Ji-hoon számára az egyik legnehezebb időszak a Fanclub feloszlásakor következett be 1999 közepén, amikor a művészeti felső középiskola második osztályába járt.
Még öt év se telt el azóta, hogy tizenkét évesen először merészkedett ki az iskolai színpadra. A tánc érdekében vállalt családi és iskolai konfliktusok sorozatával a háta mögött, megküzdve az utca vagányaival és lebírva őket, ledolgozva a nála idősebb Fanclub-tagok előnyét, Ji-hoon éppen a vezető helyre tört az együttesben, amikor a Fanclub pályafutása hirtelen derékba tört, és ezzel nemcsak a már éppen kirajzolódó siker foszlott szerteszét, hanem Ji-hoon minden addigi küzdelmének eredménye is semmivé lett.
1999-0001, 0002
A fiúban felgyülemlő dacot és haragot a Fanclubbal történtek csak tovább növelhették, különösen azzal, ha valóban a menedzserük sikkasztása áll a szerencsétlenségük hátterében, amit az élet egy újabb méltatlanul rárótt csapásaként értelmezhetett.
Mert Ji-hoonék ekkorra már elveszítették a családi házukat, szülei és húga egy kicsi és romos bérelt lakásba költöztek. Ji-hoon már egy ideje nem otthon lakott, hanem a Fanclub tagjaival élt együtt, ami még pár hónapig tartott a csapat megszűnését követően.
A család lassan farkasszemet nézett a szegénységgel.
Mivel a gazdasági válságtól sújtott Koreában nagyon nehéz volt munkához jutni, a családfenntartók közül sokan Brazíliában szerencsét próbálva igyekeztek az otthon maradt családtagok megélhetését biztosítani.
Ji-hoon családjának erről az időszakáról annyit lehet tudni, hogy az édesapja is így próbált boldogulni, 1999. júliusában ezért elhagyta a családját. (Ez az időpont nagyjából egybeesik a Fanclub feloszlásának idejével, illetve közvetlenül követi azt.) Azonban Brazíliában nem járt sikerrel, és néhány hónap elteltével visszautazott Koreába. Ott kísérelt meg új egzisztenciát teremteni, de a vidék különböző pontjain, távol a családjától dolgozott ugyancsak egy pékségben, csak most már alkalmazottként.
"A családom nehéz időkön ment át akkortájt. Apámnak kereskedelmi vállalkozása volt, de ismétlődő kudarcok után hagyott nekünk egy levelet azzal, hogy vissza fog térni ha rendbe jött, és elment Brazíliába." [4]
Teljes homály fedi, hogy az apa ekkoriban milyen kapcsolatot tartott az egyre inkább napi megélhetési nehézségekkel szembesülő családjával. Lehet, hogy a következtetés téves, de a rendelkezésre álló mozaikok alapján úgy tűnik, mintha teljesen magukra hagyta volna őket. Rain későbbi visszaemlékezéseiben, amelyekben erről az időszakról beszél, soha nem említi az édesapját.
 |
| 1999-0003 |
Ji-hoon édesanyja a családi vállalkozásban dolgozott, majd annak tönkremenetele és a férje külföldre távozása után egyedül maradt a két gyerekkel. Ekkor egy kis boltot bérelve és működtetve próbálta megszerezni a család ellátásához minimálisan szükséges bevételt. Azonban fiatalkorától cukorbetegséggel küzdött. A hétköznapok túléléséhez szükséges alapvető szükségletek mellett ebben az elkeserítő időszakban egyre inkább háttérbe szorult a saját betegségének kezelése, végül sem az alapvetően szükséges gyógyszerek beszerzésére, sem orvosi ellátásra nem futotta a pénzükből. Az anya erején felül dolgozott, miközben az egészségi állapota egyre inkább leromlott. Amikor munkaképtelen lett, ő maga és két iskolás gyereke is a teljes nélkülözés szintjére süllyedt.
Ji-hoon egész addigi világa összeomlott. A családja széthullott, életének komfortos kulisszái drasztikusan lecsupaszodtak, a rokonok, barátok hirtelen eltűntek, és nemcsak a helyzet miatt érzett megalázottsággal, de hamarosan az éhezéssel is szembesülnie kellett.
Bár a világ legtöbb térségében általában véve a férfiak érzik feladatuknak a család anyagi szükségleteinek biztosítását, meg kell említeni, hogy a hagyományosan patriarchális gondolkodású és berendezkedésű Koreában ez hatványozottan érvényesül. A tradícióknak megfelelően a feladat a családfőé, ha pedig ő akadályoztatva van ebben, akkor a feladat a legidősebb fiúra száll. Nem lehet eltekinteni Ji-hoon helyzetének megértésében attól, hogy váratlanul őrá szakadt ez a felelősség, különösen, amikor már az édesanyja sem volt képes a családfőt helyettesíteni. Ji-hoon ekkor alig múlt 17 éves és iskolás. A szíve tele van reményekkel, minden késztetése egyetlen irányba húzza, de az élet hirtelen áthatolhatatlannak tűnő falakat emel köréje.
Értetlenül állt a vele, velük történtek előtt, hiszen szinte még gyerekként aligha láthatta át, hogy milyen erők okozhatták sorsuk rosszra fordulását, így kétségbeesése, keserűsége és az álmait összezúzó események miatt keletkező tehetetlen indulatai teljesen érthetőek. Kétségbeesése, elkeseredése, és a benne egyre növekvő düh senki számára nem okozhat meglepetést.
Ráadásul ebben az időszakban elképesztő szélsőségek között ingázott az élete. Nyilván elevenen élt benne a kiegyensúlyozott és biztonságos családi élet idilljének megélt tapasztalata, mely éles ellentétben állt a jelen érzelmi és gazdasági széthullásával, és nincs semmi csodálnivaló abban sem, ha a hirtelen szegényessé váló életkörülményei miatt zavart szégyent érzett. Hiszen miközben a családjával egyre gyorsabban száguldottak az elszegényedés lejtőjén, Ji-hoon a színpadi csillogás és a népszerűség ízeit kóstolgatta. Bár alig volt mit ennie, mégis az ország egyik vezető művészeti iskolájába járt, ahol a lányok bomlottak a szárnyait próbálgató popsztár után.
Minderről 2008-ban beszélt, amikor talán ösztönösen védekezve az újra feltoluló érzésekkel szemben, (valamint ha helyes az angol fordítás) váratlanul harmadik személyben fogalmazott magáról:
"A fiatal Ji-hoon súlyos szegénységben élő gyerek volt. Egyszer öt napig éhezett, mert nem volt ennivaló. Mindig azon csodálkozott: miért van az, hogy a világ ilyen kemény velem? Képzeljék el, hogy milyen volt egy gyereknek az alsó és felső középiskolában azon gondolkodni, hogy miért akarja a világ, hogy szenvedjek? Miért fordított nekem hátat a világ?" [11]
A helyzetét tovább súlyosbította a magányosság terhe is. A későbbi nyilatkozatokban a nagynénjét és későbbi mentorát, Park Jin-youngot említette, mint azokat a személyeket, akikhez segítségért fordulhatott.
Ji-hoon számára a felnőttek világa csődöt mondott. A pénz kíméletlen, minden emberi érzést és késztetést felülíró hatalmát egy életre megtanulta. De megtanulta megbecsülni az emberi önzetlenséget is azon kevesek példájából, akik segítséget nyújtottak neki, bármilyen csekély mértékű is volt az.
A Fanclub fellépései talán jártak némi bevétellel a csapat tagjai számára. Ha így volt, akkor ennek elvesztése Ji-hoont különösen érzékenyen érinthette. Később mindenféle munkát elvállalt hajnalonként, mielőtt iskolába ment. Nyilvánvaló, hogy ebből nem lehetett eltartani egy családot. Ji-hoon számára egyetlen esély kínálkozott: mielőbb visszajutni a szórakoztatóipar berkeibe, és előadóként megszerezni a szükséges bevételeket. Tehát kétségbeesett küzdelembe kezdett ennek érdekében.
A csonka család egyedüli férfitagjaként a kvázi családfenntartói szerep kényszerű pressziója találkozhatott össze a benne dúló indulatokkal, amit a Fanclubbal történtek csak tovább növelhettek. Az egyetlen reális pénzkereseti esély megszerzésének szándéka mellett a mély elszántság is dolgozhatott Ji-hoonban, hogy mégse hagyja a sorsot felülkerekedni magán. Talán ez lehet a magyarázata annak az emberfeletti kitartásnak, amellyel a következő hónapok újabb próbatételeit átvészelte.
🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧
MEGJEGYZÉSEK / NOTES:
1999-0001 - 0003
Internet
🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése