Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2002.08.06.



FELTÖLTÉS ALATT





2002.08.06
020806 MNET 쇼!와썹요_아유미의 특종 파파라치


💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦

SBS인기가요。"안녕이란 말대신" NEW진입

via ㆀR.U.rainㆀ[알유레인]


[2002/08/06 현재]
□-비:나쁜남자 - 7위

■-비:안녕이란 말대신 - NEW 54위


http://www.sbs.co.kr/

얼렁 가서 투표해야죠~!!




💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


가수들 가창력 평가。비 - 10점 만점 중 9.2 점



1.가창력 10점만점 평가.

<평가:음악평론가 이민성 외 11명>

<남자가수>

박효신(9.8), 유희열(토이-9.8), 정재형(베이시스-9.8), 임재범(9.8),

김경호(9.7), 브라운아이즈(9.7), 신해철(9.7), 이승환(9.7), 조규만(9.7), 박완규(9.7), 이문세(9.7),

이승철(9.6), 신승훈(9.6), 정재욱(9.6), 김동률(9.6), 윤도현(9.6), 김범수(9.6), 조용필(9.6), 지서련(9.6),

휘성(9.5), 고유진(플라워-9.5), 박진영(9.5), 김조환(9.5), 강타(9.5), 김현성(9.5), 김건모(9.5), 임창정(9.5), 조장혁(9.5), 윤상(9.5),

고릴라(9.4), 박강성(9.4), 하림(9.4), 박상민(9.4), #김태우(god-9.4)#, 김종서(9.4), 김현철(9.4), 김정민(9.4), 한경일(9.4), 환희(Fly to the Sky-9.4), 서태지(9.4), 홍경민(9.4)

박상운(9.3), 古김광석(9.4), 백영규(9.3), 김세헌(이브-9.6), 산울림(9.3), 서정훈(9.3), 古서지원(9.3), 윤종신(9.3),

★비(9.2)★, 시나위(9.2), 여행스케치(9.2), 얀(9.2), 박정운(9.2), 유리상자(9.2), 이지훈(9.2), 유준얼&배영길(동물원-9.2), 성시경(9.2)

봄여름가을겨울(9.1), 김동완(신화-9.1), 이성욱(부활-9.1), 주민(비쥬-9.1), 조이락(9.1), 퍼니파우더(9.1), 현진영(9.1),

이현우(9.0), 이준석(이준석밴드-9.0), 양진석(9.0), 이기찬(9.0), 최재훈(9.0), 강성(9.0), 김종국(9.0), 브라이언(Fly to the Sky-9.0), 송태하(9.0), 김민종(9.0), 야다(9.0), 이수(문차일드-9.0),

<여자가수>

이은미(9.9),

오현란(9.8), 박화요비(9.8), 박정현(9.8), 이소라(9.8), 신효범(9.8), 서후(9.8), 윤미래(9.8),

장혜진(9.7), J(9.7), 양파(9.7), 이수영(9.7), 소냐(9.7), 이윤정(9.7), 김윤아(자우림-9.7), 소찬휘(9.7),

다비(비쥬-9.6), 강수지(9.6), 이민영&크리스탈(에즈원-9.6), 윤사라(9.6), 박기영(9.6), 서문탁(9.6),

이소은(9.5), 린애(9.5), 노사연(9.5), 김수희(9.5), 키스(9.5), 지영선(9.5), 신지(코요테-9.5),정아(쥬얼리-9.5), 전경옥(9.5),

임주리(9.4), 바다(SES-9.4), 신예원(9.4), 옥주현(핑클-9.4), 루씨(9.4), 박혜경(9.4), 보아(9.4), T(9.4),

간미연(베이비복스-9.3), 리아(9.3), 박지윤(9.3), 황보령(9.3), 페이지(9.3), 하수빈(9.3), 엄정화(9.3),
김지혜(투야-9.3), 티니(9.3), 최진희(9.3), 왁스(9.3),

이지혜(샵-9.2), 김선아(9.2), 유리(9.2), 한영애(9.2), 헤이(9.2), 주다인(주주클럽-9.2), 임희숙(9.2),

장나라(9.1), 임성은(9.1), 죠앤(9.1), 롤러코스터(9.1), 마리아(9.1),

윤소현(스쿨-9.0), 캔디맨(9.0), 에코(9.0), 홍선경(9.0), 윤채경(9.0), 서정희(9.0), 김지현(룰라-9.0),
황보(샤크라-9.0), 유미(9.0),


(*8.9 이하의 가수중 아이돌가수 = 이효리(핑클-8.5), 신혜성(신화-8.5),손호영(god-8.2)


출처:forrain



💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


[소식] (2002.07.30~2002.08.05) 가요 베스트셀러



1 -  
쿨(COOL) 7집 - 진실
- 가요 - (주)웅진미디어 28,340 34,880 0 63,220

2 -  
성시경 2집 - MELODIE D'AMOUR
- 가요 - (주)도레미레코드 38,913 23,762 0 62,675

3 -  
왁스(WAX) 3집 - 부탁해요
- 가요 - (주)웅진미디어 10,682 16,568 0 27,250

4 -  
박정현 4집 - OP.4
- 가요 - T-EMTERTAINMENT 16,132 10,791 0 26,923

5 ↑ +1  
김현정 5집 - DIET
- 가요 - (주)예전미디어 11,663 11,118 0 22,781

6 ↓ -1  
동감 2집(VA) - FOR MY FRIENDS...(표지모델:차승원,배용준...)
- 가요옴니버스(VA) - (주)예전미디어 13,952 8,284 0 22,236

7 -  
문희준 2집 - MESSIAH
- 가요 - (주)IKPOP 10,028 5,341 0 15,369

8 -  
윤도현 밴드 - 라이브 2집:LIVE IS LIFE
- 가요 - (주)IKPOP 7,085 6,758 0 13,843

9 -  
휘성 1집 - LIKE A MOVIE
- 가요 - (주)유니버샬레코드 8,829 3,161 0 11,990

10 -  
에스엠 타운 4집(VA) - SUMMER VACATION IN SMTOWN.COM
- 가요옴니버스(VA) - (주)IKPOP 4,251 6,322 0 10,573

11 -  
스나이퍼 1집 - SO SNIPER
- 가요 - PONY CANYON KOREA 4,360 4,905 0 9,265

12 -  
보아 2집 - NO.1
- 가요 - (주)IKPOP 3,488 4,687 0 8,175

13 -  
꿈은 이루어진다(VA) - RED DEVIL:붉은악마 공식응원앨범
- 가요옴니버스(VA) - (주)유니버샬레코드 5,341 1,090 0 6,431

14 ↑ +1  
리쌍 1집 - LEESSANG OF HONEY FAMILY
- 가요 - (주)IKPOP 4,251 1,853 0 6,104

15 ↓ -1  
거북이(TURTLESFAMILY) 1집 - GO! BOOGIE!
- 가요 - 엔터원(ENTERONE) 3,379 2,616 0 5,995

16 -  
조관우 - MY MEMORIES 2
- 가요 - (주)유니버샬레코드 1,199 3,161 0 4,360

17 ↑ +1  
플라이 투 더 스카이 3집 - SEA OF LOVE
- 가요 - (주)IKPOP 2,180 1,635 0 3,815

18 ↑ +2  
2002 섬머 믹스 맥(VA) - 페스티발
- 가요옴니버스(VA) - (주)IKPOP 1,744 1,962 0 3,706

19 ↓ -2  
김광진 4집 - 솔베이지
- 가요 - (주)서울음반 2,725 981 0 3,706

20 ↓ -1  
티(T) - GEMINI(HIPHOP ALBUM)
- 가요 - (주)IKPOP 1,199 2,180 0 3,379

21 ↑ +5  
신화 5집 - PERFECT MAN
- 가요 - (주)IKPOP 1,962 1,308 0 3,270

22 ↑ +1  
롤러 코스터 3집 - ABSOLUTE
- 가요 - T-EMTERTAINMENT 2,180 1,090 0 3,270

23 ↓ -1  
주석 2집 - WELCOME'S THE INFECTED AREA
- 가요 - (주)유니버샬레코드 2,507 545 0 3,052

24 ↓ -3  
케이2(K2) 3.5집 - TIME TO TIME
- 가요 - (주)IKPOP 1,308 1,635 0 2,943

25 ↑ +3  
비 1집 - 나쁜 남자
- 가요 - (주)IKPOP 1,744 1,090 0 2,834


26 ↓ -1  
임창정 9집 - C.J.2002
- 가요 - WARNER 1,417 1,417 0 2,834

27 ↓ -3  
DJ 한용진 클럽 가요리믹스(VA) - 비몽
- 가요옴니버스(VA) - (주)유니버샬레코드 1,853 872 0 2,725

28 ↑ +5  
코요태 4집 - 필립(必立)
- 가요 - (주)IKPOP 1,090 1,526 0 2,616

29 -  
바이브(VIBE) 1집 - AFTERGLOW
- 가요 - WARNER 1,635 981 0 2,616

30 -  
김완선 8집 - S & REMAKE
- 가요 - (주)IKPOP 1,635 872 0 2,507

💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése