 2,180 1,526 0 3,706

14 ↑ +1  
케이2(K2) 3.5집 - TIME TO TIME
- 가요 - (주)IKPOP 1,962 1,417 0 3,379

15 ↑ +1  
롤러 코스터 3집 - ABSOLUTE
- 가요 - T-EMTERTAINMENT 2,180 872 0 3,052

16 ↓ -2  
바이브(VIBE) 1집 - AFTERGLOW
- 가요 - WARNER 1,417 1,635 0 3,052

17 -  
베이비 복스(BABY VOX) - 스페셜 음반
- 가요 - (주)도레미레코드 1,744 1,090 0 2,834

18 ↑ +1  
2002 FIFA WORLD CUP:KOREA-JAPAN(VA)
- 가요옴니버스(VA) - 소니뮤직(주) 1,744 981 0 2,725

19 ↓ -1  
거북이(TURTLESFAMILY) 1집 - GO! BOOGIE!
- 가요 - 엔터원(ENTERONE) 1,090 1,526 0 2,616

20 -  
비 1집 - 나쁜 남자
- 가요 - (주)IKPOP 981 1,526 0 2,507



🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


MEGJEGYZÉSEK / NOTES:

 
[1]

MBC 표준FM


[2]
나민현


[020629-001]
jolinwng   020629 MTV - Hot Seat_Rain Interview


[020629-002]
jolinwng   020629 MTV - Hot Seat_Rain Interview NG cut




🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése