Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2002.07.29.




Feltöltés alatt




💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦

[소식] "구름"1기 팬클럽 창단식 일정확정!! 

via Rain In My Heart


"구름"1기 팬클럽 창단식 일정확정!!

2002-07-29

안녕하세요. "구름" 담당자 입니다.
여러분들 많이 기다리셨죠?
드디어 “구름”1기 정식 팬클럽 창단식을
화려하게 치루어질 계획입니다.

"구름" 팬클럽 여러분들 중 다수의
분들이 학생신분인 관계로 방학이어도
학원을 다니시는 분들이 많습니다.
모두가 참여하기 위해 주말인 8월 18일로
일정을 변경하였습니다.

날짜 : 2002년 8월 18일 (일요일)
장소 : 서울 KMTV 공개홀
시간 : 추후 공지(5시 이전예정)'

* 차량 대절관련
"구름"1기 정식 팬클럽 창단식에 참석하실
분들은 반드시 참석여부를 알려주시기 바랍니다.
(이름, 아이디, 주소(정확하게),
전화번호(긴급연락가능한 번호))
보내실 곳 : rain@jype.com
참석여부 접수 기간 : 8월 2일(6시까지)


💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦

[소식] (2002.07.22~2002.07.28) 가요 베스트셀러 

via Rain In My Heart


1 -  
쿨(COOL) 7집 - 진실
- 가요 - (주)웅진미디어 43,491 51,557 0 95,048

2 -  
성시경 2집 - MELODIE D'AMOUR
- 가요 - (주)도레미레코드 55,045 28,667 0 83,712

3 -  
왁스(WAX) 3집 - 부탁해요
- 가요 - (주)웅진미디어 15,914 16,459 0 32,373

4 -  
박정현 4집 - OP.4
- 가요 - T-EMTERTAINMENT 18,966 10,900 0 29,866

5 -  
문희준 2집 - MESSIAH
- 가요 - (주)IKPOP 17,113 9,156 0 26,269

6 -  
윤도현 밴드 - 라이브 2집:LIVE IS LIFE
- 가요 - (주)IKPOP 6,649 8,720 0 15,369

7 ↑ +2  
동감 2집(VA) - FOR MY FRIENDS...(표지모델:차승원,배용준...)
- 가요옴니버스(VA) - (주)예전미디어 10,682 4,578 0 15,260

8 ↓ -1  
휘성 1집 - LIKE A MOVIE
- 가요 - (주)유니버샬레코드 8,720 5,777 0 14,497

9 ↓ -1  
에스엠 타운 4집(VA) - SUMMER VACATION IN SMTOWN.COM
- 가요옴니버스(VA) - (주)IKPOP 4,469 7,303 0 11,772

10 -  
보아 2집 - NO.1
- 가요 - (주)IKPOP 4,578 4,469 0 9,047

11 ↑ +1  
꿈은 이루어진다(VA) - RED DEVIL:붉은악마 공식응원앨범
- 가요옴니버스(VA) - (주)유니버샬레코드 4,251 1,090 0 5,341

12 ↑ +1  
스나이퍼 1집 - SO SNIPER
- 가요 - PONY CANYON KOREA 2,834 2,398 0 5,232

13 ↑ +2  
리쌍 1집 - LEESSANG OF HONEY FAMILY
- 가요 - (주)IKPOP 2,943 1,744 0 4,687

14 -  
조관우 - MY MEMORIES 2
- 가요 - (주)유니버샬레코드 2,616 1,962 0 4,578

15 ↓ -4  
주석 2집 - WELCOME'S THE INFECTED AREA
- 가요 - (주)유니버샬레코드 3,597 872 0 4,469

16 ↑ +6  
코요태 4집 - 필립(必立)
- 가요 - (주)IKPOP 1,744 2,180 0 3,924

17 -  
플라이 투 더 스카이 3집 - SEA OF LOVE
- 가요 - (주)IKPOP 2,180 1,744 0 3,924

18 ↑ +1  
거북이(TURTLESFAMILY) 1집 - GO! BOOGIE!
- 가요 - 엔터원(ENTERONE) 1,853 1,962 0 3,815

19 ↓ -1  
2002 섬머 믹스 맥(VA) - 페스티발
- 가요옴니버스(VA) - (주)IKPOP 872 2,616 0 3,488

20 -  
임창정 9집 - C.J.2002
- 가요 - WARNER 1,526 1,635 0 3,161

21 -  
JK 김동욱 1집 - LIFE SENTENCE
- 가요 - (주)서울음반 1,962 1,090 0 3,052

22 ↑ +2  
신화 5집 - PERFECT MAN
- 가요 - (주)IKPOP 1,744 1,308 0 3,052

23 -  
케이2(K2) 3.5집 - TIME TO TIME
- 가요 - (주)IKPOP 1,526 1,417 0 2,943

24 ↑ +3  
비 1집 - 나쁜 남자
- 가요 - (주)IKPOP 1,962 981 0 2,943


25 ↑ +1  
DJ 한용진 클럽 가요리믹스(VA) - 비몽
- 가요옴니버스(VA) - (주)유니버샬레코드 1,526 1,199 0 2,725


💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦












































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése