Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2002.06.27.




Rain In My Heart szerint:


2002/06/27/목 [SBS 라디오] " 기쁜우리 젊은날" 녹음 고정!
시간 : 10:00

[MBC 라디오] "송백경의 더블 임팩트" 녹음
시간 : 9시


[MBC 라디오] 이수영의 감성시대 녹음 고정!



💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



Ebben az adásban Rain megmutatja, hogy mi mindent rejt a táskája - családi relikviák és az angol nyelv a fókuszban.


KMTV STAR CAPSULE 4/5

MŰSORVEZETŐ (VJ)




[020627-001]
via jolinwng
020627 KM - Star Capsule_EP04

[2002-0058]
https://indavideo.hu/video/020627_RAIN_-_as_VJ_KMTV_Star_Capsule_-_4





💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


RÁDIÓ:

SBS 러브FM_서민정의 기쁜 우리 젊은 날


SBS LOVE FM 기쁜우리젊은날
keoru
http://blog.daum.net/keoru/8473378


💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦

(2002.06.20~2002.06.26) 가요 베스트셀러

via Rain In My Heart


1 -  
박정현 4집 - OP.4
- 가요 - T-EMTERTAINMENT 26,487 11,772 0 38,259

2 -  
에스엠 타운 4집(VA) - SUMMER VACATION IN SMTOWN.COM
- 가요옴니버스(VA) - (주)IKPOP 13,189 11,118 0 24,307

3 -  
윤도현 밴드 - 라이브 2집:LIVE IS LIFE
- 가요 - (주)IKPOP 7,303 7,630 0 14,933

4 -  
보아 2집 - NO.1
- 가요 - (주)IKPOP 5,995 6,322 0 12,317

5 -  
플라이 투 더 스카이 3집 - SEA OF LOVE
- 가요 - (주)IKPOP 4,251 4,142 0 8,393

6 ↑ +1  
임창정 9집 - C.J.2002
- 가요 - WARNER 2,725 4,142 0 6,867

7 ↑ +2  
휘성 1집 - LIKE A MOVIE
- 가요 - (주)유니버샬레코드 3,052 2,834 0 5,886

8 ↑ +2  
티(T) - GEMINI(HIPHOP ALBUM)
- 가요 - (주)IKPOP 3,270 2,507 0 5,777

9 ↓ -3  
클론 - THE BEST OF 클론(1996~2000)
- 가요 - (주)IKPOP 2,725 3,052 0 5,777

10 ↓ -2  
JK 김동욱 1집 - LIFE SENTENCE
- 가요 - (주)서울음반 2,398 3,161 0 5,559

11 -  
코요태 4집 - 필립(必立)
- 가요 - (주)IKPOP 2,507 1,962 0 4,469

12 ↑ +4  
VICTORY(VA) - THE WORLD CHAMPIONS:THE CAMPIONS
- 가요옴니버스(VA) - (주)유니버샬레코드 2,180 1,526 0 3,706

13 ↑ +2  
연가 2집(VA) - 아직 못다한 이야기(표지모델:강수연)
- 가요옴니버스(VA) - (주)도레미레코드 1,526 2,071 0 3,597

14 -  
케이2(K2) 3.5집 - TIME TO TIME
- 가요 - (주)IKPOP 1,853 1,526 0 3,379

15 ↓ -2  
바이브 (VIBE) 1집 - AFTERGLOW
- 가요 - WARNER 1,962 1,417 0 3,379

16 ↓ -4  
베이비 복스(BABY VOX) - 스페셜 음반
- 가요 - (주)도레미레코드 1,962 1,090 0 3,052

17 -  
신화 5집 - PERFECT MAN
- 가요 - (주)IKPOP 1,635 1,090 0 2,725

18 ↑ +1  
2002 FIFA WORLD CUP:KOREA-JAPAN(VA)
- 가요옴니버스(VA) - 소니뮤직(주) 1,853 872 0 2,725

19 ↑ +2  
거북이(TURTLESFAMILY) 1집 - GO! BOOGIE!
- 가요 - 엔터원(ENTERONE) 1,090 1,635 0 2,725

20 -  
비 1집 - 나쁜 남자
- 가요 - (주)IKPOP 1,308 1,308 0 2,616


💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦





























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése