Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2002.07.09.

KEDD / TUESDAY




MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?



Fellépett az Mnet ShowKing M "Midsummer Night's Dream Concert"-jén, ami este 8-kor kezdődött a Hwarang Amusement Park szabadtéri autós színházában (667 Choji-dong, Danwon-gu, Ansan-si, Gyeonggi-do)*. A felvételt 12-én sugározza a televízió.


Kukmin Ilbo 2002.07.08.




🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A NAP HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):






🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


Rain In My Heart szerint:

2002/07/09/화

[m.net] "쇼킹 엠" 녹화


💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


(2002.07.02~2002.07.08) 가요 베스트셀러



1 -  
쿨(COOL) 7집 - 진실
- 가요 - (주)웅진미디어 71,286 52,429 0 123,715

2 -  
박정현 4집 - OP.4
- 가요 - T-EMTERTAINMENT 21,037 10,682 0 31,719

3 ↑ +2  
왁스(WAX) 3집 - 부탁해요
- 가요 - (주)웅진미디어 10,900 9,265 0 20,165

4 ↓ -1  
윤도현 밴드 - 라이브 2집:LIVE IS LIFE
- 가요 - (주)IKPOP 9,374 7,303 0 16,677

5 ↓ -1  
에스엠 타운 4집(VA) - SUMMER VACATION IN SMTOWN.COM
- 가요옴니버스(VA) - (주)IKPOP 7,848 8,611 0 16,459

6 -  
휘성 1집 - LIKE A MOVIE
- 가요 - (주)유니버샬레코드 6,431 3,815 0 10,246

7 -  
보아 2집 - NO.1
- 가요 - (주)IKPOP 3,379 3,815 0 7,194

8 -  
플라이 투 더 스카이 3집 - SEA OF LOVE
- 가요 - (주)IKPOP 2,834 3,270 0 6,104

9 -  
티(T) - GEMINI(HIPHOP ALBUM)
- 가요 - (주)IKPOP 1,962 2,398 0 4,360

10 -  
임창정 9집 - C.J.2002
- 가요 - WARNER 2,180 1,962 0 4,142

11 ↑ +2  
조관우 - MY MEMORIES 2
- 가요 - (주)유니버샬레코드 2,071 1,962 0 4,033

12 -  
JK 김동욱 1집 - LIFE SENTENCE
- 가요 - (주)서울음반 2,289 1,417 0 3,706

13 ↓ -2  
케이2(K2) 3.5집 - TIME TO TIME
- 가요 - (주)IKPOP 2,180 1,417 0 3,597

14 ↑ +1  
2002 대한민국(VA) - MC 성천
- 가요 - (주)도레미레코드 1,853 1,526 0 3,379

15 ↓ -1  
연가 2집(VA) - 아직 못다한 이야기(표지모델:강수연)
- 가요옴니버스(VA) - (주)도레미레코드 2,289 1,090 0 3,379

