Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2002.07.15.



Rain In My Heart szerint:


2002/07/15/월
 
[MBC 라디오] " 김원희의 정오의 희망곡" 방송
시간 : 12:00~2:00


💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦
 


KMTV LIVE MUSIC Q AUDITION FOR NEWCOMERS


INTERJÚ JYP-VEL ÉS RAINNEL


[2002-0101]







💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



MNET GAYO POWER STATION


INTERJÚ


[2002-0102]






💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



DONGA TV STAR COORDINATION - TODAY'S STAR RAIN
(동아TV 스타코디 오늘의 스타 비)


INTERJÚ



[2002-0103]






💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


MBC FM

RÁDIÓMŰSOR


Az adás felvétele nem található.

020715 MBC FM_김원희의 정오의 희망곡


💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦

[소식] (2002.07.08~2002.07.14) 가요 베스트셀러 

via Rain In My Heart


1 -  
쿨(COOL) 7집 - 진실
- 가요 - (주)웅진미디어 103,114 88,944 0 192,058

2 -  
박정현 4집 - OP.4
- 가요 - T-EMTERTAINMENT 24,525 12,753 0 37,278

3 -  
왁스(WAX) 3집 - 부탁해요
- 가요 - (주)웅진미디어 17,549 17,985 0 35,534

4 -  
에스엠 타운 4집(VA) - SUMMER VACATION IN SMTOWN.COM
- 가요옴니버스(VA) - (주)IKPOP 8,175 9,047 0 17,222

5 -  
윤도현 밴드 - 라이브 2집:LIVE IS LIFE
- 가요 - (주)IKPOP 7,630 6,976 0 14,606

6 -  
휘성 1집 - LIKE A MOVIE
- 가요 - (주)유니버샬레코드 8,720 4,905 0 13,625

7 -  
보아 2집 - NO.1
- 가요 - (주)IKPOP 4,469 3,815 0 8,284

8 -  
플라이 투 더 스카이 3집 - SEA OF LOVE
- 가요 - (주)IKPOP 3,706 1,853 0 5,559

9 ↑ +2  
티(T) - GEMINI(HIPHOP ALBUM)
- 가요 - (주)IKPOP 3,052 1,635 0 4,687

10 ↓ -1  
임창정 9집 - C.J.2002
- 가요 - WARNER 2,071 2,616 0 4,687

11 ↓ -1  
JK 김동욱 1집 - LIFE SENTENCE
- 가요 - (주)서울음반 3,052 1,526 0 4,578

12 -  
비 1집 - 나쁜 남자
- 가요 - (주)IKPOP 2,834 1,635 0 4,469


13 -  
신화 5집 - PERFECT MAN
- 가요 - (주)IKPOP 2,289 2,180 0 4,469

14 -  
조관우 - MY MEMORIES 2
- 가요 - (주)유니버샬레코드 2,507 1,308 0 3,815

15 ↑ +2  
스나이퍼 1집 - SO SNIPER
- 가요 - PONY CANYON KOREA 2,180 1,526 0 3,706



💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦




___________________________________________________________________________________
KREDITEK:


[2002-0101]
jolinwng   020715 KM - Life Q_JYP Rain JYPE新人公開招募現場


[2002-0102]
jolinwng   020715 Mn-Gayo Power Station_Rain Interview 新人招募


[2002-0103]
jolinwng   020715 DongA TV - Star Coordination_Starring 訪問


























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése