Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2002.07.00. - BEMUTATKOZÁS (1)




Ezt a két felvételt láthatóan ugyanakkor készítették, de nem tudjuk sem az időpontot, sem azt, hogy vajon hol tették közzé. Rain kezében egy professzionális mikrofon látható, ami arra enged utalni, hogy talán valamilyen tévéműsor számára készült mind a saját bemutatkozás, mind az első album ismertetése. A szövegben Rain azt mondja, hogy néhány hónap telt el az album képeinek fotózása illetve megjelenése óta, és már nem olyan hosszú a haja, mint akkoriban. A itteni, rövidebb frizuráját a 2002. júliusi felvételeken láthatjuk még, ezért erre a hónapra tettük ezeknek a videóknak a készítését is.



🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧



Áttekintés:

🎥   020700-001 RAIN - Self-introduction
🎥   020700-002 RAIN - Presentation of n001 album
🎥   020700-003 RAIN - Self-introduction & presentation of n001 album [Eng Sub] 🇬🇧


🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧




RAIN BEMUTATKOZÁSA



[020700-001]
here is on YouKu

RAW







💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



AZ ELSŐ ALBUM ISMERTETÉSE


[020700-002]
here is on YouKu

RAW







Az angol változatban összefűztük a két videót:


[020700-003]

With English subtitle




🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


MEGJEGYZÉSEK / NOTES:


[020500-001]
Fixed by Harudo11 (Yadif, Bitrate, Crop)
via RainSammi    Rain 020000(中字)1辑宣传自我介绍


[020500-002]
Fixed by Harudo11 (Yadif, Bitrate, Crop)
via RainSammi   Rain 020000(中字)1辑专辑宣传

[020500-002]
Edited and subtitled by Harudo11



🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧










































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése