RAIN KRÓNIKA: KISISKOLÁS ÉVEK 1989-1998

Koreában az iskolaévek beosztása a következő: a hat évfolyamos általános iskolát követi az alsó középiskola három éve, majd az ugyancsak három évig tartó felső középiskola. A tanévek 221 tanítási napból állnak, melyek március elejétől a következő év februárjának közepéig tartanak és két félévre oszlanak. A féléveket egy legalább kéthetes tanítási szünet szakítja meg (a téli szünet sokszor jóval hosszabb), és a félévek között július közepe és augusztus vége között tart a nagyjából öthetes nyári vakáció. A felsőbb osztályokban a tanítási napok rendkívül hosszúak, többnyire reggel 8 és délután 4 óra közé esnek, és a diákok túlnyomó többsége ezután még visszatér a választható esti foglalkozásokra, melyek sokszor már a késő esti órákba nyúlnak. A házi feladatok pedig még ezután következnek. Bár a szombati tanítási napokat hivatalosan megszüntették, sok diák a hétvégén is extra foglalkozásokra jár.

A végzős gyerekek általában ugyanúgy 18-19 évesek, mint a mi iskolásaink. Az országban a tanulás fontossága megkérdőjelezhetetlen, és a verseny már az első pillanattól kezdve hatalmas a minél jobb iskolába való bekerülésért. A közgondolkodás szerint, ha nem teljesítenek jól, akkor a gyermekekre nemcsak a "rosszaságuk" tudata nehezedik, hanem az a nyomasztó lelki teher is, hogy ezzel cserben hagyják, mintegy elárulják szüleiket, akik pedig minden erőfeszítést megtesznek az érdekükben. A társadalom hagyományosan konfuciánus értékrendje szerint, mely az idősebbek, így a szülők különös tiszteletére épül, ez főbenjáró vétek.

A kis Ji-hoon Szöul Shincheon városrészében kezdte meg általános iskolai tanulmányait, ha jól számoljuk, akkor 1989-ben.

1989-1998-0001 Shincheon városrész

1989-1998-0002 Rain a Hip Korea c. film forgatása során elsétált az egykori általános iskolájához is.

A történetét akár így is kezdhetnénk:

Egyszer volt, hol nem volt... volt egyszer egy nagyon zárkózott, magának való kicsi fiú, aki fura mód szinte napokig  meg se szólalt. Kedvenc időtöltéseként szívesen nézte a popsztárokat a televízióban, és a képernyőt figyelve próbálgatta is utánozni őket. Különösen a kedvencét, Michael Jacksont, akire elbűvölten tekintett.

1989-1998-0003

1989-1998-0004

Talán mindez sosem derült volna ki róla, ha az iskolában 1994-ben, amikor éppen hatodikos volt, nem rendeznek egy tehetségkutató vetélkedőt, amolyan helyi ki-mit-tud-ot. Amikor az egyik fordulón valamiért senki sem akart indulni, akkor - saját szavait idézve - furcsa türelmetlenség fogta el, és szereplésre jelentkezett. Rögtön meg is kapta a többiektől a magáét, mert nem szavaztak neki túl nagy bizalmat. De megmutatta mindazt, amit a tévéből ellesett - és hatalmas sikert aratott! A tapsorkán megrészegítette.

Attól a pillanattól kezdve tudta, hogy mit akar csinálni.



Saját szavaival Rain így írta le a történteket:

"Már gyerekként is éppen olyan zárkózott és szótlan voltam, mint most. Még mindig hosszú ideig tart, hogy közel kerüljek az emberekhez. De ha egyszer közel kerülök, akkor annyit jár a szám, hogy magam is meglepődök, hogy milyen jól tudok beszélni. Az általános iskolában nem voltam különösebben tehetséges a tanulásban, és felőlem napok telhettek el anélkül, hogy akár egy szót is szóltam volna. Így természetes volt, hogy nem volt barátnőm, aki szeretett volna engem. Egy észrevehetetlen diák voltam az osztályban. Az egyetlen dolog, amire az emberek felfigyeltek rajtam, hogy elég magas voltam. Mindig a harmadik vagy negyedik legmagasabb fiú voltam az osztályban. Folyton csendesen ültem ott, de volt egy nap, ami nagyon felkavart. Amikor hatodikba jártam, egy iskolai kirándulás során tartottak egy tehetségkutató versenyt az osztályok között. Nemsokára a mi osztályunk következett, de senki sem jelentkezett. Egyfolytában figyeltem és türelmetlen lettem, szóval mondtam nekik, hogy beszállok a versenybe az osztály képviseletében. De az osztálytársaim válasza minden volt, csak nem hízelgő. Innen is, onnan is hallottam a rágalmakat magamról, mondván 'miért ő képvisel minket?' Összeszedtem a büszkeségemet, és végül az osztályunkra került a sor. Álltam a színpadon. A gyerekek rám koncentráltak és szólt a zene. Azt mondtam magamnak 'mutass nekik valamit', és gondolkodás nélkül táncoltam azokat a táncokat, amiket a tévében vagy az utcán láttam. Amikor véget ért az előadásom, tapsvihar tört ki. Éreztem, hogy első alkalommal tölt el az érzés, és hirtelen egy gondolat suhant át az agyamon. Azt mondta, 'Igen, ez a tánc.' " [1]

"Gyerekkoromban nagyon haszontalan voltam. Volt egy verseny, amikor hatodik osztályba jártam az általános iskolában. Akkor még tényleg nem nagyon tudtam táncolni. Mivel nem igazán tudtam tétlenül végignézni, ezért felálltam és jelentkeztem egy előadásra. Azt hiszem, az osztályom 2. vagy 3. lett, nem az utolsó a versenyben. Nagy tapsot kaptam. Attól kezdve szerelembe estem a tánccal." [2]

A tánc és az éneklés lett mindene. Viszont az összes stílust, ami lázba hozta, csak olyan fiatalok spontán közösségeiben tudta elérni, amelyek főként az utcán, amolyan szubkulturális közegben élték mindennapjaikat. Ha tanulni akart tőlük, közel kellett kerülnie ezeknek a "nagyfiúknak" a keményebb világához.

Ji-hoon - bár jóval fiatalabb volt náluk - nem volt ijedős fiú. Elég jó gyerek volt, de ettől kezdve mégis sokszor járt az iskola mellé, hogy együtt lóghasson a srácokkal. A velük töltött idő egyúttal az élet iskolája is lett számára, mert ugyan eltűrték, hogy köztük legyen, de sokszor bántalmazták, kihasználták. De nem törődött semmivel, mert megszerezte, amit akart. Az alsó középiskola első két évfolyamának idején már a Challenger nevű ötfős amatőr fiúcsapatban táncolt, amellyel fellépéseik is voltak a helyi klubokban.

"Az édesanyám nagyon támogatott engem. Többnyire az édesanyám támogatott abban, amit csináltam, míg apám csak várt és nézte, mi folyik körülötte. Így az anyagi segítség is legtöbbször az anyámtól érkezett. Igen, az édesanyám adta nekem a zsebpénzemet.

Régen komolyan hanyag voltam az iskolai dolgok tanulásában. De úgy tűnik, hogy nekem először az élet megismerése következett, mert ott kívül egy csomó ember van, akik nehezen élik az életüket. Miközben szembesültem a realitásokkal, egy csomó frusztráción mentem át. Más szóval, mondhatom azt egyenesen, hogy egy sor kudarcot és szenvedést éltem át? Például sokszor fájt a szívem még akkor is, amikor táncot tanulni mentem." [3]

Azonban az édesanya portréja egy másik képpel kiegészülve válik teljessé. Olyasféle kép rajzolódik ki ebből, mintha Ji-hoon édesanyja is a gyerekei növekedésével együtt nőtt volna bele az anyaszerepbe, ami persze egyáltalán nem ritka az anyák esetében. Ji-hoon gondolata és beleérző képessége azonban édesanyjával kapcsolatosan is nagyon meglepő.

"Csak arra emlékszem, hogy gyerekkoromban anyám vert engem. Ez azért volt, mert túl keményen bántam a húgommal. Akkoriban anyám megvert azért, hogy bánjak szebben a húgommal. Megvert, hogy jobban tanuljak... Anyám bevetette a csattanós tenyerét. Az alsó középiskolai másodikos koromig ütlegelt, de harmadikban már nem hagytam, hogy eljárjon a keze. Valamilyen oknál fogva akkortól végre abbahagyta, hogy megüssön. Akkor ismét azt éreztem magamban, "ó, komoly hibát követtem el, tényleg komolyan én vagyok a hibás", mivel a tettemből anyám ráismerhetett a régi önmagára." [3]

Bármerre ment, dicsekedett velem, "a mi fiunk...", "a mi fiunk...", "a mi fiunk...". Úgy tűnik, hogy próbált némi önbizalmat adni a fiának. Bármit is csinált a fia, még ha a tanulmányi eredményei rosszak is voltak az iskolában, a házon kívül azt mondta, hogy "Ezt jól csináltad, fiunk!", miközben a házon belül az anya megverte a fiát a gyenge osztályzatokért. ("Haha" - nevet Rain a saját visszaemlékezésén.) "Ezt jól csináltad, fiunk." [3]

"Gyakran mondogatta nekem, hogy 'szarevő kutyus [korcs]'. Az én családnevem Jung [정], mint a 'jab' után a 'korcs'-ban [잡종 jabjong], és ő "fiam"-nak vagy 'korcs Jung'-nak [jabjong Jung] szólított. Hogy néhány anya miért teszi ezt, ki tudja. Ezt csinálja néhány nagymama is. Ha megfigyelnénk, hogy hogyan szólítanak meg, gyakran hallanánk, hogy a 'mi kutyusunk'-at éppúgy használják, mint a 'korcs'-ot és az ehhez hasonlókat." [3] 

[Megjegyzés: Ezek nyilván a koreai nyelv sajátos, hagyományos fordulatai, és inkább kedvesek, mint bántóak. A magyar nyelv is ismer ilyet, gondoljunk csak az ugyancsak leginkább gyerekekre használatos "kis szaros" kifejezésre, melyet határozottan lehet kedves, szeretetteljes kontextusban használni, még ha az így szólított gyerekek ezt nem is veszik jó néven.]

1989-1998-0005

"Amikor táncos találkozóm vagy valami egyéb dolgom volt Itaewonban, napi 5 vagy 10 ezer wonnal a zsebemben mentem oda. Amikor a környéken jártam, hogy táncot tanuljak, idősebb fiúk egy csoportja nézett ki magának engem, aki még csak egy fiatal kölyök voltam. Tekintve, hogy az idősebb táncosok rosszul álltak anyagilag, az én pénzemet szedték el, hogy megvegyék a csomag cigarettájukat.

Gyakran meg is vertek. Egyszer volt egy kabát, amit a zsebpénzemből összegyűjtögetve vettem a leghidegebb téli időben, egy igazán vastag, bélelt kabát. Elvették azzal, hogy "milyen jó kis kabát ez", sőt még a vésztartalék pénzemet is, ami a buszjegyre kellett. Ezért volt idő, amikor az úton végig gyalog kellett hazamennem Itaewonból Shinchonba egyetlen vékony rövid ujjú pólóban. Ez a leghidegebb téli időben történt.

Abban a pillanatban fogadtam meg ezt: "Csak várjatok, majd meglátjátok, hogy eljön a nap, amikor jobb táncos leszek, mint ti, és jobb időket élek meg, mint ti." - és közben összeszorított fogakkal lépdeltem hazafelé. Ez is egy tapasztalat. Akkoriban azt gondoltam magamban, "Sajnos, ilyen a világ! Tényleg olyan, mint egy dzsungel! Ha gyenge vagyok, egyre gyengébbé válok; de ha erős, végtelenül erőssé leszek!" Az életem korai szakaszában ilyen dolgokat éreztem, bár még csak harmadéves voltam az alsó középiskolában.

Többnyire nem okoztam otthon problémát." [3]

1989-1998-0006

A tanulás elhanyagolása miatt azonban otthon eljutottak a kenyértörésig. Eljött az az idő, amikor a feszültségek miatt már szinte nem tudtak beszélni egymással a család tagjai, és akkor az apja ultimátumot adott: el kell mennie otthonról - és ezt követően nem is nézett rá többet. Ám ezzel kikényszerítette, hogy Ji-hoon elgondolkodjon a dolgain.

1989-1998-0007

A fiú először komoly lelki válságba került és mély depresszióba sodródott, olyannyira, hogy az öngyilkosság gondolata is felmerült benne. Lassan azonban minden erejét összeszedve szembenézett a helyzettel, és képes volt jó irányba fordítani az eseményeket. Rövidesen az emberi viszonyok és a tanulmányi eredmények is rendeződtek.

1989-1998-0008 Sungmun Alsó Középiskola

"A Sungmun alsó középiskolába mentem, amint ráébredtem a táncolásra. Ránézésre a megjelenésem alapján bárki azt mondhatná, hogy rendetlen diák voltam. Azért, hogy megtanuljam, hogyan kell táncolni, együtt lógtam az idősebb fiúkkal, akik rendetlenek voltak és elhanyagolták az iskolai dolgaikat. Bár elszedték a pénzemet és a ruháimat, követtem őket amiatt az egyetlen ok miatt, hogy meg kell tanulnom táncolni. Volt olyan idő, amikor elkaptak bennünket a rendőrök és bevittek a rendőrségre, míg a Hongik Egyetem közelében lévő parkban gyakoroltunk, mivel sehova se mehettünk táncolni, és a körülöttünk lévő emberek ujjal mutogattak ránk azt mondva, hogy rendetlen diákok vagyunk. Azt hazudtam az apámnak, hogy a könyvtárba megyek tanulni, de semmi mást nem csináltam, mint hogy elhanyagoltam a tanulmányaimat, mivel el voltam foglalva a táncolással. Mivel ez így ment, az eredményeim egyre rosszabbak lettek. Ültem az első vizsgámon a iskolában, és az átlagos 45 pontszámot szereztem meg. Ez olyasmi volt, mintha csak találomra válaszoltam volna, ahelyett, hogy végigmentem volna a kérdéseken. De annyira ki voltam merülve a tánctól, hogy elaludtam a vizsga alatt anélkül, hogy megoldottam volna a feladatokat. Hogy őszinte legyek, engem is sokkolt az eredmény. Az apám már nem is úgy bánt velem, mint a saját fiával. Azt mondta, hogy takarodjak, és rám se nézett. Ha az apám megvert volna, vagy elment volna a végsőkig, talán konok lettem volna, de az, hogy ilyennek láttam az apámat, nagyon elgondolkodtatott. Mivel odáig jutottam, hogy senkivel se beszéltem a családban, depresszióba estem, és volt idő, amikor még arra is késztetést éreztem, hogy megöljem magam. Szóval betegre aggódtam magam, de elhatároztam, hogy ennél jobbnak kell lennem a tanulásban, így rászántam magam az olvasásra és vissza tudtam szerezni a pontjaimat a diplomáig." [1]

Eközben folyamatosan meg kellett küzdenie azért is, hogy bent maradhasson az akkor már amatőr versenyeken induló csapatban. A Hip Korea című dokumentumfilmben mondta ezeket:

"Tényleg vagány kölyök voltam, belekeveredtem egy csomó verekedésbe. Ha most megnézik az arcomat, láthatják, hogy kiugrik az orrcsontom... amiatt, mert eltörtem a sok verekedésben. Nem tudtam ennivalót venni, mivel nem volt pénzem. Egyszerűen éheztem. Nem volt választásom. Az utcán aludtam, és egy sor megpróbáltatáson mentem keresztül. De soha nem voltam magányos - a tánc mindig ott volt velem." [4]

"Mivel az apám nagyon konzervatív... hm, habár alkalomadtán szélesre tudja a keblét tárni, van úgy, hogy az apám nagyon konzervatív.

Nos, annak az oka, amiért még egyáltalán nem gyújtottam rá, hogy az egyik középiskolai napomon az apám megkért, hogy rendeljek egy finom tál édes-savanyú sertéshúst [tangsuyuk]. És hozzá még... van egy neve annak a hogyishívják kis italnak, tudod a nevét az úgynevezett Ppaegalnak [Koaliang, pálinka erősségű szeszes ital], kínai gabonacirok ital, jól mondom a megnevezést? Azt kérte, hogy rendeljek egy üveggel abból az italból is. És leültetett magával szemben, töltve nekem belőle.

A következőt mondta: 'Most idd meg ezt az italt. Ezentúl ihatsz szeszes italt, mert az apád engedélyt ad rá. Azonban egy dolgot meg kell ígérned, és tartanod is kell magad hozzá. Soha nem fogsz dohányozni. Még egy slukknyi cigarettát sem.'

Ennek megfelelve azóta sem vettem a számba egyetlen szál cigarettát sem mind a mai napig, mivel az apám inkább megengedte az ivást, csak hogy soha ne szívjak el egy szál cigarettát sem." [3]

"Egy napon édesapám kínai ételt rendelt és hozzá kínai röviditalt, gaoliangot. Felszolgálták az ételt és az italt. Édesapám kérte, hogy hozzanak nekem is egy poharat. Kitöltötte az italt, majd két dolgot mondott nekem. Egyik, hogy "Idd meg ezt, de két dolgot meg kell ígérned. Először is, hogy nem fogsz dohányozni." Másodszor, hogy "Mostantól szabad innod, de csak akkor, ha szólsz nekem, amikor inni fogsz. Megengedem, hogy csináld." Ez nagyon bölcs. Szóval én soha nem dohányoztam. Egyáltalán nem gyújtottam rá.

- Ezért vagy a nemdohányzás nyilvános nagykövete.

- Azóta, amikor csak ittam, mindig felhívtam édesapámat. Tudod, a srácok tizenévesen kezdenek el inni. De én mindig felhívtam az apámat és szóltam neki: “Apu, elmegyek inni a barátaimmal.” “Rendben, de ne maradj el sokáig.” - “Időben otthon leszek.” Azt hiszem, hogy számomra ez volt a legjobb módja a helyzet kezelésének. " [5]

"Részt vettem egy underground tánccsapatban az alsó középiskolás éveimben. Velük éltem, főztünk és elmosogattuk az edényeket, és ugyancsak táncoltunk Itaewon és a Hongik Egyetem klubjaiban, amelyek 'a helyek' voltak akkoriban." [1]

"Bár ezekkel az ijesztő srácokkal lógtam azért, hogy megtanuljam, hogyan kell táncolni, megígértem apámnak, hogy soha nem fogok rágyújtani és nem csinálok helytelen dolgokat. Még mindig tartom a szavamat, és nem dohányzom. A tánccsapatunk keményen gyakorolt, és bejutottunk egy nemzeti amatőr táncversenyre, amelyet a Lotte Worldben tartottak Jamsilban, Szöulban, igazolva a tehetségünket. Bár nem emlékszem pontosan, hogy ez melyik évben történt, de Pyo Inbong, a humorista volt a verseny műsorvezetője. A tánccsoportunkat "Challenger"-nek hívták. Másik négy fiúval vettem részt a versenyen, és én álltam középen, mivel magas voltam. Amúgy nem kaptunk semmiféle díjat. Később, amikor már énekes lettem, hallottam Inbongtól, hogy az énekes Gangta is indult a versenyen. Amikor másodéves voltam az alsó középiskolában, a rögbi iránt kezdtem érdeklődni. A fiúknak a rögbiklubban menő kinézetük volt, és én a klub tagjai között edzettem az iskola közelében, de úgy éreztem, hogy nem tudom mindkét dolgot, a táncot és a rögbit jól csinálni, így a táncot választottam. [1]

"Akkortájt azt gondoltam, nem kell nagyon idegesnek lennem. Mindegy, hogy 5 vagy 10 év, de sikeres leszek. Amikor első éves voltam az alsó középiskolában, akkor ha láttam valakit, aki híres volt, arra gondoltam, “egyszer én is előállok, és az mindegyikőtök vége lesz! Mélyen hittem, hogy jól fogom csinálni. Tehát annak az 5 vagy 10 évnek az érdekében minden egyes napot megragadtam, hogy énekeljek, táncoljak és tanuljak. A napokból hónapok lettek, és csatlakoztam egy kis fiúcsapathoz, amikor harmadéves voltam.” [2]

Ji-hoon - már karrierjének elején - így összegezte gyermek- és iskoláskorának tapasztalatait:

"Az emberek, akik fontosak az életemben:

Úgy érzem, hogy jó szülőkkel találkoztam. Régen gazdag életem volt otthon. Azonban, amikor alsó középiskolába jártam, sok nehézségünk támadt, és eljött az az idő, amikor még az ennivaló is problémát jelentett. Amikor általános iskolába jártam, az volt a célom, hogy elnök, tudós legyek... de az alsó középben azt gondoltam, habár most éhes vagyok, de 10 év múlva osztályon felüli étteremben fogok enni, és osztályon felüli lakóhelyen élek majd. Épp csak jó tíz éve, hogy ezekkel a gondolatokkal képzelegtem az iskolás napjaimban. Most ismét a következő 10 évemre tervezek.

1. Jó szülőkkel találkoztam. A szüleim jól neveltek fel engem. Gyerekkoromtól szigorú követelményeket támasztottak velem szemben, és magasra tették nekem a lécet.

2. Találkoztam JY hyunggal. Ő jelölte ki a követendő irányt számomra." [2]

1989-1998-0009

Az alsó középiskola utolsó éve nagy változást hozott Ji-hoon életében. A tánc terén véget ért az amatőr időszak, mivel tagja lett a Fanclub nevű táncos-énekes formációnak, mely ugyanebben az évben színre is lépett a szórakoztatóipar világában.
















🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


MEGJEGYZÉSEK / NOTES:

[1]
Rain bemutatkozása az első honlapján, 2002, angolra fordította: Raina 

[2]
Road for Rain DVD 1: Title 1 (18:31)
Korean to Chinese: Yunrain@Baidu Chinese to English: Rayndrop
http://forums.soompi.com/en/topic/16-jung-ji-hoon-%EC%A0%95%EC%A7%80%ED%9B%88-%E9%84%AD%E6%99%BA%E8%96%B0-aka-rainbi-%EB%B9%84-%E3%83%94/?page=1190

[3]

The Star Human Drama, Rain, SBS, 2003.
12.19., angolra fordította: prlttr


[4]
Hip Korea, Discovery Channel, dokumentumfilm Rainről

[5]
Rain elmondatlan történetei, dokumentumfilm, 2008.01.12.


Fotók: Internet

Pillanatfelvételek a Hip Korea c. dokumentumfilmből: Harudo11



🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