16 ↑ +2  
스나이퍼 1집 - SO SNIPER
- 가요 - PONY CANYON KOREA 1,853 1,308 0 3,161

17 -  
클론 - THE BEST OF 클론(1996~2000)
- 가요 - (주)IKPOP 1,853 1,308 0 3,161

18 ↑ +2  
신화 5집 - PERFECT MAN
- 가요 - (주)IKPOP 1,526 1,526 0 3,052

19 ↓ -3  
코요태 4집 - 필립(必立)
- 가요 - (주)IKPOP 1,417 1,526 0 2,943

20 ↑ +1  
롤러 코스터 3집 - ABSOLUTE
- 가요 - T-EMTERTAINMENT 1,853 763 0 2,616

21 ↑ +4  
바이브(VIBE) 1집 - AFTERGLOW
- 가요 - WARNER 1,417 1,090 0 2,507

22 ↑ +2  
비 1집 - 나쁜 남자
- 가요 - (주)IKPOP 1,635 872 0 2,507


23 ↓ -4  
린애(LINAE) 1집 - 이별후 애
- 가요 - (주)유니버샬레코드 872 1,526 0 2,398

24 ↑ +2  
자두(JADU) 2집 - CHANGE YOURSELF
- 가요 - (주)IKPOP 981 1,090 0 2,071

25 ↓ -3  
윤도현 밴드 - 라이브 2집:LIVE IS LIFE(특별한정판)
- 가요 - (주)서울음반 1,962 0 0 1,962

26 ↓ -3  
플래티넘 댄스 7집 - 다가라(표지모델:하지원)
- 가요옴니버스(VA) - (주)IKPOP 763 1,199 0 1,962

27 ↑ +8  
박혜경 3집 - FEEL ME
- 가요 - (주)유니버샬레코드 1,090 872 0 1,962

28 ↑ +2  
거북이(TURTLESFAMILY) 1집 - GO! BOOGIE!
- 가요 - 엔터원(ENTERONE) 327 1,417 0 1,744

29 -  
브라운 아이즈 1집 - 벌써 1년
- 가요 - (주)IKPOP 981 545 0 1,526

30 ↑ +2  
베이비 복스(BABY VOX) - 스페셜 음반
- 가요 - (주)도레미레코드 654 872 0 1,526

31 ↑ +10  
양동근 1.5집 - DA MA ON THE BLOCK:양동근과 1위후보
- 가요 - (주)도레미레코드 1,526 0 0 1,526

32 ↓ -5  
디엔에스(DNS) 1집 - TAKE TWO... 이번달에
- 가요 - T-EMTERTAINMENT 1,199 327 0 1,526

33 ↑ +5  
원샷 가요 리믹스 1집(VA) - 가라가라
- 가요옴니버스(VA) - (주)유니버샬레코드 872 545 0 1,417

34 ↑ +5  
클럽 댄스 가요 리믹스 1집(VA) - 가라가라
- 가요옴니버스(VA) - 소니뮤직(주) 436 981 0 1,417

35 ↑ +1  
순애보(VA) - 슬픈하루(표지모델:김정은,이효춘)
- 가요옴니버스(VA) - (주)도레미레코드 1,090 218 0 1,308

36 ↓ -3  
윤도현 1집 - 가을 우체국 앞에서(서울)
- 가요 - (주)서울음반 654 654 0 1,308

37 ↓ -3  
플래티넘 발라드 6집 - PROMISE(표지모델:김 유미)
- 가요옴니버스(VA) - (주)IKPOP 654 654 0 1,308

38 ↑ +4  
봄여름가을겨울 7집 - BRAVO, MY LIFE!
- 가요 - (주)IKPOP 872 327 0 1,199

39 ↑ +4  
임재범 - MEMORIES...
- 가요 - WARNER 654 545 0 1,199

40 ↑ +7  
서영은 3집 - KISS OF BREEZE
- 가요 - 소니뮤직(주) 545 545 0 1,090

41 ↓ -4  
강성훈 2집 - MY GIRL
- 가요 - 스타맥스 545 545 0 1,090

42 new  
이노(INO,정인호) 2집 - INEVITABLE ATTARACTION
- 가요 - (주)드림비트 1,090 0 0 1,090

43 ↑ +2  
스위트(SWI.T) 1집 - I'LL BE THERE
- 가요 - (주)IKPOP 654 436 0 1,090

44 ↑ +6  
페이지 5집 - LOVE IS BLUE
- 가요 - (주)예전미디어 436 545 0 981

45 ↓ -17  
VICTORY(VA) - THE WORLD CHAMPIONS:THE CAMPIONS
- 가요옴니버스(VA) - (주)유니버샬레코드 763 218 0 981

46 ↓ -2  
왁스(WAX) 2집 - 화장을 고치고
- 가요 - (주)IKPOP 218 763 0 981

47 ↑ +15  
블랙비트 1집 - #2002 THE FIRST PERFOMANCE #001
- 가요 - (주)IKPOP 436 545 0 981

48 ↓ -17  
러브(LUV) 1집 - LUV STORY
- 가요 - (주)예전미디어 218 763 0 981

49 ↓ -1  
하림 1집 - 다중 인격자
- 가요 - T-EMTERTAINMENT 436 545 0 981

50 ↓ -10  
댄스 댄스 가요 REMIX(VA) - 화장을 고치고
- 가요옴니버스(VA) - (주)웅진미디어 327 654 0 981 57.35 (↓-0.81)




💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦










































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése