Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2000.11.15.

SZERDA / WEDNESDAY




MIT CSINÁLT JI-HOON EZEN A NAPON?



Olyan fontos eseményhez érkezett, melynek napján még a tőzsde is egy órával később nyitott ki Koreában.

Számos írás jelent már meg magyarul is arról, hogy az ország fiataljainak jövőjére nézve milyen meghatározó erővel bír az összevont érettségi-felvételi vizsga, a College Scholastic Ability Test (CSAT, SAT, 대학수학능력시험), amelyet 1995 és 2006 között minden évben november harmadik szerdáján tartottak. Ebből tudjuk, hogy 2000-ben ez éppen erre a napra esett. [1]

Ekkor dől el, hogy megtérül-e a családok sokszor erőn felüli befektetése a gyermekeikbe, valamint a gyermekek éjt-nappallá tévő tanulása egészen az óvodáskortól, azaz az ifjú ember bejut-e a vágyott egyetemre. Ráadásul az sem mindegy, hogy melyikbe, mert az egyetem iskolai rangsorban elfoglalt helye következő lépésben majd a diák egész szakmai pályafutásának meghatározó tényezője lesz.

Ezért az egész ország extrém módon igyekszik a vizsgázók segítségére lenni. Imák, reménykedő sóhajok szállnak a levegőben, az időjárásjelentést a vizsgázóknak címezik, és csendrendelet sem kell ahhoz, hogy az egész országban egy pisszenés se zavarja meg a fiatalokat a koncentrálásban.

Ezen a napon két fellépés között két kedves ismerősünk is a vizsgapadban ült: Ji-hoon és Park Ji-yoon. Mindketten 18 évesek, és ugyanoda szeretnének bejutni, a Kyunghee Egyetem Posztmodern Zene szakára. Mi már tudjuk, hogy sikerült nekik, de ezen a napon ők még bizonyára nagyon izgultak.



20001115-0001


20001112-0010
20001115-0002



Reggel nyolc órakor kezdődött a vizsga, mely délután öt óráig tartott. A média este hét órakor kezdte ismertetni a különböző tárgyak feladatainak helyes megoldásait.

A felvételi vizsgák sorának ez volt az első, de a legfontosabb felvonása. Azokra, akik sikerrel vették ezt az akadályt, a jelentkezési helytől függően alkalmassági vizsga, gyakorlati feladatok, esszéírás és szóbeli felvételi is várhatott, egészen a jövő év februárjáig.

Mindkét vizsgázónk a JYPE kötelékébe tartozik, és tudjuk, hogy Park Jin-young azt mondta, hogy az ügynökség nem jelenteti meg olyanok albumait, akik nem tanulnak tovább. Az egyetemi felkészülés Park Ji-yoont, az aktív, sikeres énekesnőt is komoly kihívások elé állíthatta, Ji-hoont pedig rémülettel töltötte el ez a kemény feltétel. Ismerve a körülményeit, valóban rejtély, hogy teljesen magára utalva a családi krízis, az otthontalanság, a nélkülözések, a mellékmunkák közepette mikor és miként tudott még időt és erőt szakítani arra, hogy a vizsgákra felkészüljön és képes legyen azokat sikerrel letenni.

De sikerült neki, mégpedig nem is akárhogyan. A bulvár egyik kedvenc időtöltése a rangsorolás, a következő cikkben éppen a koreai hírességek SAT-vizsgán elért pontszámait vetik össze. A cikk 2018-ban készült, és Ji-hoon/Rain még mindig a ranglistán van. A helyezések között pedig elég csekélyek a pontszámbeli eltérések.

SPOILER: Ji-hoon ha nem is a listavezető helyet, de a listavezetőt azóta már magáénak tudhatja 🎓


A cikk előtt még egy érdekesség:
A felsőoktatási intézmények már igyekeztek kedvükre tenni a sikerrel jelentkező hallgatóknak. Próbáltak új, a diákok számára kedves utakon is elindulni. A Korea University Business School például azt találta ki, hogy október 28-án 17:00 órára az Olympic Park Gymnastics Stadiumba hívja össze a jelentkezőket, és egy koncert keretében osztja meg velük a további tudnivalókat, intézményi információkat. Hogy miért érdekes ez? Mert Park Ji-yoon is a fellépők között volt. Sajnos nem maradt nyoma a fellépésnek, így azt sem tudjuk, hogy vajon Ji-hoon a kíséretében volt-e azon a napon. [2] [3]


#SAT

💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



KOREABOO

 

9 Korean Celebs With The Highest Korean SAT Scores Ever Recorded

April 20th, 2018


Some have it all: the looks, the fame, and the brains! These are 9 Korean celebrities scored the highest Korean SAT scores ever, and their intelligence isn’t the only attractive parts about them.



9. Rain

When Rain was a trainee, he was told by Park Jin Young that JYP Entertainment doesn’t debut trainees who don’t do well academically. So he studied, studied, and studied to achieve around 340~350 in his exams!



20001115-0003




20001115-0004


8. Super Junior’s Kyuhyun

Known as a math genius, Kyuhyun‘s won multiple national math competitions and math olympiads. No wonder his entry exam results come within the top 5%. He complained that he didn’t do as well as he hoped because he failed his listening exam due to an ear infection.









20001115-0005

7. Wonder Girls’ Yeeun

Yeeun was once in the top 10 of 600 students at her high school. She went to study postmodern music at Kyunghee University after being in the top 5%!







20001115-0006

6. Lim Siwan

ZE:A member and actor, Lim Siwan, went to the prestigious Busan Institute of Science and Technology. He scored 450 out of 500 in his entrance exams and scored 850 for his TOEIC exam!







20001115-0007


5. Lee Sang Yoon

Lee Sang Yoon‘s been in some of the funniest Korean movies ever made, including Sex is Zero 2. But there’s nothing funny about his mark, 370! He went to study physics at the Seoul National University.









20001115-0008
4. Song Joong Ki

The newlywed’s high school reports have already demonstrated that he is as smart as he is good looking. He scored 380 in his second entry exam after deciding to take a break before going to university. He ended up in the Business program of Sungkyunkwan University.





20001115-0009

3. Han Ga In

Han Ga In‘s known for her stunning beauty, but she’s also scored a stunning 384 out of 400 in her university entrance exam! Even with such high marks, she felt she didn’t do well enough. Either way, she ended up going to Kyunghee University’s Tourism Business program.





20001115-0010

2. Kim Jung Hoon

Kim Jung Hoon debuted as a member of the duet UN in 2000. But before that, he scored an amazing 380 out of 400, which put him at the top 0.02% of all test takers that year! He was accepted to Seoul National University’s coveted dentistry program, but went back to school to study theater and film!










20001115-0011

 1. Kim Tae Hee

Number one on the list is Kim Tae Hee, who’s wowed her fans for years with her beauty. And equally incredible is her entry exam score, which is said to be between 385~390. Kim Tae Hee’s high score allowed her to attend Seoul National University’s Fashion Department, which was one of the most competitive majors at the time.







20001115-0012



🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


MEGJEGYZÉSEK / NOTES: 



[1]   대학수학능력시험

[2]   milkpjy
[3]
한국경제
[프리즘] 고대 경영대 수험생 이색유치 .. 음악회 겸해 입시설명회 개최




20001115-0001 Past Trip

20001115-0002 Internet

20001112-0010 Screenshots by Harudo11

20001115-0003 - 0011 Koreaboo

 
🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧
















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése