Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2002.09.14.





FELTÖLTÉS ALATT



2002.09.14
020914 KBS 뮤직플러스_안녕이란 말대신+타임머신노래방
020914 MBC 천생연분

라디오
020914 MBC 표준FM_이수영의 감성시대



ㆀR.U.rainㆀ[알유레인]
2002/09/14/토

[KBS 2TV] 뮤직플러스 방송
시간 : 5시

[MBCTV] "목표달성 토요일" 방송
코너 : 강호동의 천생연분
시간 : 6시 10분

[MBC 95.9] 이수영의 감성시대 방송
시간 : 00:00~2:00





KBS COOL FM 감성시대   (MBC????)
keoru
http://blog.daum.net/keoru/8473354


💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



via jolinwng
020914 M - 天生緣份Predestined Relation

Keresés:  목표달성 토요일, 129회
https://www.mbcarchive.com/search/TotalSearch.aspx


목표달성 토요일, 129회 
-강호동의 천생연분/jtl의 개 두마리/리얼다큐 사랑해도 될까요

00:00:00- 타이틀
00:00:19- 전CM
00:05:52- [강호동의 천생연분] 일곱번째 만남
          - 남녀 인기스타들이 모여 다양한 게임을 통해 그주의 킹카와
            퀸카를 선발
          - 게스트 소개
            . 킹카 후보: 정재용, 비, 윤정수, 김흥수, 김태현, 이상민
            . 퀸카 후보: 양미라, 박정아, 서민정, 김민경, 오승운, 이혜영
          - 신고식 댄스댄스
          - 재밌는 주사위 놀이
          - 중간결정, 내마음을 뺏어봐
          - 다음회 예고
00:52:17- [jtL의 개 두마리] 뽀뽀 주문진여행, 누렁이 명견만들기훈련
          - 시골개의 화려한 서울생활과 서울개의 건강한 시골생활 이야기
          - 지난주 하이라이트
          - 강릉에서의 2일째, 애견병원에서 뽀뽀의 건강상태 체크
          - 털 모두 깎은 뽀뽀와 모두 함께 주문진 여행
          - 누렁이 명견 만들기 프로젝트, 김용완 훈련사
          - 수해 피해 입은 우섭이네 찾아온 jtl
01:14:23- [리얼다큐 사랑해도 돨까요] 마음의 키가 자랄때 사랑이 시작된다
          - 김홍두, 조윤주: 지난 이야기
          - 김홍두, 조윤주: 기차 여행
          - 박태원, 염미미: 지난 이야기
          - 박태원, 염미미: 미미의 집앞에 찾아온 태원
          - 김홍두, 조윤주: 나룻배 데이트
          - 박태원, 염미미: 쉽게 풀리지 않는 미미의 마음
          - 전문가 조언
            . 김진애(건축가)
          - 김홍두, 조윤주: 서로의 마음에 더 다가가는 두사람
          - 커플이 될 성공 확률은?
          - 다음회 예고
01:34:54- 뮤직비디오/ 이수영: 라라라
01:35:41- 협찬CM
01:35:58- 후CM 



💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


[공식홈]"안녕이란 말대신" 에 이은 또 다른 후속곡 결정!!

via ㆀR.U.rainㆀ[알유레인]




후속곡 결과에 대해 알려드립니다


안녕하세요. "구름" 담당자 입니다.

많은 팬 여러분께서 참여해주신

이번 "악수"vs"익숙치 않아서"에

대한 투표결과는 여러분도 아시다시피

"익숙치 않아서"가 약간의 표 차이로

결정되었습니다.


그러나 "익숙치 않아서"의 곡에

대해서는 비 자신이 다른가수들의

발라드곡과 형식상 큰 차이가 없어

자신만의 독특한 색깔을 보여주기

힘들것같다는 이유로 불가피하게도

여러분들의 결정에도 불구하고

"안녕이란 말대신"의 다음 후속곡을

“악수”로 결정하게 되었습니다.


이점 인지하시고..

또 다른 [비]의 멋진 모습

기대하시기 바랍니다.

많은 관심 부탁드릴께요


*출처밝히세요*

공식홈 → [다음카페]알유레인


💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése